Párom még az anyjával lakik, de nem segít be semmit neki. Erről vonjak le következtetéseket?

Kamu. Nem fog változni!

Párom míg otthon élt pl nem főzött, de megcsinált minden mást, és amikor összeköltöztünk akkor is alap volt, hogy csinál minden, főzni nem főz, de az nem is zavar, mert éns szeretek.

"barátom viszont egész nap otthon van, mert szakdogát ír, államvizsgára készül."

Na jó azért itt álljunk meg egy szóra...Ez egy igen nehéz és stresszes időszak tud lenni.Ilyen helyzetben én se nyaggatnék senkit a házi munka és egyéb dolgokkal.<<és ez sem tart örökké...<<bár úgy tudom már túl vagyunk a diploma osztókon...Na mind1 a kérdés h előtte illetve utána milyen lesz.Nekem is volt olyan h reggel neki láttam a sulis feladatnak itthon és mire felfigyeltem éjjel volt.

De mondom sokkal nagyobb kérdés h mi lesz ha megvan a diplomája és az állása.Nekem első dolgom az volt h közöltem anyámmal h a fos munkahelyén lehet egyből felmondani.Ő is ingázott és kb mint a kutyákkal úgy bántak a dolgozókkal.én meg kerestem annyi pénzt h ne számítson h dolgozik vagy sem az eddigi színvonalat tudtuk még úgyis tartani.

Mióta vagytok együtt?

Azt kellene megnézni, hogy milyen volt,amikor még nem készült az államvizsgájára.

Sztem ha összeköltöznétek, 1 hónapig ő lenne a megtestesült angyal, aki szó nélkül elmosogat és eltakarit maga után, de aztán ahogy telnek a hónapok, és elmúlik az újdonság varázsa, ismét ellustul, és onnantól olyan lesz veled is, mint az anyjával... Az ő helyzete még csak nem is kizárólag a lustaság és trehányság miatt kiábrándító, hanem az empátia hiány miatt is. Nincs empátiája sem a saját nagyanyja irányába, akinek a gondozásába nem segít be, sem pedig az anyja irányába, akire rászakadt ez az extra (érzelmi/fizikai) teher.

Ez pedig nem egy jó benyomás a párodról.

Én személy szerint megváltoztam. De ez egy többrétű dolog volt.

Mikor otthon éltem, anyám gyakorlatilag nem engedett be a konyhába, mert az az ő "felségterülete" volt. Pedig érdekelt mindig a főzés. Ezáltal a mosogatás is ki volt lőve, és mivel elég érdekes természete volt, mást sem akartam csinálni.

Aztán összeköltöztünk párommal, eleinte ott se volt kedvem semmihez, de pl. takarításnál megegyeztünk, hogy ketten gyorsabban végzünk, aztán tudunk csinálni olyat, ami mindkettőnket kikapcsol kicsit (a tiszta padlón, if you know what I mean). Vagy, ha társaságom akartam hívni beszélgetni, dartsozni, akármi, akkor mondta, hogy előtte rakjunk már rendet, ne azt lessék mások, hogy milyen kupiban élünk. Mikor kicsit tovább dolgoztam, mindig meleg étellel várt, viszont ha nem, akkor (mivel tudta, hogy szeretek főzni) megvárt, hogy főzzünk együtt. Következő alkalommal, amikor tudtam, hogy most ő fog tovább dolgozni, én is megfőztem, mert gondoltam, jól esik neki.

Igazából a mai társadalom egy általános problémája a türelmetlenség. Na meg az, hogy ami kicsit is hibádzik, azt meg se próbáljuk kijavítani, hanem egyből megy a szemétdombra. Pedig kis odafigyeléssel és kedvességgel bárkin lehet alakítani.

28F