Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Mit akarhat igazából?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhat igazából?

Figyelt kérdés

Tavaly kerültem már a vírus ideje alatt egy új munkahelyre. Igazából félig otthon is lehet végezni, de a jellegéből adódóan be is kell néha járnunk.

Szóval megismerkedtem egy velem egykorú férfival, aki szinte egyből rámkattant. (én 36, ő 41).

Nem titkolta, hogy házas, nem is tudná. Bejelölt facen és jóba lettünk. Láttam rajta, hogy tetszem neki, de mivel csak kedves volt jó ideig, így nem volt miért szólnom. Nekem is szimpatikus, de eszem ágában sem lenne belemenni egy olyan helyzetbe, amiből nem jövök ki jól.

Szóval egy ideig ment a barátkozás, majd egy otthoni munka miatt engem keresett és megbeszéltünk egy találkozót . Hozzá kell tennem, itt már más is beszélt róla kollégák közül, hogy látszik rajta, hogy odavan értem.


Átjött, én egyedül élek, és a fél délutánt és estét munkával töltöttük, de közben beszélgettünk. Majd munka végeztével bevallotta, hogy sokkal többet érez irántam, de nem szeretné a feleségét megcsalni, de muszáj volt nekem elmondania. Nem sokat beszélt, eléggé megsajnáltam.

Nem nyomult, nem próbálkozott, és még azt is hozzátette, hogy lehet nem lenne jó, ha egy időben találkoznánk bent. Ez eléggé megdöbbentett.



Pár nap után megint találkoztunk (mhelyen) és továbbra is udvarias és kedves volt, és elnézést kért hogy elmondta, de megijedt saját magától is. Nem beszélt különösebben a házasságáról, csak annyit, hogy megvannak. Nekem mondjuk ez elég beszédes.


Szóval ami engem ledöbbentett, hogy mivel ismerősök vagyunk facebookon, látom, hogy miket oszt meg. És a beszélgetésünk után nem sokkal megosztott egy emléket egy pár évvel ezelőtti nyaralásról, és nekiállt sajnálkozni, hogy mennyire jó volt. És többen hozzászóltak, hogy nekik is és kitartást, és az egyik válaszában kifejtette, hogy ő megoldja majd akkor otthon, milyen jót koktéloztak tegnap is a nejével :O oké értem, hogy együtt vannak, de nekem ez furcsa. Mert utána külön megosztott egy fotót, szerelmemmel karantén nyaralunk...

És sok-sok szív.


Most ez mit jelent nála? Nem tűnt szimpla flörtnek, amit művelt az elmúlt évben, és hangsúlyozom egyáltalán nem szeretnék ilyenbe belemenni, és nem is fogok, de ha ilyen boldog otthon, miért vallotta be, hogy többet érez irántam? És ha többet érez, otthon mit?

Nem próbálkozott soha szexuálisan közelíteni, és természetéből fakadóan (ennyire megismertem) nem hülyíteni akart. Inkább zavarban van mellettem



2021. márc. 9. 16:00
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
53%
Nagy játékos a pali. :) Napok kérdése, és alatta fogsz sóhajtozni.
2021. márc. 9. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:

Nem fogok, ez biztos. És nem játékos. Egyetlen egy alkalommal nem volt illetlen megjegyzése. Szerintem nem tudta kinek elmondani.

És nem kérek ilyen megjegyzéseket, mert én nem fogok belemenni, és ő sem szeretne félremenni. Nem azután mondta, hogy nemet mondtam

2021. márc. 9. 16:24
 3/26 anonim ***** válasza:
100%
Próbálja elnyomni az irántad érzett érzéseit és feldobni a kapcsolatát a feleségével, ez minden.
2021. márc. 9. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
90%

Ha nem akarnál belemenni, simán figyelmen kívül hagynád a próbálkozását. Nálam is szoktak próbálkozni, tudomást sem veszek róluk, max addig, amíg hárítom a közeledést.

