Lehet boldog az ember olyannal akibe soha nem volt szerelmes? Jobb mint a magány?

Soha nem voltam sikeres a férfiaknál, nálam nem állnak sorban százan, már egy

bármilyen kapcsolatot összehozni is nagy kihívás nekem. Egyszer voltam szerelmes, 1,5 évig tartott csak, de az csodálatos időszak volt, majd szakítottunk. Sem előtte, sem azóta nem volt ilyen kapcsolatom, csak a megalkuvás jutott, hogy ne legyek magányos. Kezdek öregedni, a csodákban már nem hiszek, hogy lehet részem mégegyszer szerelemben, de szeretnék egy stabil párkapcsolatot, majd családot. Néha ismerkedem olyan férfiakkal, akiken azt látom, hogy el tudnának viselni, lehetne belőle komoly kapcsolat, de megijeszt a gondolat, hogy semmit nem mozgatnak meg bennem, és így kell leélnem egy életet. De lehet olyan emberrel boldogan élni, aki tulajdonképpen társ, jóbarát, csak éppen szexuálisan nem vonz, nem repkednek tőle pillangók bennem, nem érzek rá késztetést hogy megérintsem, és a szex is csak elviselendő dolog? Van bármi esély rá, hogyha az első hónapokban így érzek, akkor ez később még megváltozik, és beleszeretek igazán? Most nem egy konkrét emberről van szó, hanem általánosságban, csak ilyen férfiakkal hoz össze a sors. Amíg fiatal voltam, annyira nem zavart ez a helyzet, vártam hogy majd lesz jobb kapcsolatom, boldog leszek, de aztán hiába ismerkedtem, eltelltek az évek, és már 28 vagyok.