Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsaltam a párom. Elment az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam a párom. Elment az esze. Mit kellene tegyek?

Figyelt kérdés
5 évig voltunk együtt. Már 8 hónap után elküldött azzal a magyarázattal, hogy ő az autót és a haverjait választja helyettem. Másfél hónapot külön voltunk. Akkor nekem volt egy alkalmi kapcsolatom. Ezt el is mondtam neki később mikor újból próbáltuk. A fiúval akivel alkalmi kapcsolatom volt, folytatódott a beszélgetés. Miután összejöttünk újra, rá pár héttel megint lefeküdtem azzal a fiúval. Azóta nem volt küztünk kapcsolat egyszer sem. Negyedévente beszélgettünk. (mindig mondta hogy ismételjük meg az akkorit). Nem mentem bele. Immáron ez 3éve történt. A sztorihoz hozzátartozik, hogy én az 5év alatt 4x próbáltam szakítani vele, sosem tudtam kilépni ebből a kapcsolatból. Mindig elmondtam neki, hogy menjünk szét, ez a kapcsolat már nem jó, én már nem úgy érzek régóta. Sem nőnek nem éreztem magam, sem embernek.Kiröhögött,számításba sem vett. Nalunk lakott 1,5 évig. Most miután átnézte a telefonomat és megtalálta az összes üzenetet elküldött.Hozzáteszem minden üzenetet lefotózott a telefonjával, és még a saját anyámnak is elküldte. Azóta fenyegetőzik, köcs*g k*rvának nevez. A fiút megfenyegette, provokálja. Én meg belebetegszem. Mit gondoltok erről? Mit csináljak?

2022. szept. 12. 14:33
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
94%
Mónika show 😂 rég be kellett volna ezt fejezni, ez nem kapcsolat.
2022. szept. 12. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
97%
Minek békültél ki vele egyáltalán?
2022. szept. 12. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
88%
1#-nek igaza van ez az a szint. Te se vagy 100 meg ő se. Miért nem hagytad ott már réges rég? Ami pedig a legdurvább, hogy nem tudod ezek után vele maradj e. :D
2022. szept. 12. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
Egy dolgot tehetsz, azt, hogy tanulsz az esetből és legközelebb ha ki akarsz lépni egy rossz kapcsolatból akkor azonnal kilépsz, nem dagonyázol a tehénszarban még pár évig csak azért, mert gyenge vagy kitartani egy döntésed mellett.
2022. szept. 12. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
96%

"Már 8 hónap után elküldött azzal a magyarázattal, hogy ő az autót és a haverjait választja helyettem."

És te ezek után mi a frászfenéért könyörögted vissza magad?

2022. szept. 12. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

Én is azt akartam kérdezni, hogy a haverok kocsi fontosabb duma után mit vártál tőle..

Mit tegyél, hát tűnj el az életéből mondjuk, mielőtt beváltja a fenyegetéseit.

2022. szept. 12. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem mi a kérdés most, te gyenge voltál kilépni ebből, ő megtette helyetted, örülj neki, meg van oldva. 8 hónap után már látható volt ezekből, hogy semmi sem lesz.
2022. szept. 12. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
89%
Te kerested magadnak... hát idd meg a levét..
2022. szept. 12. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
77%

Túl azon, hogy szakítasz, megteszitek a fenyegetés miatt a feljelentést, továbbá magántitok megsértése miatt is.

Majd pedig felkeresel egy pszichológust, mert nagyon komoly problémák vannak veled.

2022. szept. 12. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 Hellmano ***** válasza:
73%
"Háááádeee Mááááúúúnika drága", hááá micsinájjjjak mán? Segíccs nekem drága. Oszt a gyerököt nöm is említettem neked dága Máááúúnika aszt meg elvetettük menet közben és még ez is bezavar a dalagbo....Most mi legyen mán Máááúúnika????
2022. szept. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!