Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Miért vagyok én a hibás,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért vagyok én a hibás, amiért szeretek egy házas pasit, aki viszont szeret, akit a felesége csak azzal fogott meg, hogy felcsináltatta magát?

Figyelt kérdés

Szégyelltem magam eleget azért, hogy szeretem, még akkor is, mikor megtudtam, hogy nemcsak képzelem, hanem tényleg viszont szeret, mostmár viszont egyre kevésbé. Amit a csaj csinált egyszerűen pofátlanság. A bő egy éve kihűlt kapcsolatukat azzal próbálta menteni, hogy valami módon teherbe esett. A férfi nem kérdezte mit trükközött, de mivel elvileg duplán védekeztek valami furfangnak kellett lennie a dologban, nem a szentlélek szállta meg. Amikor kiderült, nem haragudott meg érte, inkább beletörődött, hiszen már egy ideje családot akart. De nagyjából pont ekkoriban engem is megismert. Tetszettem neki, flörtölt velem, és hát igen, ő is bejött nekem. Rám mosolygott és nyert :) De mikor kiderült, hogy van valakije, távolságtartó lettem vele. És tudom, így volt helyes, de utólag verem a fejem a falba, mert már ugyan eljegyezte a lányt, de ha tudta volna, hogy viszonzom az érzéseit, nem vette volna el. Így viszont úgy érezte, végül csak ő maradt neki, ezért elvette. Viszont csak nem tudott kiverni a fejéből, és megkeresett. Azt kérte legyünk barátok, én rábólintottam, de elég hamar kibukott, hogy mindketten többet érzünk egymás iránt. Azóta se feküdtünk le egymással, de azt leszámítva úgy viselkedik velem, mintha a barátnője lennék, nem úgy mint egy sima baráttal, még legjobb barátnak is necces. Úgy gondoltam megbékélek a helyzettel valahogy, de a kedves, erkölcsös lány megszűnt létezni bennem, mikor kiderült milyen mocskos módon láncolta magához a felesége. És csak emiatt nem hagyja el, mert hogy mekkora szégyen lenne neki elhagynia a terhes feleségét :( Nem mintha nem szeretné, csakhogy sokkal inkább iránta érez barátságot, és irántam szerelmet.

Komolyan úgy gondolja mindenki, hogy nekem kéne félreállni? Én megpróbáltam kétszer, de ő mindkétszer újra megkeresett engem. Mert szeret. Tényleg úgy gondoljátok, hogy meg kellene szakítanom vele minden kapcsolatot? Miért


2016. ápr. 5. 22:24
1 2 3 4 5 6
 21/59 A kérdező kommentje:

Ahhoz nyilván nem elég vastag a bőröm, hogy megkérdezzem beszedte-e a tablettát, kiszúrta-e a gumit, vagy megcsalta-e a párját. Ehhez azért durván fel kéne valamiért szívnom magam, hogy ezzel nekiessek.

A hívásokról, az üzikről tud nagyjából, tudja, hogy találkoztunk, gondolsz valami konkrétumra, amit meg kellene kérdeznem?

2016. ápr. 6. 22:57
 22/59 Költőnő? ***** válasza:
82%
És ugyan mégis mi jogon esnél neki, úgy mégis?
2016. ápr. 7. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/59 A kérdező kommentje:

Mi jogon? A szabad véleménnyilvánítás jogán, ha jól kiakadnék. De olyan köztünk úgyse lesz, csak úgy mondtam.

Jófej nő egyébként, beszéltünk már párszor. Nem vagyunk rosszban, de úgy sejtem öribarik nem leszünk. Szereti, kétségbeesett volt, ez van, ismerem az érzést. Még kedvelném is, ha nem az lenne, aki.

Én csak kérdeztem mit mondjak neki.

2016. ápr. 7. 05:34
 24/59 A kérdező kommentje:
Jó tudom, köszörültem rajta a nyelvem, mert elég rosszul esett, mikor kiderült mi is a szitu. Nem vagyok szent én se - de ezt már tudjátok. Vele sokkal kisebb bajom van, mint magával ezzel a kib.aszott hülye helyzettel.
2016. ápr. 7. 05:42
 25/59 A kérdező kommentje:

Nem tudom hogy jön ez ide... Csak eszembe jutott. Én azt mondtam annak, akivel az exem megcsalt, hogy figyu, én nem fogom tőle eltiltani, nem fogok vele balhézni. Döntsön a pasi kit választ, ennyi. Elmondtam neki, hogy engem is hülyére vett párszor, folyton flörtölget, ha megörökli, mellette is lesz minden ujjára tartalék.

Nem, nem várom, hogy ő is ezt mondja. Fogalmam sincs mit mondana. De mivel ő sem egy szívbajos, kicsit emlékeztet erre, magamra (egyébként azelőtt egy hisztis, féltékeny hárpia voltam, de hát tanul az ember).

Komolyan gondoljátok, hogy beszélnem kéne vele? Fogalmam sincs mit mondhatnék.

2016. ápr. 7. 05:55
 26/59 anonim ***** válasza:
63%

Helló, kamukirálylány :)


Folytatódik a saga?

A múltkori kérdésednél bevallottad, hogy semmi se történt köztetek, csak színezgeted ezt a sztorit.

2016. ápr. 7. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/59 A kérdező kommentje:
Mondanám, hogy hiányoztál, de akkor tényleg kamuznék.
2016. ápr. 7. 14:10
 28/59 A kérdező kommentje:
Ki és mit írt gyerekek, valakivel elgurult a pöttyös, vagy mi?? Mire megnyitottam, eltűnt egy válasz. Még 11 körül. Ejnye.
2016. ápr. 8. 01:39
 29/59 A kérdező kommentje:
Mindent nem írhattam amoda se na, az már tényleg regény lenne. Amúgy az történt, hogy megkérdeztem a lelkem mi lenne, ha nem akarnék többé a barátja lenni, ő azt mondta megtudom, ha nem felelek arra, hogy szeretem-e, én nem feleltem, nem tudtam, nem akartam, letettem a telefont. Nyáladzás, sírás blabla. Azt gondoltam lezárult az ügy, de ő másnap este beesett hozzám, elmondta, hogy ő többet érez, blabla, szilvásbukta. Ekkor mesélt az ő oldaláról is, és kibukott a fenti sztori, meg még ez az.
2016. ápr. 8. 01:50
 30/59 A kérdező kommentje:
Ja, és beszéltem a nejével, de nem úgy alakult, ahogy vártam. Igazából nem tudom mit vártam... De amiért felhívott az volt, tudom-e hol van a férje :O Este nem ment haza, a kocsija mint kiderült, egész nap otthon volt, a telefonja fél napja nem elérhető, amit tapasztaltam is, mert ő nem hívott a szokott időben, és mikor kerestem, török hablaty fogadott, gondolom ki van kapcsolva. Azóta mégegyszer keresett, rokonoknál, barátoknál sincs, már aki eszébe jutott, hogy megkérdezze. Tiszta ideg vagyunk mindketten, rám már remegés, gyomorideg, minden rámjött, nagyon rossz érzésem van, aggódok. Ami meglepett, ha ezek után még történhet ilyen, a nő azt mondta, bárcsak nálam lenne, vagy legalább velem beszélne. Én is kicsit úgy érzem, az se érdekel, ha dob, ha vége köztünk, csak azzal hívna már, hogy otthon van, semmi baja.
2016. ápr. 8. 02:11
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!