Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Adjatok tanácsot, mert felőröl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Adjatok tanácsot, mert felőröl a bizonytalanság, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok


43 éves férfi vagyok 12 év házassággal és két gyönyörű gyermekkel. Nem volt gondtalan a házaséletünk, kb a hatodik évben a nagy hajtás miatt elhidegültünk egymástól, nem foglalkoztam a párommal eleget. Tudtam, hogy tenni kell valamit és leültem megbeszélni a dolgokat a párommal. Volt sírás, megbocsájtás és kibékülés. Majd pár napra rá elmondta, hogy sajnos megtörtént a megcsalás a részéről és pont egy kollegámmal (Azóta már nem kolléga). Nem vettem észre semmit, pedig a hátam mögött anyós, barát, kollégája, mindenki tudott a dologról. Meg tudtam bocsájtani hiszen én is hibás voltam, hogy ide jutottunk és őszinte volt a megbánása is. A nagy kibékülésből született a második gyermekünk. Nagyon idilli volt a kapcsolat úgy egy év előttig. Egyszer egy hétvégi zumbáról nagyon felpörögve jött haza és szinte repkedett, vidám volt feltünően, egyből ment zuhanyozni, holott évek óta nem ez volt a sorrend. Eddig mindig a gyerekek voltak az elsők, de most megcserélte. Itt lett furcsa és belekotortam a szennyes tartóba. A zumbás ruha nem volt izzadság szagú vagy nedves, viszont a bugyiján találtam valamit, ami letaglózott. Spermiumnyomokat. Vagyis azt hiszem. Az állaga, illata olyan volt. Természetesen rákérdeztem, de felháborodott, hogy mit gondolok róla stb stb. A nyomokra azt mondta hogy hüvelyfolyástól olyan a bugyi és az is lehet olyan illatú. Ez akkor lenyugtatott és ment minden flottul. Majd egyszer csak rá fél évre előállt, hogy mi lenne ha antibébi tablettát kezdene szedni. 10 éven keresztül eszébe sem jutott, most meg már szedi is. Kb fél éve elkezdett körmöshöz járni, csinos kihívó ruhákban dolgozni menni, megváltoztatta a telefon és más kommunikációs formák jelszavát, illetve a együttléteink is megritkultak. Azzal kezdődött, hogy nem nedvesedett rendesen, rákérdezésemre testi problémával magyarázta. Majd heti rendszerességre csökkent, utána havi egy alkalomra, most eljutottunk, hogy simán három hónap után sem bújik oda ha én nem kezdeményezek. Folyamatosan zakatol a fejembe, hogy van valakije. Kimaradni nem marad ki, bár a munkája lehetővé teszi a napközbeni szabadidőt. Én lassan beleőrülök a bizonytalanságba, többször rákérdeztem, érveltem a gyanúm mellett, és mindig szinte agresszív letolást kaptam, hogy ne legyek már hülye. Hiába figyelek, nem tudom rajtakapni, már ha van min rajtakapni, de az is lehet hogy nagyon jól elrejti előlem, hiszen egy nagyon intelligens nő a párom



2017. ápr. 23. 08:02
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
39%

Nem akarlak megbántani, de tudod választ. Pakolj és hagy ott a francba. Valószínűleg már elmúltak az érzései és nem volt már olyan felhőtlenül boldog melletted.

Már jól érzi magát mással.

2017. ápr. 23. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 A kérdező kommentje:
Ez nem olyan egyszerű, hiszen felelősséggel tartozom a gyerekeim iránt és mi van, ha csak tényleg én parázok. Mi van ha nincs senkije és pont ezzel a lépéssel taszítom egy új kapcsolatba Ezért érzem azt, hogy megfojt a bizonytalanság. :(
2017. ápr. 23. 08:53
 3/29 anonim ***** válasza:
Legyel nagyon kedves es hodito,uj dolgokat kell bevetni, nehogy elveszitsd. Amúgy valahogy kovetned kellene h.tenyleg dolgozni megy e. Amugy ezek nagyon gyanus dolgok,amiket leirtal.
2017. ápr. 23. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 A kérdező kommentje:
Figyelmes vagyok vele és kedves, hiszen nem akarom elveszíteni és tanultam a múltból is. Pont ezért érzem azt, hogy valami nem stimmel, hiszen nem kapok viszonzást vagy csak ritkán, helyette viszont kapok apró gyanús jeleket. De mint írtam, lehet csak én képzelem bele a dolgokat. Vagy balek vagyok és nem látom a fától ez erdőt? :(
2017. ápr. 23. 09:14
 5/29 Kovács István09 ***** válasza:
100%
Arra nem gondoltál, hogy minek a tabletta ha alig szexeltek? Tudom min mész keresztül és biztos vagyok benne megcsal. Ülj le vele és mond meg neki, hogy tudod, érzed és hagyja abba vagy elmész. Ne hagyd magad, az agresszív válasz se riasszon el. Pont a visszatámadás az igazi bizonyíték. Stresszel nehogy kiderüljön, emiatt idegesebb.
2017. ápr. 23. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 Andi80018 ***** válasza:
Szerintem kb 90%, hogy szeretője van. Nagyon nehéz helyzet, így, hogy van két gyerek, viszont állandó gyanúban élni is szörnyű. Én megmondom őszintén, felfogadnék egy magán nyomozót, mert vagy nagyon ügyesen csinálja, vagy nincsen semmi. Ezt a munkaidő alatti dolgot kéne megfigyelni, illetve írtad, hogy jár edzeni. Na az sem biztos, hogy mindig ott van. Ha nem derül ki, ebbe tuti bekattansz, így nem lehet élni. Mondjuk mondom, amiket leírtál abból következtetve, szerintem van valakije.
2017. ápr. 23. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
Az új kanna nem szereti a gumit, ezert szed tabit
2017. ápr. 23. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 A kérdező kommentje:
Jó párszor leültem vele már beszélni, aminek mindig az volt a vége, hogy majdhogynem én bántom azzal, hogy ilyet feltételezek róla. Rendszerint apró jelek után borítottam a bilit, egyszer még azt is közöltem Vele, hogy nem hiszek Neki és elköltözöm. Ekkor elém állt és nem engedett kimenni az ajtón. Sírva mondta, hogy ne legyek hülye és mi lesz a házzal és a gyerekekkel. Szentül megnyugtatott volna, ha "mi lesz velünk" kérdés jön felém. A tablettára az volt a válasza, hogy Nekem akar örömet, ne keljen idő előtt megszakítani. Ez is jó válasz, de 10 év alatt egyszer sem merült fel benne. :(
2017. ápr. 23. 11:58
 9/29 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos az ilyem hirtelen változások valami kiváltó okból szoktak bekövetkezni, ami legtöbbször valóban az, hogy megcsal. Saját bőrömön tapasztaltam...semmi sem történik ok nélkül. Együttérzek veled.
2017. ápr. 23. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 Andi80018 ***** válasza:
Valószínűleg az lehet, hogy mivel ott a ház, meg a két gyerek, biztos benne, hogy nem hagyod el, de azért jólesik kitekintgetni a házasságból is. :-) Sajnos full hülyének néz, te meg szerintem nem vagy elég karakán vele, rájött, hogy minden magyarázatát beveszed, így végül is elvan ebben az élethelyzetben. Én tuti magánnyomozót fogadnék, arra ő sem gondol. Lesznek bizonyítékok, így nálad a pont. Egyébként szerintem edzés helyett félrekefél, lehet nem mindig, de valamikor igen.
2017. ápr. 23. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!