Miért választanak egyes nők olyan házastársat, akiről saját maguk is tudják, hogy rossz férj, csapnivaló apa lesz?

"mert majd a gyerek megváltoztatja" hozzáállás

sose jön be, de vannak buta nők

az a szomorú, hogy jó elcseszi saját életét kit izgat! de a gyerekét is!!!

Ez engem is érdekel...

Biztosan azt hiszik, hogy "majd én miattam megvaltozik"

Közben kutyából nem lesz szalonna

Megadtad a választ is. Mert az elsőt szeretik, méghozzá nagyon. A szerelem nem válogat és irányítani sem lehet. Ha az ember lánya odavan egy férfiért, akkor odavan és hozzámegy és gyereket is szül neki annak ellenére, hogy annak személyisége alkalmatlan a családfenntartásra.

Később persze csitulnak az érzelmek és az ember lánya felébred, hogy jaj mivé lett az élete. Forgatókönyvszerűen.

Mert türelmetlenek, nem tudják kivárni az "igazit", minél előbb férjet és gyereket akarnak, hogy dicsekedhessenek a rokonságnak barátoknak, mintha az valami érdem lenne...

És az éppen szóba jöhető "jelentkezők" közül azt választják, aki leginkább tetszik nekik külsőre, akihez leginkább vonzódnak szexuálisan, illetve akit büszkén mutogatnak maguk mellett. Beléjük szerelmesednek inkább bele, de sok esetben még csak szerelem sincs a háttérben sajnos!

És nem azt vizsgálják, hogy mennyire tudnak harmonizáltak együtt élni, vagy mennyire hűséges, megbízható a másik, mennyire számíthatnak arra, hogy jó apa is lesz, nem...

Hanem teljesen tapasztalatlanul beleugranak a jóképű link alakkal a házasságba, tűrik addig és utána a gyerekszülésig a férfi hülyeségeit, és várják, hogy majd ha már a férjük lesz, vagy apává válik, akkor egy csapásra megváltozik és becsületes otthonülő mintaapuka és mintaférj lesz. Haha.

Igen, lássuk be, amíg nem volt egy hosszabb távú sikertelen párkapcsolatunk, amiből megtanulhattuk, hogy még egy hasonló érdeklődésű embernek is mennyire más céljai lehetnek hosszú távon és mennyire másképp éli a mindennapjait, mennyire más lehet az értékrendje,

addig könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy van egy elképzelésünk az életünkről, általában már gyerekkorunktól fogva, és azt képzeljük, hogy az a másik is pont ugyanarra vágyik, hogy pont neki is ugyanaz jó. És épp ezért hajlamosak vagyunk nem megbeszélve beleugrani a házasságba is, mert azt hisszük a másiknak is ugyanaz kell. (Na nem, én nem, nem magamról beszélek, mert én elvált szülők gyerekeként különösen óvatos vagyok, tehát nem ugrok elhamarkodottan házasságba... De a többség igen.

Szóval az addig jó, hogy a nő olyat választ, aki külsőre is bejön neki, mert hiába, ha annyira nem vonzza őt egy amúgy igen kedves és megbízható, de ronda férfi, akkor meg azért lenne kár az egész, mert hiányozna a szenvedély, a szerelem. És ott lenne a békés kis unalmas család, ahol az asszonyka mindig valami forró szeretőről álmodozna, vagy tán félre is lépne... Most őszintén, megérdemelné ezt a megalázást az a gondos férj és apuka?!

Tehát rendben, válassza a nő azt, aki mindennek jó neki, tetszik neki, vonzódik hozzá, de még mielőtt igent mondana, vizsgálja már meg, hogy jó férj és apa is lenne-e, ha családot akar, és ha nem alkalmas a pasi erre, akkor keressen egy következőt!

NEm kell két rossz közül választani, csak várni kell és tovább keresni.

A belső tulajdonságok, szokások legalább annyira nem változtathatóak meg, mint a hogy a külső sem...