Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Laza kapcsolat szerelemből?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

42 éves nő vagyok, 9 éve elváltam, két már majdnem felnőtt gyermekem van.

Három évvel ezelőtt megismerkedtem egy férfivel, ő is független,gyermeke nincs, hatalmas szerelem lett. Felvállalt, igazi kapcsolat lett, családnak bemutatással, stb..és hab a tortán óriási kémiával.

Korban hozzám illő, szinte mindenben megfelelő volt, kivéve a köztünk lévő távolságot. Mivel már mindegyikünknek kialakult egzisztenciája van, egyikünk sem adta fel ahhoz, hogy összeköltözzünk, közös életünk lehessen. Heti, egy-két találkozás, néha egy pár napos nyaralás. Ez odáig vezetett, hogy sajnos én kimondtam a végét. Három éve így ment, nem láttam tovább értelmét, nem láttam azt, hogy később majd jobb lesz. Ebben ő is igazat adott nekem. Rettenetesen szenvedek, szenvedünk, mert szeretem még, szeretjük egymást.

Erre most azzal az ötlettel állt elő, hogy akkor folytassuk laza kapcsolatban. Nem hittem a fülemmek. Van ilyen, hogy az ember laza kapcsolatban legyen azzal akit szeret?

Kérdeztem tőle: de mégis hogyan? Össze járunk szexelni, közben pedig mindegyikünk keresi az "igazit" akivel élni is tudna együtt...aztán aki előbb megtalálja az nyert? A másik pedig újra összetörik?

Azt mondja, ha le vannak tisztázva a dolgok, attól a perctől fair az egész, nincs mit veszteni. És ha az ember tudja mire számíthat, úgy más a helyzet.

Hát nem tudom..

Időt kértem, hogy átgondoljam.

Volt valaki ilyen helyzetben? Vagy csak én vagyok ennyire elmaradott, konzervatív?


2020. jan. 12. 15:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg neki elég ennyi. Nem véletlen nem adta fel ennyi idő alatt az ottani életét. Részedről nagyobb volt az a szerelem.
2020. jan. 12. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ő eddig se látott többet ebben.

Amikor én kb annyi idős voltam, és független, én sem vágytam ennél lényegesen többre, hiába, hogy Bp-n éltünk mindketten.

Csak nálunk a baba közbeszólt.

2020. jan. 12. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
51%
Amúgy szerintem ennyi idősen már az ember nem ugyanazzal a jövőképpel kell belevágjon egy kapcsolatba/szerelembe, mint 20 évesen. Én örülök a kialakult egzisztenciámnak és nekem pl. tökéletesen megfelel heti 1-2 találkozó, fergeteges szex. Nem akarok senki háztartási alkalmazottja lenni. Nagy ajándék, ha az illető egyben a legjobb barátom, szerelmem is. Ki a fenét érdekel, hogy nem lóg rajtam napi 24-ben? Nekem így izgalmas, várni a találkozókat és közben rendelkezni énidővel. Miért nem volt jó ez neked? Mondjuk lehet, hogy leszek még olyan magányos, amikor én is többre vágyok. Most közel ennyi idősen én szeretném megőrizni az önálló életemet és ettől még csodálatos lenne, ha akár életem végéig tartana, ami nekem nemrég elkezdődött a fenti formában.
2020. jan. 12. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Ez nem volt szerelem csak a részedröl.
2020. jan. 12. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nem jól gondoljátok, az ő részéről is szerelem volt. Ebben én sosem kételkedtem. Én is hibás vagyok, nem is akarom magam mentegetni. Ő felajánlotta, hogy költözzek oda hozzá, de én nem akartam. Én meg azt szerettem volna, ha ő jön hozzánk. Ő sem jött. Ezért írtam, hogy egyikünk sem adta fel az életét a másikért.


3#as válaszadó: lehet, hogy Neked van a legnagyobb igazad. Bele kellene mennem ebbe a dologba amit most ajánlott? Tulajdonképpen eddig is így voltunk, túl sok változás nem lesz.


De azért van egy félszem. Azt mondta, hogy mellette mindegyikünk keresse az "igazit". Ha így lesz, nem lesz ebből féltékenység??

2020. jan. 12. 17:14
 6/11 anonim ***** válasza:

"Azt mondta, hogy mellette mindegyikünk keresse az "igazit"."


- Csak nem mindegy, hogy eddig tervezgettetek is egymással, mostantól pedig tervezgeti pl más nőkkel, randikkal. Aztán ha talál olyat, akivel szintén passzolnak a dolgok, és még össze is tud költözni, akkor neked lapát.


