Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Időzavarban szenvedő férjjel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Időzavarban szenvedő férjjel mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

Rendre sikerül azon összevitatkoznunk, hogy egyszerűen képtelen bánni az idejével. Nem tudja megbecsülni egy adott dolog időigényét, illetve szimplán nem nézi az órát és nem tudja, hogy éppen hol tart a napjában.


Ha megkérdezem, hogy mikor ér haza, akkor ingerült lesz. Nekem akár az "este tíz körül" is megfelelő válasz lenne, tehát nincs nyomás rajta, hogy valameddig haza kell érnie.

Kötetlen munkaidőben dolgozik, úgy végez, ahogy ő intézi magának - de valamiért ezt ő reggel még képtelen megbecsülni, pedig adott napra már be vannak ütemezve a teendői.


Ma vágott azzal vissza, hogy bezzeg amikor én dolgoztam, én se tudtam megmondani (most fél éves babával vagyok itthon). Igen, de én személyi asszisztensként dolgoztam és akkor mehettem haza, amikor a főnököm felállt és hazaindult. Tehát ott függő helyzetben voltam, mert még a főnököm tervei is borulhattak, ha az ő főnöke este rátelefonált és kitalált neki még egy órányi munkát.


Van valakinek hasonlóan, az idővel rossz viszonyban levő rokona?


Nekem rossz így, hiszen az egész napom egyfajta tervezhetetlen "riasztási készültségben" telik. Nem tudom, hogy mikor mit tudok csinálni a baba mellett, vagy mikor ér haza a férjem. Már kezd nagyon nyomasztani ez a tervezhetetlenség, hogy nincs egy támpontom a napban, amikor tudom, hogy ettől-eddig tudok valamit nyugodtan, megszakítás nélkül csinálni.


A munkahelyemen is zavaró volt, de ott úgymond kifizették a kellemetlenségeket.


Korábban én is dolgoztam kötetlen munkaidőben, akkor maximum egy órás intervallumban meg tudtam reggel mondani, hogy este mikor végzek, pedig ügyfelezős-rohangálós munka volt.


2015. jan. 27. 08:04
1 2 3 4
 1/40 anonim ***** válasza:
38%

Szerintem ő ilyen, ezt el kell fogadnod. Valószínűleg halálra idegesíti már, hogy folyton ezzel nyaggatod. Persze, hogy jó lenne tudni, mikorra ér haza, de gondolom ő sem tudja megbecsülni és szeretne nyugodtan dolgozni.

Beszélj meg annyit vele,hogy hazaindulás előtt fél órával csörögjön rád.


Gondolj bele abba, hogy sokaknak olyan a munkája, hogy bármikor berángathatják őket otthonról, anélkül hogy előre tudnának róla. Pl. tűzoltók, rendőrök, stb.

2015. jan. 27. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/40 anonim ***** válasza:
60%
Szerintem hisztis vagy. Csinálj magadnak időbeosztást, törődj azzal. Attól még, hogy a férjed nem tudja a saját időbeosztását, neked lehet sajátod.
2015. jan. 27. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 A kérdező kommentje:
Csecsemő mellett nehéz időbeosztást csinálni. Őt tényleg nem kérdezhetem meg, hogy mikor kezd el sírni, vagy mikor álmosodik el (amikor pl. zajjal járó munkát nem tudok csinálni) és meddig alszik éppen. Ez a része ilyen, hogy mindig ugrásra készen kell állni, csak épp kezdek belefáradni.
2015. jan. 27. 08:17
 4/40 anonim ***** válasza:
77%
Egy pici babának kell a napi rutin. Fürdetés, etetés, játszótér mindig ugyanakkor, minden nap. Erre te is tudsz építeni. Pl 9-kor elmentek a boltba tejet venni, vagy akármit egy kis sétával egybe kötve. A játszótéren más kis babás anyukákkal lehet ismerkedni, beszélgetni. Aztán ebéd délben, baba alszik egy picit, játék akármi elfoglaltság. Persze közben nyűgösködik a baba oké ez mindenhol így van. És akkor este 6 körül vacsi, utána fürdés. Lehet fordítva is ki mit preferál. És aztán a babának alvás. Erre szüksége van egy gyereknek, és neked sem árt. Legalább neked is meg lesznek a napi rutinjaid. A férjed meg majd haza ér. Ne hívogasd emiatt. Csak fölösleges feszültséget generálsz vele.
2015. jan. 27. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/40 anonim ***** válasza:
74%
Én a takarítást, főzést a babával oldottam meg. Babakocsiba betettem, vagy a kompba, valami játékot adtam neki, és közben főztem, vagy porszívóztam. Ne ez kösse le a gondolataidat, higy neked ugrásra készen kell állnod, mert ebbe bele fásulsz így pikk pakk. Szervezz magatoknak sétát, vagy bármilyen programot. Ezért írtam, hogy ismerkedj gyerekes anyukákkal, mi anno egymáshoz átjártunk kavézni, vagy együtt mentünk sétálni, beszélgetni.
2015. jan. 27. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 anonim ***** válasza:
71%
A kötetlen munkaidő pont ezt jelenti, hogy addig dolgozik, amíg munka van. Én sem értem mit nyafogsz. Egy szem gyerekkel vagy otthon, mégis mire nem érsz rá, mi az, amit annyira tervezned kellene? Miért kell egyébként lábujjhegyen járni, ha alszik a gyerek? Beteszed a szobájába, becsukod az ajtót, és teszed a dolgod. Én sosem értettem meg, hogy aki gyesen van, annak miért nincs ideje. Hidd el, majd ha lesz 3 gyereked, és mellette esetleg még dolgozol is, akkor nem lesz időd, akkor szorul tervezésre a napi munka beosztása. Én azt mondom, soha annyira könnyen nem voltam, mint amikor gyesen voltam. Elláttam a háztartást, minden nap meleg ételt tudtam tenni az asztalra, kényelmesen megvolt minden munka, és volt időm a gyerekekre. Minden ovis, sulis programra el tudtam menni, igaz, volt amikor a 3-ik babát vinnem kellett magammal, de nem volt gond belőle soha. Amikor ő született, reggel ovi az összes gyerekkel, napközben végeztem mindennel, délután ugyan az visszafelé. A férjemnek semmi dolga nem volt itthon, mint este játszani a gyerekekkel, már amikor fektetés előtt hazaért. Ő is kötetlen munkaidőben dolgozott. Most 2 éve egyedül csinálom mindennap ugyanezt, de már munka mellett.
2015. jan. 27. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/40 anonim ***** válasza:
79%
Én sem értem ezt a riasztási készültséget. Ha azt írtad volna, hogy rossz, hogy nem tudod, mikor jön haza, mert vágynál a társaságára/segítségére azt megérteném. Én is voltam otthon gyesen, volt egy napi rutinunk, azért egy féléves babának már kellene hogy legyen kialakult rendszer a kis életében. Legalábbis az enyémnek volt. Tudtam kb. mikor kel fel reggel, mikor alszik napközben. Te csinálod a saját kis dolgod és a férjed is a munkahelyén. Az én férjemnek sem volt fix a munkaideje, volt hogy 4-re otthon volt, volt hogy este 8-ra. Mi napközben beszéltünk egyszer, hogy kivel mi újság, meg amikor elindult a munkahelyéről akkor felhívott. De én sose vártam készültségbe.
2015. jan. 27. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/40 anonim ***** válasza:
81%

