Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Miért vagyok én a hibás,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért vagyok én a hibás, amiért szeretek egy házas pasit, aki viszont szeret, akit a felesége csak azzal fogott meg, hogy felcsináltatta magát?

Figyelt kérdés

Szégyelltem magam eleget azért, hogy szeretem, még akkor is, mikor megtudtam, hogy nemcsak képzelem, hanem tényleg viszont szeret, mostmár viszont egyre kevésbé. Amit a csaj csinált egyszerűen pofátlanság. A bő egy éve kihűlt kapcsolatukat azzal próbálta menteni, hogy valami módon teherbe esett. A férfi nem kérdezte mit trükközött, de mivel elvileg duplán védekeztek valami furfangnak kellett lennie a dologban, nem a szentlélek szállta meg. Amikor kiderült, nem haragudott meg érte, inkább beletörődött, hiszen már egy ideje családot akart. De nagyjából pont ekkoriban engem is megismert. Tetszettem neki, flörtölt velem, és hát igen, ő is bejött nekem. Rám mosolygott és nyert :) De mikor kiderült, hogy van valakije, távolságtartó lettem vele. És tudom, így volt helyes, de utólag verem a fejem a falba, mert már ugyan eljegyezte a lányt, de ha tudta volna, hogy viszonzom az érzéseit, nem vette volna el. Így viszont úgy érezte, végül csak ő maradt neki, ezért elvette. Viszont csak nem tudott kiverni a fejéből, és megkeresett. Azt kérte legyünk barátok, én rábólintottam, de elég hamar kibukott, hogy mindketten többet érzünk egymás iránt. Azóta se feküdtünk le egymással, de azt leszámítva úgy viselkedik velem, mintha a barátnője lennék, nem úgy mint egy sima baráttal, még legjobb barátnak is necces. Úgy gondoltam megbékélek a helyzettel valahogy, de a kedves, erkölcsös lány megszűnt létezni bennem, mikor kiderült milyen mocskos módon láncolta magához a felesége. És csak emiatt nem hagyja el, mert hogy mekkora szégyen lenne neki elhagynia a terhes feleségét :( Nem mintha nem szeretné, csakhogy sokkal inkább iránta érez barátságot, és irántam szerelmet.

Komolyan úgy gondolja mindenki, hogy nekem kéne félreállni? Én megpróbáltam kétszer, de ő mindkétszer újra megkeresett engem. Mert szeret. Tényleg úgy gondoljátok, hogy meg kellene szakítanom vele minden kapcsolatot? Miért


2016. ápr. 5. 22:24
1 2 3 4 5 6
 1/59 anonim ***** válasza:
86%
Nagyon nem aranyosan vagy naiv!
2016. ápr. 5. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/59 A kérdező kommentje:
Tessék?
2016. ápr. 5. 23:00
 3/59 anonim ***** válasza:
100%
Még ne kajáld ,hogy, csak a baba mit van a felesègèvel!Csak még akár fektetni ennyi,ha tèged szeretet volna nem mást vesz el,s nem pont a babára fogja ,ohhh nem akarom hogy a gyerekem csonka családban nőljön fel blab blad lblab..Az ilyen pasik undorítónak,legalább is az èn szememben biztos.Ne dölj be neki csak pár forró numertát akár veled aztán vált egy másik csajra,persze akit még tud vezetni.
2016. ápr. 5. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/59 A kérdező kommentje:
Ezt ő mondta el nekem, bár ő tényleg egy rossz szót nem mondott a nejére. Miért hazudott volna, hisz ha csak dugni akarna, arra bárkit találhatott volna. Főleg, hogy velem le sem feküdt. És ő kezdeményezett.
2016. ápr. 5. 23:10
 5/59 anonim ***** válasza:
17%
Ezen az oldalon mindig a feleség a szent és az új nő a szemét.Nem kell félreállnod,de a pasi elég jól elrontotta az életét,ha ez igaz.Benne van a pakliban,hogy csak etet.
2016. ápr. 5. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/59 anonim ***** válasza:
93%

Ha jól értettem lehetett volna lehetősége a barátnőjétől félreállni, amikor te azt írtad fejed vered a falba. Hogyan lehetett az, hogy akkor ő eljegyzi, mert csak ő maradt neki? Ilyen nincs.

De a helyedben félreállnék, nem lenne szükségem ilyen bonyodalmakra. Keress egy facér, szabad hapsit magadnak, akivel valóban boldog lehetsz, mert csak Te leszel neki. :)

2016. ápr. 5. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/59 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Örök igazságok és közhelyek az életben:

1. férfit babával nem lehet megfogni. Ha keresztre feszítenek közbe akkor sem.


2. az a férfi aki nincs ló, jó a szamár is alapon választja meg életét... annál előbb utóbb eljön az idő amikor te leszel a lóból szamárrá lefokozva.


