Volt már valaki hasonló szituációban?

Igazából csak ki szeretném magamból írni a dolgot, nincs senki, akivel ezt megbeszélhetném.

Szóval kb. 3 éve szakítottam egy férfival akivel fél évig voltam együtt. Tudom, hogy ez nem sok idő, de életem azóta is meghatározó időszaka. Vele úgy éreztem túlzás nélkül, hogy bármire képes vagyok, szárnyalok, hihetetlenül boldog voltam. Úgy tűnt, hogy ez kölcsönös. Rengeteg időt töltöttünk együtt, jól éreztük magunkat, az összeköltözést terveztük. A probléma csupán az volt, hogy a szüleiről nem beszélt, valamint engem se akart bemutatni. Ezt elégeltem meg és szakítottam.

Nagyon fájt ezt a döntésem, sokáig szenvedtem. Ő sem könnyítette meg a dolgokat, többször írt, hogy ő rontotta el,bocsássak meg, de akkor hajthatatlan voltam. Aztán elkezdtem továbblépni, de valahogy mindig egymásba botlottunk. Folyamatosan jelölgetett facebookon, majd hivogatni is kezdett. Egyszer, mikor már megelégeltem, írtam neki, hogy minek köszönhetem a hívásait. Ezután beszélgetni kezdtünk, kifejezte,hogy mennyire örül ennek. Találkozni is akart, de akkor visszakoztam, mert volt valakim. Nem tagadom, egy idő után ezt is megbántam, nagyon szerettem volna újra látni és átbeszélni a dolgokat. Természetesen ezután is összefutottunk, épp mikor kezdtem volna kicsit elfelejteni.

Tavaly ősszel megláttam őt a buszmegállóban. Különösnek gondoltam, mivel előtte napokig vele álmodtam. Mivel nagyon felkavart, írtam neki. Ismét beszélgetni kezdtünk, pont úgy mint rég, a régi szép emlékek is előkerültek. Újévkor ő keresett fel.

Azóta sem hagy a dolog, sokat gondolok rá.

Ha őszinte akarok lenni, soha senkivel nem éreztem azóta sem azt, amit vele.

Hasonlót átélt már valaki? Mi lett a vége?