Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Anonimpp1 kérdése:

Mit csináljak ?

Figyelt kérdés

Utobbi pár hónapban nem foglalkoztam semmivel csak dolgoztam és munka után jatszottam(ps) sokszor hajnali 1-2-ig is.

Bele kényelmesedtem a kapcsolatba és nem segitem semilyen itthoni munkában

Párom szól egy hétfői napon menjünk el az aldiba mert nincs itthon semmilyen kaja

Én szokás szerint játszottam mondtam neki okés készüljön el és indulunk kb 1 órám múlva mondta hogy kész van indulnunk mondtam pilllanat ezt még be fejezem és szolok mikor indulhatunk igen ám de teljesen ki ment a fejemből és konkrétan péntek van és azota sem mentünk a boltba. állítólag folyamatosan csak beszologadtam, kritizáltam

amit főzött,

Szex kb 3-4 hónapja nincs kérdezte egyik nap hogy áll rajta a ruha és én bunko voltam és azt mondtam olyan benne mint egy kismalac 😂 pedig egyáltalán nem kövér a csajom.

Sajnos eszre sem vettem milyen féreg modjára viselkedem vele pont azzal a nővel akit szeretek

Párom megelégelte és 2 hétig nem főzőtt, nem mosott nem takarított(legalábbis csak rám nem sajat ruháit ilyesmit kimostott) nem mosogat semmi

Mai nap eszméltem rá igazából hogy konkretan a lakas egy disznoól nincs tisza ruhám nincs kaja nincsen egy tiszta pohát vagy tányért a lakásban.

Hivtam barátnőmet egyből és kérdőre vontam miert néz ki igy a lakás és azt válaszolta pontosan 8-8 órát dolgozik ő is és én is 2 évig mosott főzött takarított mégsem volg jó itt a lehetőség meg lehet nekem mutatni hogy kell csinálni mert a következő 2 év az enyém lesz nem vetten komolyan ki nevettem kérdeztem hogy hová rakta az ingemet (eddig minden este ki készítette ) azt mondta el feljtette ki mosni de a kék színű ott van a szekrénybe vegyem fel azt de nem is inkább keressek valami mást mert abban amugyis olyan vagyok mint egy disznó(igem eszre vettem magamat hogy milyen undorítóan viselkedtem és próbálj éreztetni )

És mondta hogy most hagyjál mert dolgom van na csumi (én ráztam igy le mindig mikor nem hagyott jatszani )

Aznap délután nagyon csúnyán össze is vesztünk én hibáztattam őt és hárítottam hogy a nő dolga a háztartás vezetése ,párom nagyon sírt és fogtam magam és be ültem a gép elé járszani. Kb délután 6-7körül el kezdtem és egészen éjfélig.

Mentem volna aludnu de a párom sehol nem találtam

Hivtam egyből és fel vette azt mondta a szüleinél van és be fejezte szakit velem , holnap majd jön a tesoja és az apja meg ő is napközben osszeszedik a ruháját es a dolgati ez meg is történt.

Azota hiába próbálnék bekulni, megígértem megváltozóm adjon egy utolsó esélyt de hajthatatlan azt mondta fel kellen már nőni 28 évesen

Meg hogy 2 évig csak cseléd volt egy szép szavam nem volt hozzá, sem egy kedves dicséret semmi konkrétan csak a kritizálás, beszologatás ,személyeskedés köszöni szépen ő ebből nem kér tovább.(sajnos mindenben igaza volt undorítóan viselkedtem vele pedig nem ezt erdemelte volna )



#megbeszélés #Hogy tudnám vissza szerezni #Hiányzik nagyon és szeretem
2023. szept. 28. 03:40
1 2 3
 1/27 A kérdező kommentje:

Hogyan tudám vissza szerezni a barátnőm ?

