Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Mi lelte a barátnőmet?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lelte a barátnőmet?

Figyelt kérdés
Kezdem az elején. A barátnőm majd nem hogy a kezdetektől nagyon féltékeny típus volt (ez az ex barátai váltották ki belőle állítása szerint). Minden kis dologból hatalmasat csinált. Ha netán belesóhajtottam a telefonban, már elkezdett történeteket kitalálni, hogy én éppen mással vagyok és hasonlók. Nagyon sokat veszekedtünk legfőképpen az Ő féltékenysége miatt. Nem rég volt egy nagy összeveszés egy olyan ok miatt, amit nem is nagyon tudtam felfogni és értelmezni, de mások sem nagyon. Akkor megbeszéltük, hogy onnantól kezdve mindent elmondunk egymásnak, megbeszélünk és teljes mértékben őszinték leszünk egymáshoz, mert volt az én részemről is egy két hazugság, de az Ő részéről is viszont. Azóta teljesen megváltozott, de épp rossz irányban. Nem érdekli igazán mi van velem, úgy mint annó, mindent leszar és nem érdekli semmi, alig foglalkozik velem. Teljes diktatúra lett, amit Ő csinál. Most már napi szinten van veszekedés és elvileg miattam, mert hogy én hogy viselkedek. Az egészben a legrosszabb, hogy Ő azt hiszi mindent megtehet: ordibál velem ok nélkül, már ha kérdezek is mindenért rámförmed, elsumákolt megint egy-két dolgot. Ha én egyszer tanusítom azt a magatartást, amit Ő, akkor is én szívom meg, mert hogy én hogy beszélek vele, meg hogy viselkedek. Már a telefonban sem akarja mondani, hogy szeretlek és azért is rámförmed, ha ezt csak megemlítem neki. Ismerem annyira, hogy csak úgy magától így megváltozni nem tud! Mire gondoljak? Mi lett vele?

2014. dec. 23. 22:46
 1/6 anonim ***** válasza:
Üljetek le,és beszéljétek meg..ha nem megy akkor viselkedj te is ugyanúgy vele.
2014. dec. 23. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Mi nem tudhatjuk vele mi van...de leülhetnél vele még egyszer normálisan beszélgetni, hátha jobb irányba fordulnak a dolgok. Ha nem sikerül, akkor pedig gondold magadban végig a dolgokat, mi szól mellette és mi amellett, hogy véget vess neki...ha nem vagy boldog, és úgy érzed, hogy ez már sosem lesz a régi, akkor szerintem felesleges küszködni...valószínűleg nem passzol a személyiségetek egymáshoz...van ilyen sajnos.


26/N

2014. dec. 23. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Uccsó jól mondja, nem passzol a személyiségetek egymáshoz. Ráadásul mostanra a szerelem is elmúlt, hát persze, hogy a valamikori gerlicének megkampósodott a csőre.
2014. dec. 23. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim válasza:
Szerintem nem mutatod ki az érzéseidet felé megfelelően,pedig nagyon igényelné ezért hisztizik állandóan.Vegyél neki ajándékokat "ne drágát" kis apróságokat kis csoki mindenféle biszbaszok (csak,hogy tudja amikor nem vagytok együtt akkor is rá gondolsz)ölelgesd babusgasd. Minden nap valamit foglalkozzál vele kis üzenetek szivecskék de ne vidd túlzásba lassan kezd el adagolni.
2014. dec. 24. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Mondasz valamit, utolsó, de nem mindenkinek egyforma a szeretetnyelve.
2014. dec. 24. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
A legjobb lenne ha megbeszelnetek, hameg akkor sem hallgat meg es radformed akkor varj meg cseppet hatha vegre megjon az esze, ha igy sem, akkor ne kinozd magad a viaelkedese miatt.
2014. dec. 24. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!