Akik külön kasszán vagytok mennyire érzitek közösnek amitek van?

Nekem ez nem okoz problémát. A párom idősebb, a karrierje csúcsán van én meg nég tanulok munka mellett és a karrierem építem, ezért nem tudok teljes munkaidőben dolgozni, meg nem a pénz motivál egyelőre. A párom többszörösét keresi annak, amit én. Nekem rosszul esne, ha közös kasszán lennénk. Nyilván a kiadásokba arányosan szállunk be, mert ehhez ragaszkodik, hogy ne kerüljek hátrányosabb helyzetbe anyagi tekintetben. De ha en vásárolok nem kérem el a felét és fordítva is így működik. Szóval attól, hogy külön számlánk van, még összetartozunk nagyon is és mindenünk közös. Nem hiszem, hogy ez részemről bármikor is probléma lenne. Viszint azt sem tudnám elviselni, ha nem lenne saját keresetem, hibába nem okozna gondot, én soha nem tudnám azt mondsni senkinek, hogy nincs pénzem, mert nem dolgozok, adjál.

De lehet te más vagy, igényelnéd, hogy közös kassza legyen, azzal sincs semmi baj, viszont véleményem szerint nem sz határozza meg a kapcsolat kohézióját.

Hát én anyámék kálváriáját elnézve tutira nem leszek senkivel közös kasszán. A szeretet és az összetartozás nem azon múlik, hogy az ember anyagilag mennyire szolgáltatja ki magát és dobja be a közösbe az összes munkájât, hanem azon, hogy alapvetően megvan, hogy mi az, amiért én dolgoztam meg, mi az, amiért ő, mi az, amiért mi együtt és mi az, amit még ezen felül adunk egymásnak HA jónak látjuk. Legyen az egy tányér vagy egy kocsi.

Anyámék közös kassza után 6 évig pereskedtek, mikor külön mentek. Nem volt rendelkezés semmiről, jó indulattal ment minden a levesbe, amíg egymás számára jelentettek valamit, aztán apám elkezdett kapaszkodni és mikor anyám nem volt "jó asszony", elkezdte visszakövetelni a dolgokat meg uralkodni a közös holmik felett(hiába). Ez szerintem nem normális viselkedés. Adhatott volna neki annyit, amennyit jónak lát, aztán ha neadjisten konfliktusra vagy válásra kerül a sor, akkor tiszta lett volna, hogy mi az, ami nem képezi vita tárgyát, mert az övé, mi az, ami mehet fele-fele arányban, mert közösnek szánta és mi az, amivel hagyja anyámat boldogan élni, mert ajándékot vissza nem veszünk rosszindulatból. Szerintem ez így normális. A lakásom és a költségei az én kasszámról mennek, mert én vállaltam be. A kocsi és költségei a párom kasszájáról, mert ő vette. Nagyon végső esetben segítünk egymásnak, de mi akartuk, a mi tulajdonunk, nem közös. Enni együtt szoktunk, szórakozni együtt szoktunk, abba én jóízűen beleadok annyit, amennyim épp marad a havi lekötések mellett. És ő is. A saját cuccaimat magamnak veszem, ahogy ő is, ha kedveskedni akarunk egymásnak, akkor pedig úgy adunk, hogy nem bánjunk meg és akarjuk visszavonni.

Ez így tiszta.

A közös dolgokat (rezsi, nagybevásárlás, internet) együtt szoktuk fizetni, de a többit mindenki magának. Ha elmegyek a boltba venni nasit, akkor én fizetem. Ha ő megy el a boltba venni sampont meg WC papírt (a nagybevásárláson kívül) akkor ő.

Nem csinálunk ebből problémát, nem szeretem, ha beleszólnak abba, mire költöm a pénzem, és én se szólok bele, hogy ő mire költi a sajátját. Minden hónapban elteszünk valamennyit, abból megy a rezsi, ami megmarad az pedig közös megtakarításba/vésztartalékba, a nagybevásárlásokat meg felezzük (vagy úgy, hogy egyszer én, egyszer ő fizetünk, vagy az, aki éppen nem fizetett, odaadja a felét a másiknak.

A többin nem izgulok, ha veszek neki valamit figyelmességből, nem fogom számon kérni rajta, illetve, ha megtetszik nekem egy díszpárna vagy szervírozó tál (ami elvileg közös használatú tárgy), se tartom a fejéhez a pisztolyt, hogy azt a 4ezer forintot felezzük el :D