Minden hétvégét a barátomnál töltök. Miért nem kér meg végre hogy költözzek hozzá?

Mi 1,5 hónap járás után költöztünk össze. Ahogy megtörtént köztünk "a dolog", nem volt megállás...minden napját nálam töltötte a párom, tőlem indult dolgozni, munka után hazaszaladt ruháért és utána már jött is. Február közepén jöttünk össze, március végén kulcsot kapott, és április 1-től hivatalosan is odaköltözött...:)

Szerintem két ember érzi azt, hogy ha eljött az idő a megfelelő személlyel. Nálunk ez igen hamar eljött, de nyilván mindenki más. Ti most 8 hónapja vagytok együtt, és ha már ő hozta szóba ezt az egészet, most meg úgy tűnik, hogy visszakozik, akkor kérdezz rá, hogy mi okozza ezt a változást? Meggondolta magát? Vagy mi a gond?

Mindenképpen beszéljétek meg!!

Mi meg szinte azóta együtt élünk, hogy összejöttünk. :)

Legyél határozott, kérdezz rá, hogy akkor mi most ezzel a helyzet?

Szerintem még csak azt akarta tudni, hogy egyáltalán akarsz-e összeköltözni, nem azt hogy meg is teszed! Attól is függ hány évesek vagytok, dolgoztok-e már. Kérdezz rá konkrétan: mi a helyzet a beköltözésemmel?

Mi is megbeszéltük az elején, hogy igen, szeretnénk majd összeköltözni, de eltelt 2 év, még nem mert én még idén tanulok, nincs fix fizetésem.

Egyébként arra számíts hogy ha te mész oda a legénylakásba, akkor neki megmarad az az "előnye", hogy a haverok hozzá jönnek, hisz ő lesz otthon, nem kell ezt a stresszt átélnie, te leszel a "beköltöző". Mi megegyeztünk, hogy csak úgy költözünk ha mindkettőnknek új hely lesz.

Ha a férfié a lakás, akkor teljesen jogos, hogy ő dönti el, hogy legyen berendezve, illetve neki van nagyobb súlya a szabályok meghozatalát illetően.

Ha együtt vesznek lakást/házat, vagy a férfi cuccol a nőhöz, az persze más tészta, ott nyilván más szabályok játszanak.

Sajnos tényleg így van, ahogy utolsó is írja, azért a férfi az férfi és a papíron az ő neve van...

Mi ezért egyeztünk meg a közösben, úgy ketten alakítjuk ki a közös életünket, nem csöppenünk bele a másikéba.

Azt tudom elmondani, hogy én hogyan csinálnám, ha némi ellenállást tapasztalnék, úgy hogy ne legyen belőle vita. Elmennék bulizni hétköznap és megkérdezném, hogy értem tud-e jönni/szeretne-e velem jönni, mert nem szeretek este egyedül hazajönni. (akkor már logikusan úgyis nála alszunk). Kövi hónapban megint. Aztán egyre többször...

Így neki is van lehetősége úgy kibújni a felelősség alól, hogy nekem ne essen nagyon rosszul (max. majd büszke leszek rá, hogy sikerült egyedül hazataxiznom). Másfelől van lehetőségetek rá, hogy lassabban szokjatok hozzá, főleg, ha attól tart, hogy mi lesz a bulikkal hétköznap. (persze jöhet a haver is hazahozni, minél kisebb a kényelmetlenség annál jobb :) ).

És valahogy jobban lehet szabályozni. Ha már nagyon elege van, akkor azt mondja, hogy figyú, ma korán le akarok feküdni, nem gond, ha nem megyek érted? Így nem olyan nagy a meghozott döntés.