Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Először összeköltöző párnak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Először összeköltöző párnak mit tanácsolnátok, ajánlanátok? Saját tapasztalatok érdekelnének

Figyelt kérdés

A dolog csavarja, hogy mindketten életünkben először költözünk ki, én 21 éves vagyok, barátom pedig 23. Eddig mindketten szülőknél laktunk, másfél éve vagyunk együtt amúgy.

Terveztük már korábban is, de a munkahelyeink miatt döntöttünk úgy, hogy várunk, amíg elegendő félretett pénzünk van, hogy a kauicó lerakása után ne a nullán legyünk.

Eddig heti 4 napot voltunk együtt minden héten, tehát bőven sok időt töltöttünk együtt. Voltunk már fesztiválon is együtt 7 napot, közösek a barátaink (ismerjük egymást kapcsolat előttről is 6 éve kb), tehát nagyon bízunk abban, hogy működni fogunk a közös lakás után is.


Albérletbe megyünk, a költségeket teljesen felezni fogjuk, rezsivel együtt durván 140-re fogunk kijönni és fejenként 70-70et fogunk fizetni.

Bár a páromat már úgy ismerem, mint egy kiskori barátot, kb mint a tenyeremet, mégis félek, hogy azért sok súrlódás adódhat, hisz mostantól sokat együtt leszünk.

Mit tanácsolnátok, mire figyeljünk nagyon?


2020. jún. 25. 16:30
 1/9 anonim ***** válasza:
94%

Türelem, alkalmazkodás. Egymás gyengéinek elfogadása. A másik szokásaihoz kölcsönös alkalmazkodás. A rend megtartása, magunk után mindig pakoljunk el a mosogatógépbe, szennyestartóba; mossuk ki a kádat, zuhanyozót magunk után, figyeljünk oda, hogy ne hagyjunk disznóóolat magunk után a wc-ben.

Ha reggel a másik nehezebben ébred, ne zaklassuk, nem azért nem akar beszélgetni, mert haragszik ránk, hanem még "kómában" van.

Sok-sok kedves figyelmesség, meglepetés vacsora.

Fontos, hogy hagyjunk a másiknak levegőt, hogy "tollászkodhasson", olvasson, hogy eljárjon sportolni, havonta a haverokkal egy kis szelep kiengedésre. Az is fontos, hogy mindent meg kell beszélni, nem szabad magatokban tartogatni a sérelmeket. A megfelelő helyzetben, világosan, indulatmentesen elmondani, ha valami nem stimmel, közösen megoldani, szeretettel.

Na, ezek alapvetőek.

Gondok mindig lesznek, mert két ember együttélése kétszer annyi gondot,

problémát is fakaszthat. A lényeg, hogy a megoldásra kell törekedni, és nagyon fontos a hogyan és a hangnem.

2020. jún. 25. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
A kulcs az őszinte, nyitott kommunikáció és az igényeitek jelzése egymás felé akkor, amikor felmerülnek a dolgok és nem akkor, amikor már sok minden összegyűlik. Ha ez megvan, akkor a többi dolog is meglesz, mint a házimunka felosztása, saját élettér, énidő és minden egyéb kérdés, amiben szépen csiszolódni fogtok.
2020. jún. 25. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Ezerszer fel lett téve ez a kérdés ezen az oldalon. Visszakeresem és bemásolom, amit oda írtam:


A házimunkát kezdettől fogva végezzétek közösen.


Ha bármi bajotok van, azt őszintén és kulturáltan AZONNAL osszátok meg a párotokkal. Évekkel, hónapokkal később sokkal nehezebb változtatni, akármi is az. És bízzatok annyira egymásban, hogy ha őszintén beszéltek arról, ami zavar vagy bánt titeket, a másik nem sértésnek vagy támadásnak veszi, hanem egyfajta törekvésnek a megoldás keresésére. Egy csapat vagytok, az összeköltözés után ez különösen igaz. Viselkedjetek csapat módjára, akik a közös érdekeket nézik és nem egymást akarják letiporni.


Érdemes meghúzni a határt másoknak. Na hagyjátok, hogy mindenki a nyakatokra járjon és a pártokat azért kérdezzétek meg, mielőtt a közös otthonotokba valakit csak úgy áthívtok.


