Meg szabad mondani a gyerekeknek, hogy megcsalt az apjuk? És ha igen hogyan hogy ne sérüljenek?

Jajjj Atyám... hányan, de hányan szerettek ÍTÉLKEZNI.

Mert hogy más dolog valamit VÉLEMÉNYEZNI, más dolog MEGÍTÉLNI és megint más dolog ÍTÉLKEZNI. (Igen-igen kevés információ hallatán is...)

Remélek érzitek, vagy fogjátok a különbséget.

Most azoknak üzenek, akik szeretnek és szoktak is "elítélni" Másokat:

Két oka szokott lenni... (mert az ítélkezés maga is egy 'okozat'.)

1.) Téged is szívesen, vagy gyakorta elítéltek már... (szüleid, tanáraid, stb...)

Ez, ha igaz, elég szomorú és csak annyit jelent, hogy sz*r környezetben élsz. És te túl komolyan veszed a terólad Mások által alkotott véleményt. Mintha legalábbis Isten, avagy általad erősen Istenített személy volna az, aki ezt teszi. Biztos vagy Te abban? Hogy aki véleményt alkot rólad.... az mindig hibátlan és korrekt? Mert Ő aztán biztosan "jól ismer Téged" születésed pillanata óta... (Még saját Anyád és Apád sem ismer, csak ismerkedik...)

2.) Ezt tanították, erre kondicionáltak szüleid, rokonaid, tanáraid, a plébánián... hogy ti. el kell ítélni az embert, ha valami immorális cselekedetet hajt végre. Bármi is legyen az. De... legalábbis főbenjáró bűn! (Jézus is ezt tanította!?)

Ha ez igaz, elég szomorú és csak annyit jelent, hogy sz*r környezetben élsz.

Tedd fel magadnak a kérdést: Nekem aztán semmi bűnöm? Vagy ami pici bűnöm volna is... az olyan nagyon lényegtelen, elenyésző, igazában szóra sem érdemes... ugye? Hát ilyen nincs. Mert, hogy mi a "pici" és mi az, ami jelentős (főbenjáró)... ember nem igazán tudja megítélni. (Lásd: pillangó effektus)

Tisztelt Kérdező hölgy!

Amikor önmagadat sajnálod éppen, olyankor ne feledkezz meg arról a picike, egyszerű és lényegtelennek látszó kis dologról, hogy Te is feltedd a kérdést önmagadnak: - Vajon én minden olyant megtettem-e a férjem kedvéért, ami okán Ő mégiscsak kényszert érzett átpártolni más valakihez... s nem is biztos, hogy csupán nyers és ösztöncselekvés okán, amit kufircnak becéztek már itt többen is. Mert hát valljuk már be... kufircolni bárki tud bárkivel... (nem egy nagy tudomány) s lám a gyermekeid a bizonyíték erre, hogy ez simán (vagy ha nem is simán), de ment nektek is anno...

Viszont mostanra úgy tűnik valahogyan ez nem jól működik köztetek. Egymás kölcsönös kiegészítése, vágyaitok kielégítése. Nyilvánvaló, ha a férjed más "luk" (is) felé fordult, ráadásul hosszabb ideje.

És most jól megbosszulod! Semmi nem számít! Gyerekek se! Gratulálok. Persze, Te most fel vagy háborodva azon, amit írok. Mert mi az hogy még én kérjek elnézést???? amiért Ő jól cserbenhagyott engem, minket...

Megértem... mert Te csak a saját oldaladról tekinted azt, ami viszont KETTŐTÖK eredménye, illetve nevezhetjük eredménytelenségnek is.

Ahelyett, hogy pl. párterápiával, vagy más hasonló lélekgyógyásznál próbálkoznál... ha ennek esetleg látnád értelmét. Persze, hogy nem látod. Miért is látnád??? Hisz elvakít a düh, a bosszúvágy... Vagy lehet, hogy nem is az idegen "luk" volt a fontos a férjednek? Esetleg valami más is lehetett? Talán pénz, vagyon? Vagy például valamiféle lelki dolog? Mondjuk némi elismerés, ha (feltételezem) úgy egyébként Apaként meg elég jól funkcionált. Vagy hát ha még az sem... akkor viszont lehet, hogy Te választottál rosszul? Tehát Te magad voltál vak és tudattalan? Vagy hős-szerelmes? És még lehetne feltenni számtalan kérdést... de elsősorban magadnak. (Aztán persze férjednek is...)

Egyszóval, azok véleményével értek egyet... hogy bármi nemű dolog, ami kezdetben jónak tűnt, de ma már nem működik, az mindig kettőn múlik. S nem csakis rajta, vagy rajtad. Mint ahogyan a gyerekek létrejöttében is kettőtök közös akaratára és munkájára volt szükség. (50/50%-ban, mint tudjuk is)

Vagyis 50/50%-ban vagytok felelősök azért, ami történt. Meg hát azért is, ami meg NEM TÖRTÉNT MEG. Bár tudom, hogy az ego-nak ez egyáltalán nem tetszik és tiltakozik... - Ááááááá... nem igaz! Csakis Ő a hibás! Csak miatta van mindez. Tényleg? Így van ez? MINDEN, ami rossz a Másikon múlik? És MINDEN, ami jó, az meg csak rajtam? Lehetséges lenne ez? (Elárulom hol: a MESÉBEN)

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel próbálj megbirkózni, de ne erőszakosan... csak lágyan és mindig is nyugodt pillanataidban. Az előrébb visz Téged az életed eddigi történetének megértésében. És az pedig segít megmutatni a helyes utat számodra. Hűtlen férjed számára meg legyen az egy örök lecke, amit majd el kell szenvednie más (náladnál sokkalta másabb!) nő közelségében... gyermekeitől sokkal távolabb.

Ne azzal vesződj, hogy elmagyarázd gyermekeidnek, milyen is az apjuk... mert hogy elhagyta Őket, hanem inkább azzal törődj, hogy érezzék jól magukat a Te társaságodban, Apjuk nélkül is. Nem egy kis feladat ez... s éppen elég lesz neked ezzel megbirkózni... Arra pedig már gondolni se merek, hogy visszacsábítsd. Pedig ez is lehetne egy opció. Csak általában túl nagy kihívás... de NEM LEHETETLEN.

Az ERŐ legyen Veled!