Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Most akkor el akar jegyezni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most akkor el akar jegyezni, vagy nem?

Figyelt kérdés

Azon nők táborát erősítem, akik szeretnének házasodni, de azokét nem, akik ki szeretnék erőszakolni.


Körülbelül tízszer már biztos beszéltünk esküvőről, ebből nagyjából kétszer én hoztam fel a témát, tehát előre leszögezném, hogy nem én lovagolok ezen állandóan. Viszont tavaly karácsonykor kiakadt, mikor újra szóba hozta és én azt mondtam, nem tudom szeretnék-e még házasságot. Nem azért, mert nem szeretem, hanem úgy érzem macska-egér játékot űz velem.

Annyira rosszul esett neki tavaly, hogy én nem akartam, hogy végül abban maradtunk, ám legyen.. Most 2 hónapja, pedig azt mondta nem lesz esküvő.

Ti mit gondolnátok, min vívódik ennyit? Hiába kérdeztem rá, buta okokat hoz fel, mint a pénz..pedig ha akarjuk, kb 70ezerből is ki lehetne hozni, de ő puccos esküvőt akar. Furcsa nekem, mert ha annyira akarná ezt, akkor 2 tanúval is elvenne feleségül.


Akik már voltak hasonló szituban, mi a véleményetek?


Mindketten 26 évesek vagyunk



2017. jún. 13. 10:04
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%

Egyáltalán nem biztos.

Ha ő meg akarja adni a módját a lagzinak, akkor valószínűleg előteremti rá a feltételeket.


Lehet, hogy neked 2 tanúval is jó lenne, de ha ő puccos esküvőt akar, akkor nem fogja elsietni.



21/L

2017. jún. 13. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Az a baj nem érti meg, hogy olyan betegségem van ami miatt nem halogathatjuk nagyon a gyerekvállalást. Én pedig úgy lettem nevelve, hogy házasság nélkül nem szeretnék szülni..
2017. jún. 13. 10:11
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
mondjuk elmondod neki, hogy mit gondolsz..
2017. jún. 13. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

1. vagyok. Az viszont gond, hogy ha nem ért meg ilyesmit.

Úgy látom, hogy már eddig is kommunikáltatok (sok párnál ez nincs meg), de érdemes lenne még ennél is többet. Ha pedig nem ért, akkor...tudod...

2017. jún. 13. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Ez egy tipikus kompromisszumhelyzet. Neked az fontos, hogy legyen esküvő, ő meg nem szeretné elkapkodni, esetleg égni mindenki előtt.(Bár lehet, hogy nem ez a helyzet, csak egy példa volt)

Gondolj bele fordított esetben hogy éreznéd magad és próbáld meg megbeszèlni a dolgot őszintén. Ha két hónapja ezen rágod magad az nem jó semelyikőtöknek sem, mert valószínűleg szegény ördög azt sem tudja, hogy mit tett.

A vészmadarakra meg ne hallgass, mindenkinek megvannak a dilijei, te most ezt fogtad ki, őszintén szólva csak ezért elég nevetsèges lenne szakítani.

2017. jún. 13. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Ezt igazából csakis ő tudhatja. Benne van a pakliban persze, hogy csak az időt húzza arra hivatkozva, hogy meg akarja adni a módját.

de az is lehet, hogy valóban meg akarja adni a módját, mert neki valamiért fontos, hogy igazi lagzitok legyen, ahol sokan vannak és ilyesmi.

Neked kéne egy picit jobban ismerni, hogy szerinted mi felé dől el inkább ő?

Tehát ilyen sumákolós? Vagy benne van a pakliban simán, hogy nagy bulit csapna? Minden mást is ilyen részletesen megtervez?

2017. jún. 13. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
29%
Ilyen nőtől mentsen meg az isten!!
2017. jún. 13. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

nem akar.


várja az igazit, aki elsőre igent fog neki mondani. és villámgyorsan el is veszi.

2017. jún. 13. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Azt írod, nem akarod ki erőszakolni. Hát nem úgy tűnik. Minél jobban akaratoskodsz, annál jobban elűzöd. Aki erről 10x beszél úgyhogy különböznek a vélemények, az kierőszakolni akarja és erőlteti. Amúgy nem mindegy? Mi változik attól? Gondolod, hogy attól valami is más lesz kettőtök közt? Hát nem. Ugyan úgy kel fel a nap. Miért is nem lehet gyereket szülni esküvő nélkül? Mennyivel több a garancia, hogy veled marad, ha van esküvő? Ha ennyire nincs pénzetek akkor pláne miért egy bulira cs...nétek el és akkor hogyan akarsz gyereket? Ha nem lovagolnál ezen, lazán Vennéd, akkor már előbbre lennél. Azon vívódik, hogy látja a sorsát ilyen hisztis nő mellett, csak még nincs meg az új partner vagy nem mer lelépni Tőled még. Szerintem mondjuk itt ennek a kapcsolatnak vége lesz.
2017. jún. 13. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
0%
7-esnek igaza van, ilyen nőtől menekülni kell!
2017. jún. 13. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!