És vigyetek egy kis színt a hétköznapokba: legyen pár különleges estétek, menjetek el néha azért randizni, ne legyen az egész megszokott

2020. jún. 25. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
0%

Tudom, tudom. Csórósenkimagyarproliféreg vagyok, de mi az anyámból van pénzetek albérletre? Ja, munkahely...várj, kitalálom, IT terület, havi 900-al, ugye? Mert mit lehet dolgozni 21 évesen?


Tanácsom: MINDIG legyen annyi pénzed, hogy azonnal le tudj lépni!

2020. jún. 25. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Nem vagy csóró proli, de milyen kérdés az, hogy mit lehet dolgozni 21 évesen? 3 éve leérettségiztem és 15 éves korom óta dolgozok, még iskola mellett is végig diákmunkáztam. Főállásban dolgozom én és a párom is, egyikőnk sem IT szektorban, de azért itt a fővárosban igencsak lehet válogatni az állások között... mindketten telefonos munkakörben vagyunk egyébként, párom 240et keres, én 220at. Az albérlet 120+ rezsi lesz, másfél szoba, tehát mindennel együtt max 150. Ez kettéosztva fejenként 75 rugó/hónap.

Ez miért tűnik olyan hihetetlennek? Mindkettőnknek marad durván 150-160 ezre kajálni meg "létezni".


Félretett pénzem meg van, fél éve csak félrerakom az összes fizetésem, had ne írjam le ez mennyi megtakarítást jelent a számlámon perpill.


Nem nagyzolásból írtam ezt, de miért olyan nagy dolog, ha valaki 21 évesen már önállósodik?

2020. jún. 25. 17:19
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

5# Ezen az oldalon rengeteg videki van, akiknel a fizetes legteteje 140 ezer ft, szoval ne csodalkozz. Fogalmuk sincs a budapesti helyzetekrol. (Igen, az alberlet itt a legdragabb, de a fizetesek is normalisak, ha valaki keres es nem a legelso lehuzos szar melora jelentkezik.)

Egyebkent az elso szinte mindent tokeletesen leirt + annyit tennek en is hozza, hogy a hazimunka SOHA ne legyen csak az egyikotok dolga. A legegyszerubb tenyleg az, ha bevezetitek azt a rendszert, hogy mindenki takarit maga utan. A WC-t minden nagydolog utan Domestosszal kitakaritjuk, mind a ketten elmosogatunk fozes utan, mosast felvaltva rakunk be kb egy heten haromszor, stb, igy ilyesmikbol nincsen gond, egy kellemes, tiszta kornyezetben eleve nyugodtabbak vagyunk, vagy csak mi vagyunk extra nyugisak a parommal, mert ritkan vannak surlodasok. Ha el akar menni barhova, altalaban megkerdez, van-e kedvem, ha nincs kedvem, elmehet egyedul mindenfele lelkiismeretfurdalas nelkul. Ha valamelyikunk korabban / kesobb akar aludni / kelni, akkor csinalja, nem vagyunk osszenove, hagyjuk egymast ugy elni, ahogy neki kenyelmes.

2020. jún. 25. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Én az eddig leírtakhoz csak annyit tennék hozzá, hogy ne nőljetek össze. Legyeb mindenkinek saját ideje amit azzal tölt ami akar. Külön mászkálás barátokkal, külön hobbi stb kell hogy legyen. Kell mindenkinek ezután is egy kis saját idő és ha ő elmegy barátokkal valamerre te ne ülj otthon és aggodalmaskodj hanem foglald el magad.

Szerintem sok pár ott rontja el hogy nem képesek v az egyik nem képes egymás nélkül létezni ami hosszútávon károkat okozhat.

2020. jún. 25. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem is felvaltva de beszeljetek az a hazimunkat alaposan

Nalunk en mosogatok mert o nem szeret cserebe o porszivozik es mos fel heti 2x

O berak mosni tereget de en hajtogatok mert o nem annyira tud.

Szoval elosztottuk magunk kozott. Nem fele fele hanem kinek mi a jobb hazimunka.

De akar vegyesen is jo.


Amigy empatia turelem es ter/ido megadasa egymasnak.

2020. jún. 25. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Telefonos munkakör mit jelent? Call center?
2020. jún. 26. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!