Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Válás után új párkapcsolat?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás után új párkapcsolat? Kinek hogyan sikerült kicsi gyerek mellett?

Figyelt kérdés
Hogyan fogadta el egymást a gyermeked és az új párod? Jobb hogy bekerült az életetekbe vagy a gyereknek rosszabb lett így? Félek új társat beengedni az életembe. Lassan 3 éve egyedül vagyok.
2018. aug. 31. 16:07
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
85%

4,5 éves volt a lányom, mikor összejöttünk. Mi látásból már ismertük egymást korábbról is, tehát nem egy idegen volt, hanem lassan, fokozatosan került be az életünkbe. Először csak megálltunk beszélgetni néha, majd közös programokat csináltunk. Aztán elég hamar összeköltöztünk, mert így könnyebb volt minél több időt együtt tölteni. Nekünk nagyon jót tett, hogy bekerült az életünkbe, végre nem nekem kellett a férfinak is lenni a háznál, a lányom is sokkal nyugodtabb lett onnantól. Már 8 éve vagyunk együtt, 5 éve házasok. A leányzó már kiskamasz, nagyon jól kijönnek most is, szereti és tiszteli a férjemet. Persze nem mondom, hogy sosem voltak viták, problémák, de jóval kevesebb, mint a volt férjemmel.


(De mindjárt jönnek majd a gyk-s fiúkák, és megmondják neked, hogy gyerekkel úgysem kellesz majd senkinek.)

2018. aug. 31. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
55%
4 és 8 évesek voltak a gyerekek. Elfogadták egymást, idővel kialakult a kötődés és a szeretet is. Ezt tovább erősítette a közös gyerek. Nem tesz köztük különbséget. Így vagyunk egy család, 8 éve.
2018. aug. 31. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

köszi:)

jelentkező van, de én nem merek lépni

az apjával milyen a kapcsolata?

párodnak van saját?

2018. aug. 31. 16:38
 4/13 A kérdező kommentje:

köszi 2es :)

hol ismerkedtetek meg? neki volt saját?

2018. aug. 31. 16:39
 5/13 anonim ***** válasza:
55%
2-es vagyok. Közel laktunk egymáshoz, egy városrészben, a gyerekeink is közel egyidősek. Ő már korábban elvált, de nem tudta, hogy én is elváltam. Mikor megtudta, akkor kezdett el érdeklődni utánam, sok közös témánk volt.
2018. aug. 31. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Nekem már nagyok voltak a gyerekek.

Lányom 9 fiam 16 éves volt.Neten ismerkedtünk meg, 8 évvel fiatalabb. Lett közös gyerekünk.A fiam már nem velünk él, nem a párom miatt.

A lányommal állandó konfliktusok vannak.A párom normális vele pedig.Kötődés itt már nem lesz én az elfogadásnak is örülök.

Volt férjjel normális a kapcsolat, pár utcával lakik odébb.

Nem könnyű de próbáljuk venni az akadályokat.

Ja és én is 3 éviig voltam egyedül velük, senkit nem mertem beengedni az életünkbe.

2018. aug. 31. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Anyámnak jobb volt, nekem nem - de nem ez volt a lényeg. Az új faszinak csak útban voltam, de anyám előtt ügyesen játszotta a szerető, elfogadó apucikát. Először nagyon nehéz volt, mert nem tudtam hová tenni, hogy egyik percben “jaj Timikém én úgy szeretlek, szeretném, ha apunak hívnál ”, a másikban meg repül a pofon, mert kettesben voltunk. 4 éves voltam, össze voltam zavarodva, próbáltam szólni, de pár “nem szabad hazudni”-bünti után inkább kussoltam. Tizenpárév masszív lelki, és lájtosabb testi terror után elhúztam a ‘csába. Ja, amúgy született egy húgom, ők hárman már jól megvoltak, egy boldog kis család.
2018. aug. 31. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

sajnáom

ezt nem szeretném

2018. aug. 31. 17:44
 9/13 anonim ***** válasza:
7 es 12 voltak, es a 3.találkozas utan tudtam hogy jól választottam. Nagyon megszerették egymást, sokkal inkább "apjuk" volt az édesapjuk helyett. Sajnos betegség miatt csak 4 év boldogság jutott nekünk de az maximálisan jól telt.
2018. aug. 31. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
#8 Ne sajnáld, nem a te hibád. ;) Persze, h nem szeretnéd, az én anyám se szerette volna... csak hát pár év magány után elvakította a szerelem. Ha ez nem jár együtt azzal, hogy bármit (a gyerekemet is) feláldozok érte, hogy moatnantől ő, Az Új Farok az elsőszámú, és egyetlen fontos dolog az életemben, az előző kölykömet meg magasról lefhosom, akkor nem hinném, hogy gond lesz... csak tudod tényleg, anyukám is így áltt hozzá, pont így. Hogy én vagyok a legfontosabb... csak aztán lett egy mégfontosabb. :P
2018. aug. 31. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!