Szerintetek mi a megoldás erre? Semelyik verzió nem jó?

A párommal három éve vagyunk együtt. Tudom, le fogtok szólni, de nekem gyerekkorom óta álmom az házasság is, a saját gyermek is. Hogy miért? Ez az álmom, ezt álmodtam meg...szóval ebből nem fogok engedni. Ezt a párommal is közöltem. Mikor összejöttünk, rá egy évig mondogatta, hogy meg akar kérni, el akar venni, ő is szeretne gyereket, stb....aztán ez abbamaradt. Mikor rákérdeztem, hogy miért, vagy mi történt, a pénzt hozta fel. Tény, hogy nem álltunk valami jól anyagilag, de azért a középréteghez sorolnám magunkat ráadásul nem is kell drága gyűrű. Utólag kiderült, hogy a családja fúr a hátam mögött és ők beszélték tele a fejét, hogy ráér megkérni. Nagyon szomorú lettem, hogyha igazán akarta volna, nem tudták volna lebeszélni, de még vártam. Egyszer viszont komolyan elbeszélgettem vele, hogy én már nem szeretnék tovább várni és inkább hagyjuk egymást, ha neki ez nem fog menni. Nagyon megijedt, hogy elhagyom és rá egy hónapra megkérte a kezem. Viszont láttam rajta már akkor is, hogy nem szívből teszi. Úgy érzem, mindenki jobban örült a gyűrűnek a baráti társaságban, mint ő. Mondtam is neki, hogy miért tette, ha még nem állt rá készen? Azt mondta, hogy teljesen valóban nem, viszont nem bírná ki, ha ezért hagynám el. Azt még tudni kell, hogy pénzünk mostanában úgy sem lesz esküvőre, tehát feleslegesen viselkedik úgy, mintha akasztani vinném, mert mostanában úgy sem lesz belőle semmi...bár nekem nem is az lenne a fontos, hanem maga a tudat, hogy hozzá tartozom. Szóval én nem a nagy buli miatt akartam férjhez menni sosem. Ő egyébként állítja, hogy boldog és stb...de tudom, hogy csak azért kért meg, hogy el ne hagyjam. Nem akartam kikényszeríteni a gyűrűt, bár tudom sokan fogtok támadni...de már 29 vagyok és igenis, ha ez az álmom, akkor nem maradok olyannal, aki nem akarja velem összekötni az életét és három év után azt sem tudja eldönteni, hogy megkérjen-e. Amúgy jól megvagyunk, ha a családja nem fúrna, teljes lenne a boldogság. A kérdés az, hogy ti vele maradnátok-e azok után, hogy nyilvánvalóan nem szívből kért meg, hanem hogy el ne hagyjam? Lehetne-e ebből még valami? Vagy hagyjam az egészet, főleg úgy, hogy a családja sem áll mellettünk? Nem tudom mit tegyek...azt hittem, nagyon boldog leszek majd ha megkér,de nem gondoltam, hogy így fog elsülni. Plusz a büszkeségemet is sérti, hogy nem érzem, hogy nekem úgy kellene rám erőltetni magam valakire. Senki nyakán nem akarok lógni.