Ezt ugye az ember ilyenkor nem mondja el?

Van egy fáradt házasságom, meg sok gyerekem. Elmentem dolgozni, hogy kicsit lássam értelmét a sok év egyetemnek, és hogy kikerüljek a pelenkák fogságából. No és mert kell a pénz. Én jobban lettem, mert felnőttekkel is társaloghattam újra, a házasságunk viszont nem javult. Sőt, ettől már előre rettegtem, hogy ha valaki kedvesebben bánik majd velem a munkahelyemen, mint a férjem, nehogy elkezdjek érezni iránta valamit.

Hát ez is eljött, egy kollégámmal nagyon egy hullámhosszra kerültünk, de mondtam neki egy munkaidős ebédmeghívásnál, hogy ez az első és utolsó, és csak azért fogadom el, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgainkat. Mondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi. Akkor úgy tűnt, tudomásul vette, hogy nem fogom megcsalni a férjemet.

Aztán céges buli volt, ahol kötelező volt a részvétel. Ő sokat ivott, én keveset, és mellém ült, és beszélgettünk, és megcsókolt. Én nem löktem el magamtól, nyilván akart volna többet is, de le tudtam vakarni magamról. Kicsit meg is indurodtam tőle, mert elég obszcén mdódon adta elő, hogy mennyire meg+.

Egyrészről bűntudatom van, másrészről soha semmit nem akaronék többé tőle, semmit. Ez biztos. mástól se. Viszont azt is tudom, hogy a férjem eddig is tudtam, hogy van mit megjavítanunk a kapcsolatunkon, várjuk az időpontunkat épp terápiára. De úgy gondolom, ha ezt elmondanám, attól még inkább megzuhanna. Meg van az okom arra, hogy ennyire kihűltek az érzéseim iránta, meg ugyan nem csalt tudtommal, de amúgy rengeteg hiányosság volt az apa és férj szerepeiben, és ezt ő is belátta már utólag.

Én azt gondolom, hogy ha tényleg meg akarja próbálni helyreállítani a dolgokat, akkor jobb, ha hallgatok arról örökre, ami történt velem pénteken. Nem?

(ha le is feküdtem volna valakievel, azt mindenképp elmondanám neki, mondjuk abból ibztos válás lenne, de ezt én másnak érzem)

Vélemény?

Amúgy ha a terápia nem jön össze, természetesen elválunk.