Egyszerűen nem tudok es nem is szeretnék nélküle elni nincs kedvem semmihez csak sírok azóta

2023. szept. 28. 03:45
 2/27 anonim ***** válasza:
90%
Akassz le egy hasonló értelmes nőr vagy fogadj házvezetőnőt.
2023. szept. 28. 03:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 A kérdező kommentje:

Az otthoni munkával nincs bajom mindig segitettem megbeszéltük mikor mi és csináltam csak az volt a baj hogy el kezdtem ps-ezni es nem érdekelt semmi csak a játék az utolsó fél évben meg ejjel nappal csak a játék

Nekem mas nő nem kell ő kel és meg is változom olyan leszek mint régen srgitek neki mindenben figyelek rá de hogy szerezzem vissza? Vagy hogyam érjem el hogy legalabb beszeljen velem személyesen ?

2023. szept. 28. 03:58
 4/27 anonim ***** válasza:
93%
FI relé
2023. szept. 28. 04:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
88%
Dobd ki a ps-t és nölj fel. Játék helyett inkább séta vagy sport kellett volna közösen. Ennyi idősen nekem már egy tündéri gyerekem volt.
2023. szept. 28. 05:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

Ha ez a sztori igaz, akkor ezt a nôt felejtsd el, ezt buktad.

Többször jelezte, hogy gond van, te meg le se tojtad, inkább bunkóztál. Azért szakitott, mert teljesen kiábrándult. A szerelmet nem lehet visszahozni, ha egyszer elmúlt.

Te meg hónapokkal ezelött a ps-t választottad. Szóval a csaj ment, a PS maradt, nyugodtan tudsz most már játszani.

2023. szept. 28. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
100%

Ha ez nem kamu, akkor első körben elgondolkozol.

Egyedül, magadban- ne az legyen most a legelső és legfontosabb, hogy visszasírjad a kényelmedet meg a csajodat- ELŐBB magadtól szokjál le a mérhetetlen játékról (ez szerintem már-már függőség, kérjél szaksegítséget, nem szégyen).

Aztán MAJD, ha letettél valamit változásban az asztalra, tehát nemcsak munka után döglés-játék évekig, a környezeted patyolat, eljársz emberek közé, akkor esetleg megpróbálhatsz újra közeledni, aztán vagy bejön vagy nem (ha van esze, soha többet lusta, lúzer függővel! Reméljük, addig lesz normális párkapcsolata)

…azért gondolom, hogy hergelés ez az egész, mert nem normális az, hogy 28 évesen ilyen felfogásod van, hogy kikészíteni az inget és nem is érted, hogy ez miért ciki meg az, hogy fiatalon egy kapcsolatban nincs is szexualitás és a rohadt gép fontosabb.

Állítsál magadon önerőből vagy mentális segítségnyújtóval, de egyelőre ne zaklasd a VOLT barátnődet, nagyon jól döntött. Változz meg TARTÓSAN, legalább fél évig, aztán esetleg.

Mondjuk kezdheted azzal, hogy eladod a gamer gépet.

2023. szept. 28. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
49%
Takaríts ki és főzz vmit kezdetnek.
2023. szept. 28. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
100%
Bukta.
2023. szept. 28. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
95%
Engedd el. Ha a csajszinak van tartása és önértékelése,nem fogad vissza. A háztartás vezetése szerintem ugyanúgy a férfi dolga is, egy párkapcsolatban,ahol együtt is éltek, mindketten felelősek vagytok azért, hogy otthon minden olajozottan működjön. Jól mondta a barátnőd, hogy ő is ugyanúgy dolgozik 8 órában, szép is lenne ha még az otthoni munka is full az ő nyakában landolna. A mosogatás, a mosógépbe pakolás vagy egy rohadt rántotta elkészítése nem egy nagy mutatvány. Nőj fel, figyelj oda a környezetedre és tanuld meg eltartani magad. A barátnőd ott rontotta el, hogy átment cselédbe.
2023. szept. 28. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!