Nektek volt már ilyen?

Amíg rajt hagyod a trónuson addig ott is marad.

Egyik évfolyam társam oda volt az apja kollégájáért, már tini kora óta. Az első barátja után úgy alakult, hogy flörtölés után végül lefeküdtek... hát a lány szinte úgy érezte, hogy megerőszakolták, annyira rossz volt vele a szex.

Onnantól a férfira ránézni nem bírt.

Ott van a fejedbe a légbuborék és a kis fantáziáddal táplálod. Aztán lehet a valóság gyökeresen más.

1-esnél a pont.

Én úgy gondolom, a szerelem végső soron egy döntés. Ha nem vagy hajlandó kiirtani őt a fejedből, akkor ez még sokáig így marad... De tényleg az a legnagyobb baj, hogy egy idealizált képért rajongasz, ami valószínűleg egyáltalán nem fedi a valóságot.

Amúgy nekem is volt hasonló. Évekig tartott, életem legnagyobb szerelme volt. Beteljesületlen, pedig mindketten akartuk egymást... Bonyolult, hogy végül miért nem lett belőle semmi. De én évekig dédelgettem az álmot, hogy lehetnénk együtt.

Akkor múlt el, mikor megtudtam, hogy lecserélt, hogy lett egy új nője, aki gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy feljavított verzió belőlem. Ez annyira fájt, hogy onnantól több volt bennem a harag, mint a szeretet felé. Erővel emlékeztettem magam, hogy mi minden rosszat okozott nekem (mert ezen kívül volt abból szép számmal, csak azokat mindig szőnyeg alá söpörtem).

Ma már nem szeretem. Ha elém állna, hogy "gyere, a tiéd vagyok", szembe röhögném és elküldeném melegebb éghajlatra.