Otthon soha nem voltam lusta dolgozni.Szerettem mosogatni, bármivel bíbelődni.Most összeköltözés után, hogy ketten vagyunk a párommal, mindig úgy érzem,hogy felesleges amit csinálok,és mindennek unva állok neki. Ezt mi okozhatja?

Ha mosogatok,kertet csinálok,berakom a ruhát mosni,folyton olyan érzés van bennem, hogy "minek csinálom én ezt?" Pillanatok alatt beleunok mindenbe,és akkor leülök az ágyamra, nézek ki a fejemből. Amikor a szüleimmel éltem, soha nem voltam ilyen,megvolt a lustálkodásnak is az ideje,meg amikor munka volt,akkor munka volt.Most,hogy ketten vagyunk a barátommal, sokszor "kiégettség" érzés van bennem. Semminek sem tudok örülni,úgy érzem bele vagyok fásulva mindenbe. Nem látok semminek értelmét. Pedig van saját házunk,úgy rendezhetem be,ahogyan szeretném..otthon ilyenekre nem volt lehetőségem. Ott van szigor uralkodott.El kellett fogadnom, ami volt,nem lehettek saját ötleteim,ha kitettem egy gyertyatartót az asztalra, akkor az pár óra múlva már nem volt ott,stb... Most meg nem tudok élni a saját közös ház lehetőséggel, vagy nem is tudom. Rosszul érzem magam, rosszabbul mint otthon...A magam embere vagyok,és ennek ellenére rosszabbnak érzem az életem,mint korábban.Ez mitől lehet? 28/n