Amit itt ez kedves, bűbájos úriember itt elősápolt neked, az nagyon megható és egy harmadosztályú holivúdi hiperromantikus überdrámában még talán egy könnycseppet is elmorzsolnék jobb napjaimon... de a való életben ez szánalom a négyzeten. Pont azért, mert a fenti két pont örök érvényű. És most, hogy már itt a baba, az akkor is közétek fog állni, ha ő az igazi, a kiválasztott, az übermensch, a nagy Ő stb... Mert egy családos férfi csak félig lesz a tied, a másik felébe meg vastagon beleszól az ex és a kicsi.


Szóval kitartás pajtás! Ez egy olyan menet lesz, amibe 90%, hogy beletörik a bicskád, de én nem mondom, hogy ne menj bele. Ha másnak nem tanulópénznek jó lesz. Kapsz pár pofont az élettől és a legközelebbi ilyen esetnél, már nem a romantika, hanem az eszed fog győzni.

2016. ápr. 6. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/59 A kérdező kommentje:

A terhes barátnője helyett, akivel évekig együtt volt, az egyedüllétet kellett volna választania, csak mert egy lány, akit alig ismer érdeklődést keltett benne, visszautasította. Ez szépen hangzik.

Voltam már szerető, szeretőt tartó, megcsalt, ló, szamár. Hazudtak már nekem, és hazudtam én is eleget. Talán hibázott, de én hiszek neki. Ha ettől naiv vagyok, hát az vagyok. Nem volt még olyan ember, akivel ennyire egy hullámhosszon lettem volna, mint vele. Az ember sokszor mondja, hogy megtalálta a másik felét, de emiatt legyen ez bármilyen elcsépeltnek tűnő, én most komolyan úgy érzem, hogy a másik felemre találtam rá. Ránézek, és mintha mindig is ismertem volna. Szavak nélkül is megértjük egymást.

Nagyon nehezen mondta ezt el nekem. Láttam rajta a szégyent. A tehetetlenséget. Az őrlődést. A kétségbeesett könyörgést, és vágyat a szemében. A feszültséget a vállában, az összeszorított öklein, ajkain. Éreztem a szerelmet a hangjában. Az érintésében. Az egész viselkedésében. A csábítást, aminek alig áll ellen, mikor a lehelletünk egymás bőrét éri.

Mikor legutóbb elbúcsúzott, egyszerre volt a tekintetében ígéret, hogy valami módot talál, hogy együtt lehessünk, mégis úgy futtatta végig rajtam, mintha utoljára látna. :(

Persze volnának tippeim, hogy mit tegyen, de én csak nagy szerényen arról dönthetek, hogy én mit tegyek. És mindenki azt mondja hagyjam el, koptassam le, meneküljek. Ez még a jobbik, hogy meneküljek. A "kedvencem" a hagyjam békén, szálljak le róla. Békén hagytam, és újra megkeresett. Megpróbáltam lekoptatni, este az ajtómban állt. És nem, nem dugtunk. Különlegesen szép sem vagyok. Ő mégis ír, hív, meglátogat. Állandóan. És rosszul esik neki, mikor nem ér el, sőt aggódik is értem. Komolyan az a közvélemény, ha elhagynám, attól minden happy lenne? A neje boldog lenne (egy férjjel, aki kiszeretett belőle, és bár már reménytelenül, továbbra is mást szeret), a gyerek boldog lenne(egy apával, aki bár vele él és szereti őt, de nem szereti az édesanyját, ezért folyamatos a feszültség köztük), ő boldog lenne (ez vicc, ugye?), és én is nagyon boldog lennék (a szerelmem nélkül, ó igen, milyen boldog is az).

2016. ápr. 6. 02:28
 9/59 anonim ***** válasza:
100%
Szánalmas ez az egész, úgy ahogy van. A faszi egy gyökér, te meg szimplán buta vagy.
2016. ápr. 6. 05:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/59 Költőnő? ***** válasza:
100%

1. "Valahogy" teherbe esett a csaj... ahhoz minimum szex kell ugye.

2. Aki ennyit hazudik magának, másnak, az -mondhat nekem bki bmit - nem gerinces ember.

3. A szeretők valahogy mindig egymás lelki társai.

4. a pasi mindig szerelmes természetesen és szenved, h istenem, nem akar elveszíteni, mert nem bírná.

4b. Tesz vmi naaagy megható cselekedetet. Aztán hazamegy. a feleségéhez.

Aki egy szerelemtelen, boldogtalan kapcsolatban rábólint egy gyerekre, mert ő szeretne; önző és hülye.

5. Mai világban nem új találmány a válás/szakítás, mégha nehéz is. Még mindig gerincesebb, mint három, illetve gyerekek számától függően több embernek hazudni.


Ezek a tények. Minden más szép agybol belemagyarázás.

Méltatlan egy ilyen helyzet, de hát ha neked ennyi tartásod nincs...

2016. ápr. 6. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!