Egyes emberek miért hagyják el magukat, miután összeházasodtak? Megvan a tuti, és akkor már nem kell küzdeni? Utána meg sírnak, hogy félrement a másik.

Ez így van.

De nemcsak párkapcsolatban. Bárhol, munkahelyen, ha már jól bedolgoztuk magunkat, barátságban, amiben már összekovácsolódtunk, jobban elengedjük magunkat.

Természetes emberi tulajdonság.

Tényleg így van; a férfiak sörpocakot eresztenek, a nők meg elhíznak, otthon se smink, se csini ruci.

Persze most egy csomó nő fog írni, hogy ők bizony nagyon is adnak magukra... Kamu.

Attól is függ, hogy kit mi tesz boldoggá.En nem a férjemnek akarok megfelelni, elsõsorban magamnak akarok tetszeni, én akarom jól érezni magamat a bõrömben.

Ha már a férjem akaratának kellene megfelelnem, nem is lennék olyan amilyen vagyok, sõt még boldog sem.

Az jutott eszembe, talán ilyen a világ. A gyerekeket kiskoruktól kezdve kényszerítik, hogy megfeleljenek, hogy megerőltessék magukat. Óvodai foglalkozásokon, általános iskolában, szakiskolában... 14 évesen döntsd el, mi akarsz lenni, aztán úgyis meggondolod magad és úgysem ért veled senki egyet... A tanmenet túl van terhelve, a világ rohan, tökéletesnek kell lenni, jól érettségizni, szinte kötelezően egyetemre menni, hamar megtalálni az "igazit". Tele vagyunk társadalmi elvárásokkal.

Mire az ember megházasodik, teljesen elfárad. Egyrészt rosszul választ párt és nincs ami motiválja, másrészt tökéletesen ki van merülve fizikailag és pszichésen is.

Néha én is úgy érzem, hogy csak 3 év kóma segítene, pedig csak 19 vagyok.

Mondok pár okot, biztos van több is, most ezek a lehetőségek jutnak eszembe:

- belefásul a rutinba, ellaposodik a kapcsolat, így elveszti az életörömét.

- bizonyos kor után jobban rakódnak a kilók, szabadulni nehezebb tőlük, több energia kell szépnek maradni, de egyben több energia kell a háztartásra, a munkára, a gyerekekre stb., és ezt soknak érzik

- valami kimondatlan lelki, vagy testi probléma miatt

- a szerelem elmúltával már nem akar tetszeni a párjának, kezd inkább együttműködés, baráti viszony felé hajlani a kapcsolat

- elégedetlen az életével, amit elért, a kapcsolatával, vagy bármivel

Sajnos tényleg sok ember elhagyja magát egy idő után egy biztos kapcsolatban, pedig tényleg mindkét félnek tennie kell azért, hogy a szerelem és a vonzalom egy életen át megmaradjon. Én hozzátenném, hogy sokan nem csak a külsejükkel nem foglalkoznak, hanem az életvitelükkel sem. Egy idő után alig járnak el valahova, otthon vagy tévét néznek, vagy neteznek. Így nem nehéz elidegenedni a másiktól.

Azt hozzátenném, hogy a belinkelt kérdésben mondjuk iszonyú bunkó dolog volt a férjtől ez a megjegyzés...Vagy ne jöjjön össze olyan nővel, aki nem tetszik neki, vagy már akkor finoman kezdjen el szólni, mikor a felesége hízni kezd. De a semmiből, hirtelen egy ilyet beszólni, az tapló dolog!

Ez van akkor, ha valaki sokáig tűr, hallgat, ilyenkor hirtelen kijön egyszerre minden, és bizony ilyenkor már nem a finom, udvarias módon, hanem a letehenezés a minimum.

Ezért kell mindent azonnal, idejében megbeszélni, ezt én is osztom.

Ez nyilván a férj hibája, hogy nem változtatott ezen a rossz szokásán, hogy ilyen csendes, és sokáig nem szól semmit, ugyanakkor a feleség szintén hibás, hogy elhízott, de még jobban abban, hogy nem fogyott le. Tehát ő ugyanakkora tapló, mint a férj...

Azért nehogy már olyan nehéz legyen havi 1-1,25 kilót lefogyni, évek óta ilyen a kérdező saját bevallása szerint, nem tudom mennyi plusz van rajta, de 2,5 év alatt fogyhatott volna akár 38 kilót is igencsak kényelmesen. Az, hogy ezt nem tette meg, kimeríti a taplóság fogalmát.