Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Jogosan sértődött meg a párom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan sértődött meg a párom?

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk együtt, szeretjük egymást, jól megvagyunk. Én 10 évvel vagyok nála fiatalabb. Ő inkább otthonülős típus, de nem szeret egyedül lenni. Nekem igényem néha elmenni a barátaimmal találkozni, sportolni, ilyenek.

Most együtt is dolgozunk éppen, szóval tulajdonképp egész nap a együtt vagyunk. A hétre lett 3 programom, egyik este 2 órára elmentem pár barátnőmmel, holnap édesanyámmal vacsorázok, vasárnap pedig egy kávét beszéltem meg valakivel. Ez néha feszkó köztünk, mert nem igazán szereti, ha elmegyek, főleg ha este. De nem féltékeny, csak azt szereti, ha itt vagyok vele. És én is nagyon szeretek vele lenni, de a barátaimmal és a családommal is. Most mikor mondtam neki, hogy találkozom vasárnap egy barátnőmmel, megsértődött, hogy minden este elmegyek. Mondtam, hogy akkor lemondom. Erre mondta, hogy nem kell, akkor maradjak, ha majd én akarok. Eldurran már ettől az agyam.

Tényleg sokat megyek el? Csak szerintem nem normális ez?


Köszi,


25/N



2021. jún. 11. 23:10
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
98%
Egy plussmackot ultetnek a fotelbe, hogy ne legyen rossz egyedul este.
2021. jún. 12. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
16%
Ha a férfi menne el heti háromszor így, másként állna a szátok. Kettősmérce...
2021. jún. 12. 04:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
22%
Ez egy tohonya paraszt hagyd ott.
2021. jún. 12. 04:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat:)


Kedves 3-as, a kérdésben leírtam kikről van szó, a barátnőim 3an vannak még gimiből ismerem őket, a párommal is jóban vannak. Az anyukám meg, bármilyen meglepő, az anyukám. :D Nincs ex, ő az első párom, és nincs más pasi se a képbe, nem erről szól a kérdés.


Mindenki másnak köszi! Egyébként megbeszéltük aztán tegnap este és szent a béke:)

2021. jún. 12. 10:38
 15/19 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem az a heti három program nem sok. Főleg hogy csak pár órákra mész el. A párod meg felnőtt férfi, tanulja meg elfoglalni magát, ne akarjon kisajátítani.
2021. jún. 12. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
23%
Neked gyutacs van a seggedben, vagy mi...
2021. jún. 12. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
0%
Írtam, hogy az anyud, barinőket értem "vasárnap pedig egy kávét beszéltem meg valakivel" ez a meg nem nevezett valaki volt a 3 tétel, erre kérdeztem rá, de akkor mindegy.
2021. jún. 12. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 A kérdező kommentje:
A valaki is egy barátnő. Neki természetesen elmondtam kikről van szó és ismeri is őket. De mivel a kérdésben nem az volt a lényeg, hogy kikkel találkozom és a páromat sem ez zavarta, ezért nektek nem fejtettem ki ennyire részletesen. :D
2021. jún. 13. 00:40
 19/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem sok. Én nem bírnám ha a párom így viselkedne.
2021. jún. 19. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!