Erre gondoltatok, kedves párban élők vagy párban élni próbálók? Hagyd meg modi, ti meg olvassátok légyszi, lent kifejtem!

Adott ugye egy kapcsolat ahol szépen alakulnak a dolgok. Nem sokra rá kiütközik sok-sok eltérés a két fél között. Ha sikerül jól megoldani akkor nincs semmi a boldogságuk útjában.

Rengeteget emlegetjük az alkalmazkodást és a kompromisszumkész embert de sokszor még ezek mellett is valami bezavar.

Szerintem az a fő probléma, hogy minimalizálni akarjuk az energiabefektetésünket, maximális kockázatkerülés mellett.

Hogy is történik ez?

Ahogy felmerül a probléma (optimális esetben) azonnal mindenki enged ~50%-ot a nézőpontjából és megszületik az a döntés ami ugyan igazságos de a két ember közül senkinek sem felel meg mert az ő ötletétől már messze van. De mindegy, "mindenki hozzon áldozatot", legyintünk és továbbmegyünk. És ez a sokadiknál kibukik, hogy a közös életünk az egy - mindkettőnktől messze álló, köztes, semleges - tőlünk idegen életforma. Egy olyan amit nem érezhetünk soha sajátunknak, nem mi találtuk ki de mégis benne vagyunk, egy hibrid dolog.

És mi lenne ha?

A felezés és a szigorú egyenlőség helyett meghitelezném a páromnak, hogy most egy-két dologban teljesen levetkőzöm az én ötleteimet és engedem élni az ő nézőpontját. Aztán fordul a kocka és ő kukázza a berögzöttségét vmiben és én mutatom az útat.

Hogy miért lenne ez jó?

Mert így csak emberi, valós meglátások és mértékek vannak meghagyva. A közös életünknek szinte felét sajátomnak érezhetem és ez biztonságot ad. Sokkal jobb, ha egy rossz tulajdonságom teljesen le van építve minthogy elvárom a toleranciát. Rengeteg dolog van amit vagy teszel vagy nem, hosszú távon nem bírsz közte élni. Szintén sokkal jobb mikor egy jó ötletem érintetlenül érvényesül, így magaménak érezhetem a sikerünket, boldogít, hogy bennem is van sok dolog ami jobbá tesz minket együtt, meg eleve azt én találtam ki én tudom továbbfejleszteni vagy a kesőbbi körülményekhez igazítani. Tehát így az egész irányítás emberi marad, ez szerintem egyszer azért fontos mert sokszor csak a szélsőségek működnek üzemzavar nélkül (durva példa: dohányzol vagy nem)

És így szépen összeáll egy közös ember amiben ez-az-amaz én vagyok, nem a csökkentett, kombinált verzióm hanem én. Amit meg le kellett nulláznom azt szépen elfelejtem mert nincs folyton előttem.

Annyi, hogy ehhez kell önkritika, tisztelet, bizalom stb de jobb a boldogságért erőt bedobni mint a váltogatni a boldog-szomorú státuszunkat..

Remélem értitek.

Olyan ez mint mikor két darab fát erősen össze akarunk ragasztani asztalosként. Nem egyenes, közös felületet csinálunk hanem fésűset, az erősebb..

Na bocsi, hogy hosszú lett, vélemény esetleg?