Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez mire volt jó?

Figyelt kérdés

Tavaly megcsaltam a párom, kiderült, és elköltözött, aztán megpróbálta rendbehozni, de közben a másik férfival is csaltam. Aztán végül a volt páromat választottam, rengeteget harcoltunk, hogy rendbe tegyünk a kapcsolatunkat, 6 hónap után úgy nézett ki vissza fog költözni, aminek a lányom is nagyon örült, mert apjaként Szerette a gyerek. És majdnem 4 évig nevelte. Én is újra beleszerettem.

Egy nap átjött és közölte, hogy összejött egy nővel, és nagyon beleszeretett, és köztünk vége mindennek.

Én próbáltam neki feljaánlani, hogy élvezze ki, és majd jöjjön vissza, de ő közölte, hogy részéről nem ideglenes. Akkor ismerte meg, mikor kiderült a megcsalás, de nem jöttek össze, csak meghallgatta, és foglalkozott vele, mikor én a másik férfival voltam.

A lányom teljesen összezavarodott, én is.

Aztán rám írt egy hét múlva, hogy azért jött vissza hozzám, visszaadja azt a megaláztatást, amit kaptam.


Ráadásul el is jegyezte ezt a lányt 2 héttel később.


Találtam egy férfit magamnak, aki kedves, és már régóta tetszik, de nem igazán tudom ezt a szitut megemészteni, mert én nagyon szerettem a volt párom.



2016. márc. 11. 12:02
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%

Ennyi ésszel, és erkölccsel minek vállaltál te gyereket?

Szerinted milyen egy gyerek számára, ha az anyja úgy cserélgeti a partnereit, mint más az alsóneműjét??

Legalább ne a lányod előtt tetted vlna. Aztán még csodálkozol... Te voltál a bűnös, oké, hogy az a pasi meg gyerekes volt, hogy visszacsalt, de te?? A gyerekedre kéne gondolnod, nem a f...okra.

2016. márc. 11. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Orrba-szájba csalod, aztán ha a fagyi visszanyal, megkérded, ez mire volt jó?
2016. márc. 14. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!