Nem nagyon értelek. Alakíts ki magadnak és a babának egy napi rutint és ha közben a férjed hazaér, akkor tök jó, együtt vagytok, ha meg nem akkor nem, de akkor is tudod csinálni a dolgod.

Ezt azért írom ennyire bátran, mert nálunk ugyanez van, csak 7 hónapos a lányom. És a férjem van hogy már du 3kor itthon van, de van hogy csak este 9kor. Ilyen a munkája, de ezt reggel, sőt napközben sem mindig tudja.

De nekünk van már a babával egy napirendünk, ha hazajön a férjem becsatlakozik és játszik velünk, ha meg nem ér haza, akkor este én fürdetem, csinálom ugyanúgy a napot.

Nem értem, hogy miért kötődsz ennyire a férjed munkaidejéhez?

2015. jan. 27. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/40 anonim ***** válasza:
73%

Valahol megértelek. Az én férjemnek is csak a reggeli indulás a tuti a napjában. Én is háborogtam egy pár hónapot, de be kellett lássam, a "gyes betegségtől" nem láttam tisztán. Azóta csakis magamnak osztom be az időmet, durván hangzik, de a férjemre tulajdonképpen nem is számolok. Így viszont tök jó meglepi, ha hamarabb ér haza, és bekapcsolódik.

Három fix időpont volt a napban: reggeli 8-ig, majd ebéd délben, 1-ig lefektetni aludni (már csecsemő kora óta nem igényelt napi egy rövid alvásnál többet, sőt, még sokszor azt sem, így még nehezebb volt a háztartás vezetése)

az esti rutin pedig 7-kor kezdődött (vacsora, fürdés, mese, alvás) kb 9-re már aludt is.

Szerintem te is tégy így, a folyamatos hívogatás, számonkérés egy cseppet sem tesz jó a házasságnak!!!!

2015. jan. 27. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/40 anonim ***** válasza:
69%

Nem lehet, hogy nem tudsz a sok szabadidőddel mit kezdeni?

Vannak nők, akik nem szeretnek otthon lenni a babával sokáig, mert szükségük van a társasági életre, munkahelyre, munkatársak társaságára. Amíg mindketten dolgoztatok más volt, ez érthető. Neked viszont azt kell megértened, hogy azért mert te gyesen vagy, a férjed napi élete, munkája nem változott. Ne menj az agyára szerintem az állandó számonkéréssel az idejéről. Tervezd meg a baba és a te kettőtök napjait, gondolom a babának már van egy napi ritmusa amihez alkalmazkodtok, járjatok össze kismamákkal, menjetek mamás/babás programokra,stb. Még emellett is bőven belefér a háztartásvezetés. Vidéken laktok, vagy városban, mert mondjuk ez sem mindegy. Egy panelban több ideje van az embernek, míg egy családi házban/körül, ahol mindig akad tennivaló. Aztán ha nem bírod sokáig, akkor beadod 1 éves kora után bölcsibe, és dolgozhatsz, ha azt szeretnéd. Mindenesetre én azt tanácsolom, ne tedd tönkre a házasságodat a "gyesbetegséggel".

2015. jan. 27. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!