Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Soha nem vertek még így át....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Soha nem vertek még így át. Hogy lehet ezt túlélni?

Figyelt kérdés
Több, mint másfél éve vagyok együtt (most már csak voltam) a barátommal. Én 100%-ig megbíztam benne, még csak azt sem gondoltam, hogy flörtöl más nőkkel, mert nem olyan típusnak tűnt, egészen tegnapig. Az ő lakásában voltunk, de reggel leugrott boltba, én gondoltam addig felnézek a facebookomra, a gépe alvóba volt téve, így ahogy bekapcsoltam, rögtön felögrött az ő facebooka, mégpedig egy olvasatlan csetablakkal megnyílva, amiben épp azt kérdezi a lány, hogy mikor megy át hozzá. Már itt kivert a víz, de nem bírtam tovább és feljebb tekertem, fél éve csal vele, félreérthetlen helyzet volt. kb 1-2 hetente találkozgatnak, szexelnek vagy a csajnál vagy nála, a csaj nem is tudja, hogy kapcsolatban vagyunk. És ez még semmi. Gondoltam akkor már mindennek utánajárok. Több csajnál is bepróbálkozott olyan undorító módon, hogy el sem hiszem. Agyondicsérgette őket, romantikus randevúkra hívta stb. Velem még a legelején se volt ilyen kedves, mint ezekkel a nőkkel. Teljesen kikészültem. Ezek szerint én csak egy pótlék voltam neki, és mellettem udvarolgatott a "gyönyőrűszép, okos stb" nőknek. Minden önbizalmam elszállt, ami volt, egy utolsó senkinek érzem most magam, hogy én biztos csak ennyire vagyok jó. Hogy lehet ezen túllépni? 24N
2017. jún. 23. 23:39
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Túlélni úgy lehet, hogy nem leszel öngyilkos és halálos baleset sem ér.

Túllépni már nehezebb lehet. Első körben ne magadat hibáztasd amiért félreismerted, a többit megoldja az idő remélhetőleg.

2017. jún. 23. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
97%
Szakíts meg vele minden kapcsolatot. Felejtsd el, ennél jobbat érdemelsz.
2017. jún. 23. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
48%

Nem tudom draga, engem sose csaltak meg, de sose akartak bnonek. en voltam az akivel mindig csaltak... -legtobbszor tudtom nelkul ...

hogy lehet tulelni ?

ugyh talalsz vkit, akinek te leszel "gyönyőrűszép, okos stb"

Valoszinuleg a baratodnak problemai vannak, vagy jobban kanos, mint amennyi szex neked kell ! Es ezert fordult mas nokhoz...

Vagy csak egyszeruen onbecsulesi problemai vannak es tobb helyrol kell neki a visszajelzes !

2017. jún. 23. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Túléled nyugi! :) Ami a legfontosabb ha számít neked hogy rendben legyen a "lelked", akkor úgy és olyan gyorsan küldöd el a srácot melegebb éghajlatra amilyen gyorsan csak lehet. Minden kapcsolatot megszakítasz vele, nem hallgatod meg a magyarázkodását, mert az ilyen emberek úgy tudják csűrni csavarni a szavakat hogy még a végén visszaédesget magához, valamit te leszel hibásnak beállítva.

Ismerek ilyen férfiakat, van egy két ilyen a környezetemben. Mondom meg ne hallgasd a magyarázkodását!


Nem csak ennyire vagy jó! Annyira jó voltál hogy te voltál a biztos pont az életében, a te energiádat szívta nap mint nap! Az más kérdés hogy ő telhetetlen és neki minden nő kell, szexuálisan.


Egy ilyen miatt nem szabad hogy az önértékelésed csorbát szenvedjen. Pont hogy meg kell látni azt, hogy te ilyenre nem lennél képes, ezáltal mennyivel vagy te jobb, és több emberileg!

2017. jún. 24. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Én 39 éves vagyok,jóval idősebb mint te. 33 évesen mentem férjhez. 35-37 éves korom között csalt a férjem. :) Annyira szerettem,annyira bíztam benne... Nem vagyok naiv,buta,de amikor elolvasgattam az üziket,még akkor is abban reménykedtem,hogy csak kölcsön adta a telefonját.... :( Aztán jött a könyörgés,az engem vádolás,a hazugságok. (Nem volt szex,nem volt érzelem,stb.) Annyira szerettem,hogy elhittem én vagyok a hibás. Vele maradtam. Azóta is flörtöl,szemezik minden nővel (jóképű pasi,Brad Pitt fiatalkorában is kismiska hozzá képest.) S ma sem vádolja magát csak engem. Néha szokott még beszélni a nővel,de ebben is hazudik.

Ja,mindemellett,ebben a 2évben én mindent megtettem,hogy terhes legyek,mert annyira szeretett volna gyereket. 4és fél hónapos voltam amikor kiderült...

Pedig a jelek egyértelműek voltak;nem törődés,megalázás,féltékenység,csavargás. Még sem gondoltam,hogy nője van,pedig csaltak már meg.

Az eredmény;egy boldogtalan házasság,sok reménykedő nő,idegbeteg gyerek. (Csúnya ilyet mondani,de ez van. Amit átéltem a terhesség alatt,nem is csodálom.)Folyamatos veszekedés,bizalmatlanság. Önbizalmam semmi,már idegenek előtt megszólalni sem merek.

Vond le a következtetéseket,s jó gyorsan tünj el a közös életetekből. Ne hallgasd meg!!!! Rád fogja fogni,te elhiszed,s már nem csak mint nő,hanem mint ember is értéktelennek tartod magad!!! Kitartás!

2017. jún. 24. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Én is voltam ilyen helyzetben. Mindenkivel flörtölt, meg is csalt, és mèg én éreztem magam xarul, hogy ez biztos miattam van. Aztán egy bizonyos idő eltelte után rájöttem, hogy nem, nem az én hibám. A következő barátnőivel is eljátszotta ezt. Ilyen féreg ember.
2017. jún. 24. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

5. Jol ertem, te meg mindig ezzel az emberrel vagy?

Miert?

2017. jún. 27. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

5. vagyok.

Igen,sajnos vele maradtam.

Azért írtam a kérdezőnek,tapasztalat,hogy jobban jár,ha azonnak lép.

2017. jún. 28. 03:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!