Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ismertek-e olyan eseteket,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ismertek-e olyan eseteket, amikor egy nő összejött a volt tanítványával? Ha igen: mit szólt ehhez a környezetük?

Figyelt kérdés

Nagyon sok olyan esetről hallottam, amikor a férfi tanár jött össze volt tanítványával. Fordítva viszont alig hallottam ilyen esetekről. (Hiszen egyébként is ritkább, ha a nő idősebb).


És itt most kifejezetten olyan esetekre gondolok, ami nem válthatna ki rosszallást: ha mindketten nagykorúak, ha már nem áll fenn köztük diák-tanár viszony. Mégis furcsa lehet így is másoknak. Van valakinek ilyenről tudomása?



2016. ápr. 19. 18:07
 1/3 anonim ***** válasza:

Felsőoktatásban dolgozom, párom ott tanul. Konkrétan nem tanítottam, mert már elvégezte azt a gyakorlatot, amit tartok, mire odakerültem. Azt a kötvál gyakorlatot pedig nem vette fel, amit szintén én tartok.

Nem váltott ki felháborodást, bár néhány ismerős pislogott, hogy ezt mégis hogy hoztuk össze.

Középiskolai szinten ez jóval furább lenne, mivel nagyobb a korkülönbség. De abban a közegben, ahol vagyok ez annyira nem kirívó dolog, nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne.

2016. ápr. 19. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:

Egyik haverom összejött a tanárával.

Persze, akkor lett publikus a dolog mikor már elvégezte a középiskolát, de sejtették sokan, mi nekünk pedig elmondta.

Különösen nem kerítettünk ennek nagy hangot, ha egymásba szeretnek, szeressenek.

Szóval, nem nagy dolog, ma már minden megtörténhet.

Környezetükben mindenki "jól" fogadta, persze mindig vannak kivételek akik ez ellen vannak.

2016. ápr. 19. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
A volt biosz tanarno, akinek van ket fia, osszejott egy sraccal akit tanitott, sokan sejtettuk de senki se biztosra... aztan leerettsegizett a srac a biosztanarno elvalt es egyutt vannak, nyilvanosan! :)
2016. ápr. 20. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!