Hogyan tudnám "leszoktatni" erről?

Abszolút jó szándék és empátia vezérli, de egyúttal zavaró is: olyan a személyiségem, hogy ha komolyabb stressz ér, akkor kb egy napig befordulok, néhány órát magamban vagyok, nem szólok senkihez. Utána kibeszélem magamból, dühöngök, puffogok - ezzel vezetem el a stresszt.

Ennyi idő alatt a megoldás is kikristályosodik, másnapra általában lenyugszom és lefoglal az, hogy rendezzem a helyzetet.

Most terhes vagyok, harmadik trimeszter, tehát ez még jobban előcsalogatja az empatikus énjét.

A konkrét helyzet: amikor felhúzom magam egy konfliktushelyzeten, ő mintegy érzelmileg velem sodródik és erőlteti, hogy beszéljünk a témáról, gyakorlatilag tovább hergel ezzel.

Legutóbb is kaptam egy nagyon igazságtalan lecseszést a főnökömtől, hirtelen megoldást se láttam a helyzetre, tehetetlennek éreztem magam. Nagyon feldúltan jöttem haza, iszoyúan bántott a helyzet.

Néhány óra magamban levés után elmeséltem, hogy mi történt, kipanaszkodtam magam - és kezdtem megnyugodni, néhány megoldási lehetőség is eszembe jutott.

Ő ekkor ért el ahhoz a ponthoz, hogy felhúzta magát és elkezdte szidni a főnökömet, tovább hergelve engem is. Majd még másnap reggel is nagyon feszülten viselkedett (pl állat módjára vezetett az idegessége miatt - aminek főleg terhesen mellette ülve nagyon nem örültem).

Kértem, hogy kicsit jegeljük a témát, szeretnék a megoldásra hangolódni, ha már a vörös köd leszállt az agyamról, illetve kicsit megnyugodni, nem foglalkozni vele. Legfőképp nem szerettem volna feldúltan bemenni a munkahelyemre (ezzel további támadási felületet nyújtva).

Ő sak mondta, mondta, mondta.

Értem, hogy nem rossz szándékból teszi, de jószándékkal rossz eszközt használ. Volt valaki ilyen helyzetben? Semmiképp nem szeretném letromfolni, de szeretném, ha nyugodtabb lenne a légkör és legalább hétvégén ne kelljen a munkahelyi szituáción kattognom.