Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » A vőlegényem össze feküdt egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A vőlegényem össze feküdt egy másik nővel, a barátnőm minden áron rá akar beszélni a szakításra. Miért zavarja őt?

Figyelt kérdés

6 éve vagyunk együtt a párommal, 1 éve vagyok a menyasszonya, nyár végén lesz az esküvőnk.

Évek óta nyitott kapcsolatban vagyunk, amit nem verünk nagy dobra csak a szüleink tudják, ők nehezen de elfogadták azt mondták a mi életünk, úgy terelgetjük ahogy akarjuk. Én sajnos nem tudok mindent megadni neki szexuális téren, már a kapcsolatunk elején, az első másfél évben kiderült, hogy vannak dolgok amiket ő nagyon szeret, én meg nem igazán. Ő nem akart engem semmire rá kényszeríteni, én pedig szomorú voltam mert nem adhatom meg neki amit szeret. Egyéb téren harmonikusan, boldogan szerelmesen éltünk. Ezért felvettem, hogy engem nem zavarna ha másnál keresné meg azt, amit nálam nem talál én csak tudni akarom ha máshoz megy.


Hosszan átbeszéltük, hogy lelkileg ez hogyan érintene minket, rá menne e a kapcsolatunk vagy sem, aztán annyiban maradtunk, hogy ha nagyon s*ar lesz neki akkor újra elővesszük a témát.


6 év alatt 9 alkalommal élt ezzel a lehetőséggel, ezt a mostanit is bele számítva.

Továbbra is imádjuk egymást, és lelkileg sem viselt meg a dolog, ő boldog, én boldog vagyok és ennyi.


De most a barátnőm lefülelte őket, mert abba a házba költözött ahová a vőlegényem járni szokott a másik nőhöz.

Sírva, falfehéren jött hozzám, hogy látta a páromat amint a másik nő lakására ment és stb stb stb.

Mondtam neki, hogy tudom mit csinálnak, és azt is tudom hogy nem először. Nem akarja megérteni, hogy nálunk ez már évek óta bevállt módszer, így tudjuk fenntartani a harmóniát a kapcsolatunkban. És ez a házasság alatt is állni fog, mert én továbbra sem jövök izgalomba a párom perverzióitól, ő nem akar bele vinni de igénye van rá. Akkor meg élje ki így és ne menjen a közös életünk rovására a frusztráció.


Barátnőm minden áron meg akar győzni róla, hogy ez nem jó. Kicsit már idegesítő.


És hogy tiszta legyen a kép, a vőlegényem szeret kemény anális szexet adni, imádja ha torkon d*ghat egy nőt meg a mellek kötözése és csipeszelése is az egyik dolog ami izgatja. Engem meg valahogy hidegen hagynak ezek. Szeretem a változatos szexet, és a különböző helyszíneket, pózókat, néha néha swinger klubba is eljárunk de nem másokkal csinálni, csak úgy ott lenni egy másik közegben és egymással csinálni.


De amikor úgy érzi, hogy kevés neki, vagy nagyon frusztrált akkor szól és elmegy.


A barátnőm számára meg elképzelhetetlen egy ilyen életforma...és sehogy nem bírom leállítani.


26/N 27/F


2016. júl. 24. 22:41
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
81%
Nekem is elképzelhetetlen lenne, mint minden épeszű embernek.
2016. júl. 24. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
45%
Aztaqrva... nem vagytok semmik. :D A barátnőd vagy nagyon félt téged, ami nem rossz dolog, vagy magának akarja a pasit. Döntsd el hogy melyiket szeretnéd jobban. :)
2016. júl. 24. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
91%

:) Pontosan tudod, hogy az átlagember monogám és az átlagember nem díjazza a "nyitott" kapcsolatot, sőt, saját bőrödön megtapasztaltad, mikor láttad, hogy a szülők nehezen dolgozzák fel. Mégis értetlenkedsz a kérdésedben, hogy miért nem fogadja el a barátnőd... Én tudom, hogy igazából azt akarod, hogy erre az életmódotokra reflektáljanak az emberek, ez a barátnős rész csak mellékszál, miért nem lehet így feltenni a kérdést, őszintén?

Nem tudom mit vársz, igen, a normális monogámiára nevelt emberek nem így gondolkoznak, te is tudod, hogy megbotránkoznak.

2016. júl. 24. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
92%
Nem illetek össze szexuálisan. Nem értem milrt voltatok együtt.
2016. júl. 24. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Azért tettem fel a kérdést, mert én meg arra próbálok rájönni, hogy ha valaki idegenként szembesül ezzel az életvitellel akkor ő is fennakad és Istennel, tűzzel vassal meg akar téríteni, vagy telibetojja és tovább sétál?


Mert a mi életünkről van szó, sem családi sem baráti összejöveteleken nem kezdünk el kántálni, hogy hé képzeljétek a párom durván szereti én nem, ezért félrekefélhet!


Neki sincs hozzá köze, de pár napja óránként ír, hogy gondoltam át, biztos csak védem a vőlegényem és kitaláltam a dolgot, hagyjam ott, ez rossz, ez elitélendő, menjek pszichológushoz hogy tudjam feldolgozni, ő majd segít, ő majd velem lesz és egyebek. Az esküvőnk előtt nem szeretnék gyilkosság miatt börtönbe kerülni, de ez már kibírhatatlan.

Tudom, hogy nem hétköznapi, de nem is páratlan a kapcsolatunk.

2016. júl. 24. 23:01
 6/38 anonim ***** válasza:
90%
Lenni 21. század, lenni fura emberek. Barátnő lenni helyes gondolkodás.
2016. júl. 24. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
87%
Nektek így megfelel, le kell állítani azt aki át akar nevelni. Meg mondod neki, téma lezárva. újra elő hozza, ott hagyod, mondja magának. Nekem is vannak olyan ismerőseim, akik nem az általánosan elfogadottak szerint élnek. Van olyan, akinek két párja, két családja van, tud mindenki, mindenkiről, meg van beszélve. Nekik jó, akkor más ne akarjon beleszólni.
2016. júl. 24. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
92%
Akkor örülj, hogy ennyire aggódik érted, ritka az ilyen igaz barát. Majd belenyugszik idővel.
2016. júl. 24. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
77%
Csak egy kérdésem van ? Minek akkor házasodni? Dugjatok orrba-szájba nekem nyolc,de a házasság szentésge legyen már meg emberek.... Barátnőnek igaza van .
2016. júl. 24. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 A kérdező kommentje:

És azért vagyunk együtt, mert szeretjük egymást, közösek a céljaink, a jövőképünk.

Nekem ezzel az élettel nincs bajom, most már a szülőknek sem, és nincs ránk írva, hogy milyenek vagyunk.


A swingerezés is az én ötletem volt, ki akartam próbálni, és tetszett neki is meg nekem is. A finomabb durvulásokkal sosem volt bajom, ez is hozott minket össze 20 évesen, amikor egy bdsm előadást néztünk Amszterdamban ott találkoztunk.

2016. júl. 24. 23:08
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!