Ha agyalsz rajta, kérdést írsz ki, gondolkodsz, borítékolható, hogy érdeklődsz iránta.

2021. márc. 9. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:
3. Értelek köszönöm. Csak furcsa volt látni a fotót. Közben engem meg kikerülne lassan. Úgy értem kedves meg minden, de inkább zavarban van, mióta elmondta. :(
2021. márc. 9. 17:21
 6/26 A kérdező kommentje:

4. Örülök, hogy a fejembe látsz. Ha elolvasod figyelmesen, láthatod, hogy valóban nem közömbös számomra, és lehet meglepő, de ettől függetlenül esélytelen, hogy legyen közöm hozzá.És ha hiszed, ha nem, ő sem erőszakoskodik, pedig ő is látja, hogy annyira nem semleges számomra.


Másrészről, ha kérdeznél, elmondanám, hogy elég jó barátság is kialakult köztünk, és igen, gondolkodom rajta, mert nem értettem a motivációját. Nem vagyok házas, így nem tudom mi késztet valakit ilyenre

2021. márc. 9. 17:24
 7/26 anonim ***** válasza:
48%
Aki dugni akar a másikkal, az nem barát, csak úgy szólok.
2021. márc. 9. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

7. Nem azt mondtam, hogy best friend, hanem, hogy barátilag is megkedveltem. De akkor úgy fogalmaznék, ha így érthetőbb, hogy emberileg.

Jóba lettünk, sokat beszélgettünk, és érdekel, hogy ez mi.

Nyilván nála nem kérdeznék rá, főleg azért nem mert félreértené, hogy miért érdekel. És nem, nem azért mert féltékeny vagyok :)

Csak én mindig egy embert tudtam szeretni, és bár tisztában vagyok vele, hogy irányomba ez nem szerelem, mégis úgy néz ki, hogy őszinte és megijedt ettől. Ezért furcsa, hogy közben egy boldog házaspárt látok.

És ezért kérdeztem, hátha valaki volt már hasonló helyzetben.

2021. márc. 9. 18:28
 9/26 anonim ***** válasza:
92%

Dettó. :D

Van egy munkatársam, olyanokat mondott meg írt már nekem, hogy húha. Nem ölelgetné így a felesége. :)

De engem nem érdekel, az sem miért csinálja. Ő folyamatosan olyan képeket tett fel a facere (előtte nem csinálta), hogy csak na. Én azt csináltam hogy leállítottam a követését. Így ő nem is tudja, de nem ér célba a játszázmás. Ráadásul ilyen kétszínű emberrel nem érdemes mégcsak jóba se lenni. Neked is azt tanácsolom, hogy minimalizáld a kommunikációt a legszükségesebbre.

Amúgy két dolog jut eszembe miért csinálhatják ezek a férfiak:


- féltékennyé akar tenni

- jelezni akarja, hogy oké azt mondtam dugnálak, de azért ne felejtsd el hogy nekem ők a családom


- (három bár ez nem annyira valószínű): önigazolás. Ezzel akarja mutatni a világnak hogy náluk minden oké, pedig vivódik ő is. Magát akarja erősíteni

2021. márc. 9. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
66%

Ha most összehozna a véletlen egy jó pasival, te visdzautasítanád azért, mert ez a nős pasi tetszik? Valószínűleg nem, hanem lépnél, mert a saját boldogságod érdekel.

Több tanulmány igazolja, hogy a legtöbb félrelépés oka maga a lehetőség. Nem rossz a házassága, szereti a feleségét, élvezi a családi nyaralást, de ettől még férfi. Jött egy nő, akit megkívánt, kölcsönös az érdeklődés, gondolta, ami nem derül ki, az meg se történt.

Ennyi. Nem kell ebbe többet belelátni, hiába esne jól a gondolat, hogy miatt álmatlanul forgolódik és a válást tervezi.

2021. márc. 9. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!