Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsókolt. Elmondjam a páromnak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsókolt. Elmondjam a páromnak?

Figyelt kérdés

Nincs most minden rendben a kapcsolatunkban, éppen újabb esélyt adunk egymásnak. Én akartam véget vetni a kapcsolatnak, mert nem éreztem már úgy, hogy vele akarom leélni az életem, és fairnek sem, hogy ezek után vele maradjak. De párom nem akarta, így megbeszéltük h megpróbáljuk helyrehozni, ami eddig működik is. Többet járunk el otthonról, több időt töltünk együtt, újra próbáljuk kezdeni.

Viszont a munkahelyen az egyik kollégám megcsókolt. Egyszerűen hirtelen odahajolt, megcsókolt, hirtelen nem tudtam hogy mit csináljak, tétováztam, végül visszacsókoltam. Egyetlen csók volt, semmi más. Utánna azt mondta, hogy ezt muszáj volt, mert mivel elutasítottam előtte, ő akart egy csókot. Szimpatikus volt nekem, vonzódtam hozzá, de nem akartam belekeveredni, nem akartam megcsalni a páromat. Döntenem kellett, és rosszul döntöttem, szörnyen érzem magam amiért viszonoztam a csókot és nem ellöktem. Viszont az, hogy bevallom csak a bűntudatomon enyhítene, de páromat összetörné. Mit tegyek?



2015. jún. 16. 23:23
1 2
 11/13 Noi333 ***** válasza:
hát szerintem ez a MIÉRT nem olyan érdekes téma mint sokan azt gondolják itt! az életben nem fekete vagy fehér minden.... ezzel csak azt akarom mondani, hogy attól, hogy visszacsókolt egy másik pasit nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jelenlegi pasija nem férfi a számára... lehet hogy csak elveszett a pillanatban de ennyi az egész... de ezt a kérdezőtől kellene hallanunk, hogy ő mit gondol. :)
2015. jún. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:

Nem amiatt romlott meg a kapcsolatunk, mert már nem tudok férfiként tekinteni a páromra, inkább a túlságosan különböző életvitelünk miatt. Én folyamatosan csavarognék, legszívesebben az egész világot bejárnám. Nekem hiányzik az, hogy legalább nyaranta elmenjünk egyszer valahova,hogy társaságba járjunk szórakozni, vagy hogy egyáltalán ott legyen lélekben, amikor átjönnek hozzánk az ismerőseim. De párom mindig inkább elvonult a szobába, mintsem hogy kint beszélgessen velünk. Nagyon ritkán jártunk el bárhova is,és ha elis mentünk mindig volt valami gond, túl meleg van, túl kemény a matrac, stb...

Persze, ennek most nem tnik h sok köze lenne az egész helyzethez, de én valaki olyanra vágynék, aki hasonló beállítottságú mint én, és nem a kedvemért, nagy unszolva jönne el velem, hanem tényleg velem akarna lenni, és együtt átélni, ami éppen történik. Ezért romlott meg a kapcsolat.

Hogy miért csókoltam vissza? Azt talán még magam sem tudom. Egyszerűen csak túl elragadott az a pillanat, a légkör, maga a gesztus, minden. De azóta sem beszéltem a kollégámmal, miután megmondtam h ez nem fog menni, és ne is eröltesse a dolgot, amit ő el is fogadott.

2015. jún. 17. 13:33
 13/13 anonim ***** válasza:
Mekkora egy köcs.ög volt a kollegád. Nem tartoztál neki csókkal és nincs ilyen, hogy muszáj. Ha akkor nem kapott csókot akkor utána miért gondolta,hogy "behajthatja"? Neked meg hiba volt belemenni, egy kiegyensulyozott kapcsolatban nincs ilyen h hirtelen elgyengulsz ezert visszacsokolsz Plane ha mukodik most minden. Nem tudom miert nem tudtal neme5 mondani annyira nem neheZ csak el kell forditani a fejed. L3gy oszinte sztem
2015. jún. 18. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!