Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Elmondanátok ilyen helyzetben,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elmondanátok ilyen helyzetben, hogy ti vagytok a másik nő?

Figyelt kérdés

Egy éve vagyok valakivel együtt, és nemrég tudtam meg, hogy akivel egy szobában lakik az az "exe", vagyis szerinte, de a nő erről nem tud. Többen bérelnek egy nagy lakást, és ők ketten vannak egy szobában. 13 évet éltek együtt. A párom minden szabad idejét munka után velem töltötte, a hétvégéket is, és sokszor fel is vitt magához, így semmi nem tűnt fel, igaz többet volt ő nálam.

Mióta tudom mi van, nem tudok vele lefeküdni, nem is akarok. Beszéltem a barátaival erről, és azt mondták nekem, nők is, pasik is,hogy semmi nincsen már köztük évek óta, és mindkettőjüknek voltak már egymás mellett kapcsolatai, de nem költöztek még szét, mert a nő még ragaszkodik hozzá hogy együtt lakjanak.

Azóta kiderítettem hol dolgozik a nő és bementem már hozzá többször, egy boltban eladó. Mindig olyan szándékkal mentem, hogy elmondom neki, de egyszerűen ahányszor menetem csak addig jutottam hogy a szemébe néztem és megsemmisülve álltam ott a szégyentől. El akarom neki mondani, hogy nem tudtam róla, és bocsánatot akarok tőle kérni. Miért érzem ezt fontosnak? Ti megtennétek a helyemben? Hogy mondjam el neki?


2016. máj. 20. 12:03
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, én szükségből voltam hasonló helyzetben, ezért is írom, hogy ez a sztori több sebből vérzik...

Amikor elváltam, az exemnek átmenetileg nem volt hova menni, és addig (a közös gyerek miatt, hogy a kapcsolatuk fennmaradjon) előfordult, hogy nálam lakott. Mivel már a házasságban elhidegültünk egymástól, a szakítás után fel sem merült, hogy bármilyen intim kapcsolat legyen köztünk.

DE: esetünkben közös tulajdonú lakásról volt szó, nem pedig albérletről, amit viszonylag könnyű lett volna megoldani. Esetünkben egyikünk sem ragaszkodott ennek a helyzetnek a fenntartásához, mindkettőnk számára kellemetlen volt, és törekedtünk arra, hogy a lehető leghamarabb megszüntessük. Amíg nekem nem volt párkapcsolatom, még "elment" a dolog, de onnantól, hogy lett, már nagyon sürgőssé vált, hogy megoldjuk, lévén az új párom járt hozzám, és nyilván nem akart az exszel osztozkodni a fürdőszobán...

Szóval van olyan, hogy átmenetileg kényszerből az exszel kell élni, de a fenti sztoriból nekem az jön le, hogy ezen a helyzeten nem is nagyon akarnak változtatni.

2016. máj. 20. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszodat!

Mióta megtudtam és eltávolodtunk egymástól, felajánlotta nem egyszer, hogy döntsem el, vele akarok-e lenni, mert ha igen, elköltözik tőle, és összeköltözünk. Én viszont már egyáltalán nem érzem úgy, hogy akarom ezt, mert láttam azt a nőt, szép, és nekem úgy jött le hogy értelmes is, és a párom saját bevallása szerint ilyen sok év alatt végig mindenben mellette volt, mégis csalta és elhagyná, szóval mire számíthatok így tőle...

2016. máj. 20. 12:21
 3/5 A kérdező kommentje:
De mindenképp úgy érzem hogy el kéne neki mondanom, de azt is érzem hogy nem biztos hogy reálisan tudok ebben a helyzetben mérlegelni.
2016. máj. 20. 12:21
 4/5 anonim ***** válasza:
Miután a barátom szakított az előző barátnőjével, ott maradt a lakásában (a lány vette a lakást maguknak). Utána én is ott laktam átmenetileg. Ez is épp elég nyomasztó volt, pedig a lány sosem járt a nyakunkra, mégis roppant kellemetlen volt ez a megoldás, szerintem mind a hármunknak.
2016. máj. 20. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

"felajánlotta nem egyszer, hogy döntsem el, vele akarok-e lenni, mert ha igen, elköltözik tőle, és összeköltözünk"


Fordítva ül a lovon. Ez olyan, mintha egy házas férfi azt mondaná: elválok, ha meglesz a következő. ELŐBB rendezze a helyzetét, és UTÁNA akarjon kapcsolatot.

Az meg, hogy milyen az ex, teljesen független a témától, az csak a te önértékeléseden múlik, hogy hozzá méred magad. Felesleges.

2016. máj. 20. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!