Tényleg mindent fel kéne rakjak erre a kapcsolatra? (hosszú)

Infó:

Én 23 fiú, anyámmal élek és belefizetek a közös költségünkbe.

Barátnőm 19 lány, egy kis egy szobakonyhás lakásban él, mert távol tanul a szüleitől. Erre a költségeket a szülei illetve az Ő ösztöndíj szerű állami támogatásból fedezi.

A kapcsolatunk 1év és 3hónapja tart. Az elmúlt 2 hónap viszont eléggé veszekedősre sikeredett. Egymástól 200km-re lakunk, én megyek szinte majdnem minden hétvégén hozzá. Sokáig semmi baja nem volt azzal hogy ott voltam, manapság viszont azt mondta, hogy csak a hétvégén tudná kipihenni magát, de ezt miattam nem tudja. (Természetesen besegítek neki amiben tudok: mosogatok, szinte mindig én főzök, elmegyünk autóval bevásárolni) Emiatt mondtam neki, hogy akkor legyen olyan hétvége amikor nem találkozunk, hogy tudjon pihenni. Na most a héten többször is veszekedtünk amiatt, mert Ő szeretné ha össze költöznénk. Amibe én már korábban benne voltam: én szerzek munka tapasztalatot (hogy könnyen szerezzek jó állást máshol a meglévő szintén jó helyett), amíg Ő befejezi a sulit, és úgy együtt kezdhetnénk egy életet. De Ő manapság kitalálta hogy szeretné még a mesterképzést is megcsinálni (+2-3 év). Aminek többé kevésbé örülök, mert legalább elhatározta hogy Ő művész akar lenni ebben az irányban. (Csontokból és hasonlókból készítenek mindenféle tárgyat). Emiatt tört rá valószínűleg hogy én egy "igénytelen" ember vagyok mert még mindig anyámmal lakom, és szerinte nem vágyom az önállóságra, illetve nincsenek céljaim. Ezekre hiába mondtam, hogy azért lakom anyámmal mert igyekszem minél több pénzt megspórolni azért hogy jobb/könnyebb startom legyen később, egyszerűen nem bírja felfogni, hogy ezt mind azért teszem, hogy pl neki lehessen kertje pl kutyának meg elég helye hogy kiélhesse a terrárium szoba álmát. Ami az életcéljaim illeti, 23 éves koromra van egy menő fiatal autóm, amire rendkívül nehéz büszkének lennem mellette mert mindig csak a rosszat látja meg benne. Van egy egész jó munkahelyem (értelem szerűen akarok majd feljebb mászni de ehhez először le kell dolgozni pár évet). Az utolsó nagy célom pedig a gyerek lenne, amiről le kellett mondanom, mert párom nem akar. Nekem már tényleg nem kell más csak egy ház, ahol leélhetem az életem. Persze tisztában vagyok azzal hogy ez nem úgy működik hogy anyai házból egyből sajátba, de nem akarok csak azért külön költözni mert megtehetem. Úgy vagyok vele, hogy el fog jönni az ideje, de addig minek kiadni annyi pénzt rá? Nem is beszélve arról hogy ha azt is fizetnem kell akkor nem lesz pénzem elvinni őt nyaralni...

A másik dolog, hogy manapság sokszor azt csinálja a barátnőm, hogy amikor ott vagyok nála akkor igyekszik minél messzebb ülni tőlem, rám se néz, hozzám se szól, nem is érint meg nem is beszélve arról hogy régóta nincs szex, amire nekem azért igényem van. Azt mondta egyszer hogy azért nincs mert nincs energiája rá. Egyszer egyszer megértem de az elmúlt 1 hónapban pl egyáltalán nem volt. És nekem azért hiányzik. Szerintem egy egészséges embernek szüksége van rá, és ez alól nem kivétel a nő sem. És egyszerűen nem hiszem el, hogy Ő nem kívánja magának azt a jó érzést amit a szex ad. (Eddig pár kivétellel mindig azt mondta hogy elérte az orgazmust)

Tegnap azt mondta nekem hogy neki szüksége van minőségi együtt töltött időre. De én mit kezdjek ha csak ül kukán, és bármit mondok/kérdezek le se tojja?

Ezek után amikor azt mondom neki, hogy az ilyen dolgok miatt nem merem feladni a munkahelyem, és szinte 0 tapasztalattal, minimális megspórolt pénzzel és egy autóhitellel a hátamon egy nagyvárosba (ahol az albérlet árak 2-3x nagyobbak) menni szerencsét próbálni amikor a kapcsolatom is ilyen ingatag.

Szerintetek is én vagyok a rossz emiatt? Nekem kéne változtatni a hozzáállásomon? Ti mit tennétek az én helyemben?

(Utóirat: mivel tudom hogy barátnőm gyakran olvas GYK-t: Bocsi hogy kiírtam, de az én álláspontomból nézve is szeretnék hallani pár véleményt)