Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Az eljegyzésünk óta megszűnt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az eljegyzésünk óta megszűnt a romantika, a gyengédség, odafigyelés. Miért?

Figyelt kérdés

Mielőtt megkérte a kezem, miatta hagytam abba a zenélés, ami gyerekkori álmom volt. De nagyon sokat veszekedtünk miatta, így inkább abbahagytam. Viszont ennek ellenére, nagyon sokszor volt kedves is, figyelmes, sokszor lepett meg apróságokkal, gyengéd volt velem..

Az eljegyzésünk után z első fura dolog az volt, hogy nem kaptam tőle semmit karácsonyra. Egy tábla csokit sem. Aztán sok apróságba belekötött, mindenért én voltam a hibás mindig. Aztán kikerült külföldre dolgozni, így egy évig most távkapcsolatban vagyunk, de csak olyan szinten, hogy kéthetente azért hazajön 5 napra. Viszont most még rosszabb, mint ez előtt. Ha itthon van, csak fekszik a tv előtt, ha meg menni szeretnék valahová közösen, akkor közli, hogy vegyem már figyelembe azt, hogy neki ez az 5 nap a hétvégéje, és ő csak pihenni akar.. Vagy az autójával foglalkozni. Ha meg épp kint van, akkor is folyamatosan bunkózik velem, vagy hanyagol, (meg van beszélve, hogy munka előtt vagy munka után van 2-3 szabad órája, akkor beszélgetünk, de sokszor van, hogy írok neki, és egy óra múlva ír vissza.. ). Ha felidegesítik a munkába, vagy akár a lakótársai, azt is rajtam tölti ki, és szerinte még mindig én vagyok a hibás ezért, mert nem gondolok bele, hogy neki 100x rosszabb ott, mint nekem itthon, és én állandóan csak hisztizek.. inkább maradjak csendbe, mert mindig csak elidegesítem..3 évig elhittem, hogy lehetséges, hogy tényleg én vagyok a hisztis, de lassan kezdek rájönni, hogy egyáltalán nem, egyszerűen csak ő akarta ezt elhitetni velem, hogy rám kenje a saját hibáit.

Miért csinálja ezt? Nem vagyok lábtörlő, sem k_rva, hogy "maradj inkább csendben" stílust kapjam. Ha én szervezek programot, az mindig rossz, de ő nem csinál, ha megkérem, hogy legyen már a kapcsolatunkban újra egy kis gyengédség, simogatás, masszirozás, akkor persze megígéri, utána meg letagadja..


Azon gondolkodom, hogy egyszer odaadom a kezébe a gyűrűt amit adott, mert hiába kértem, eddig sem változott. Viszont onnan akkor nincs visszaút.

Miért kényelmesedett el ennyire? Miért nem érzi azt, hogy elveszíthet? Ez így nagyon rossz...


2014. nov. 1. 14:44
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
73%

Ezek szerint az eljegyzés előtt sem volt minden oké, ha neked miatta abba kellett hagynod valamit, amit szeretsz...

Szerintem jó ötlet ha nem is rögtön visszaadni a gyűrűt, de leültetni, és megmondani, hogy együtt összekapjátok magatokat (és a kapcsolatot), vagy nem lesz esküvő (a leírtak alapján személyes véleményem az, hogy a pároddal összeházasodni oltári nagy hiba lenne - ha nem változtat hamar).

2014. nov. 1. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
92%
Ez az ember egy házicselédet akart, aki csak azt csinálhat, amit Ő megenged, a másikat nem tekinti önmagával egyenértékűnek. Mielőbb hagyd ott és keress olyat, aki azt akarja, hogy te teljesedjél ki, csináld azt, amiben örömödet leled, legyél önmagad. Ne keresd a miértet, miért lett ilyen, mindig ilyen volt, csak te nem vetted észre, nem akartad észrevenni.
2014. nov. 1. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
83%
Jajj Drágám, hát a kifogott halat senki nem eteti! Az már ott van a szákban, kedves.
2014. nov. 1. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
81%

Na, ezért nem kell erőszakolni az eljegyzést meg kompromisszumokat kötni egy eleve nem működő kapcsolatban :)


Szerinted kezdetnek az normális jelenség, hogy akkor hajlandó emberszámba venni,ha feladod érte az álmaidat? Ott dobtam volna ki azonnal...

2014. nov. 1. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nem tudom hány éves vagy, de szerintem ne pazarold az éveid. Igen, add a kezébe a gyűrüt. Nem baj, ha onnan nincs visszaút. Gondolj bele, ezekből, amit itt leírtál, mi hiányozna neked olyan nagyon?

Adj esélyt magadnak egy normális pasit találni.

Biztos nehéz döntés, de ki fogod bírni!

2014. nov. 1. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
92%
Ha lehet még, menj vissza a zenéhez. A kapcsolat haldoklik, csak még a párod nem képes kimondani, csak éreztetni. Ennek semmi köze az eljegyzéshez. Kiszeretett, de lehet még ő sem tudja. Fáj a szakítás, de inkább lépj tovább,mintsem elhidd, hogy értéktelen vagy.
2014. nov. 1. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
59%
Ültesd le beszélgetni, mondd meg neki, hogy neked ez nem jó így. Ha pedig nem változik, akkor a te érdekedben vissza kellene adnod azt a gyűrűt. Nem éri meg feladni ennél is jobban az álmaidat egy pasi miatt. Fogsz találni valakit, aki tényleg megbecsül, nem érdemes egy ilyen férfihoz hozzámenni. Sokan vannak ilyen helyzetben, de lépni nem mernek. Sok sikert!
2014. nov. 1. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
92%
Ha visszadod a gyűrűt, nincs visszaút. Mért, kéne, hogy legyen? Ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Legyen helyette inkább egy odafele út egy szeretetteljes új kapcsolatba. Ő már rég leírt téged, de még ahhoz is lusta, hogy ezt ő mondja ki, megvárja, amíg te teszed.
2014. nov. 1. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
92%
Azt hiszi, hogy meg vagy neki. Most kell felállnod, és szépen vissza adnod a gyűrűt, és elköszönni. Ugyanis addig szinházat játszott neked, és ez amit most tapasztalsz a való lénye.
2014. nov. 1. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Csak kíváncsiságból. Miért kellett abbahagynod a zenélést? Mi baja volt vele?
2014. nov. 1. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!