Ez egy rohadt jó ütőkártya a nyílt szexkapcsolatra, amiben hivatalosan is lehet másokkal randizni, ismerkedni, addig meg legalább van szex is. ;)


Én még nem vagyok 40, hogy ezt lássam, de elég egyértelmű. jól látod a leírásban a helyzetet, benne van erősen a pakliban, hogy sírás lesz ha ejtve leszel. Illetve ugye legitimáljátok most a nyílt kapcsolatot is.

Btw: akkor mi van, ha kiadod a lakásod és odaköltözöl hozzá?

2020. jan. 12. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

6-os vagyok


Egyébként randiztam egyszer ilyen 40-es pasival, most már értem, mi volt a konkrét probléma náluk is az ő kapcsolatával, mert nem mentem bele akkor.. Pont ugyanez: évek óta nem költöztek ott sem össze, de gondolom szerette volna ahogy kivettem, és évek alatt megunta. Ekkor jöttem én a képbe..


Ezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy van abban egy pozitívum ha az ember nem félig így vagy félig úgy viselkedik: például ha kapcsolatot akarsz vele, akkor legyen igazi kapcsolat és ehhez ragaszkodj továbbra is, mert a vége az lesz, amit írtam. Ha pedig csak szexkapcsolatban maradtok, akkor ne lepődj meg, amikor egyszer csak ez a félkapcsolat abbamarad előbb-utóbb így is.


Sokszor az egyenes út talán fájdalmasabbnak tűnik elsőre, de valójában messze nem annyira, mint amikor az ember belemegy félmegoldásokba, meg megalkuvásokba, amikről már most tudod, hogy nem lesz nagy eséllyel jó kimenetele. Tehát csak akkor menj bele ebbe, ha valóban el tudod fogadni, hogy ez csak fél/laza kapcsolat, hívhatjuk akárhogy. (pláne, ha a másik is keresgél majd melletted, ugye)

2020. jan. 12. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Sanszos, hogyha valóban megmozdultál volna afelé, hogy odaköltözöl, kihátrált volna. Így nem nehéz neki ilyet bedobni, ha tudja, nem adod fel úgyse az ottani életed. Annyira tisztán látszik, mire kellesz.
2020. jan. 12. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
41%
Nem tudom, nekem az nem biztos hogy beleférne, hogy csak pótlék legyek vagy egy a sok közül, bár már annyira tulajdonnak sem hiszem a másik embert. Szerintem az volt jó, ahogy voltatok. Heti 1-2 találkozó, szex, nyaralás. És elméletileg hűséggel. Nem pótlékként és csak addig, amíg jön a nagy Ő, hanem kölcsönös szerelemből. Ha ez csak a fejedben létezett, akkor persze mehet minden úgy, ahogy eddig. De érzelmileg nem leszel többé kielégítve egy laza szexkapcsolatban. (3-as vagyok.)
2020. jan. 12. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Igen, azért alapjaiban más amit a 3-as ír, és amit a kérdezőnek ajánlottak.. 3-asnál ez így mindkettőnek megfelel és nem keresgélnek közben, hanem kiélvezik, hogy boldogok.


Nagyon fontos különbség, de kérdező próbálna ragaszkodni és győzködni magát, ezért vont párhuzamot a helyzetben. (Bár az esze még ott volt, mert mégis megemlítette közben, hogy megütötte a fejét az "amíg keresik az igazit").


És valóban, én is úgy érzem, ha érzelmileg valóban annyira benne lenne az ember, akkor nem igen akar szex kapcsolatban maradni azzal, akit szeret. Mert nem lenne elég, továbbá csak elhúzná a fájdalmat, hogy itt van, de közben még sincs, és tudjátok, hogy nincs jövőtök, de mégis kihasználjátok a kapcsolat előnyös részét... (És nem akarok csúnya lenni, de az is lehet, hogy rendesen átdobtak a palánkon eddig is, csak ne tudsz róla.)


Szerintem jól láttad és szépen levezetted, miért nem megy és kevés ez a kapcsolat.. Pont azért akartál szakítani, mert nem vezetett sehova és nem volt már olyan jó. Most mégis belemennél vele laza kapcsolatba, amikor aztán pláne kevesebb szelete lenne meg egy kapcsolat oldalából? Egy biztos, érzelmekkel eleve butaság belemenni ilyenbe valakivel.

2020. jan. 13. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!