Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmmel egyszerűen nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmmel egyszerűen nem tudunk meglenni egymással egy ideje. Ki itt a hibás? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Fogalmam sincs, hogy melyikőnkben van a hiba, úgyhogy megpróbálom minél pártatlanabbul leírni. Szinte nem telik el nap, hogy valami apróságon össze ne zörrennénk. Tegnap például az volt a vita tárgya, hogy mennyivel varrassuk fel a nadrágomat. (mondom, szinte röhejes, hogy miken nem tudunk vitatkozni) Én mondtam neki, hogy a másik gatyám túl rövidre sikeredett, szóval ez legyen annál hosszabb. Ő viszont arról akart meggyőzni, hogy nem rövid, hanem csak a cipőm nem engedi hogy leérjen. Erre mondom neki, hogy de ha leülök akkor is nagyon magasra felhúzódik, tehát rövid. Miközben sokadszorra győzködött hogy márpedig jó lesz az, megkértem, hogy adja ide a pulóveremet (készülődtem el, már cipőben voltam és nem akartam bemenni a szobába), de nem adta, mert hogy ne szakítsam közbe. Természetesen ez már bosszantott, de mivel nem látom magam kívülről és nem vételeztük fel az eseményeket, nem tudom, hogy úgy viselkedtem-e vele, hogy az neki rosszul essen, de rosszul esett neki. Az érzelmeimet az arcomon nem tudom kontrollálni, szóval gondolom kifejeztem a nemtetszésemet. Ő azt mondta nekem, hogy miért nem hallgattam végig, amit mondani akart. De most azt nem szabad, hogy mond valamit és én közbevágva elmondom arróla véleményem? (pl hogy mondja, hogy ha leülök senki nem törődik azzal, hogy feltűrődik a naci, erre én gyors válaszolom, hogy de engem zavar) Na, lényeg a lényeg, efféle pitiáner marhaságokon vagyunk képesek összezörrenni, pedig nagyon szeretjük egymást. Most ez így természetes? Sajnos ez a sok súrlódás elég negatívan hat ki a szexuális életünkre is. Őszintén nem tudom, hogy ki itt a hibás, kinek kéne változtatni. Főképp azt nem, hogy mit. Mert ha tudnám, hogy bennem vana hiba, én mindent megtenék. Ilyen helyzetben engedjek én? Azt sem akarom, hogy fülem-farkam behúzom a világbéke érdekében. Sokat beszéltünk erről egymással, mindig arra jutunk, hogy figyelünk, de valami mégis mindig van. Barátnőm elég stresszes, végzősök vagyunk, nyakunkon az érettségi, nyelvvizsgázunk, szóval eléggé le vagyunk terhelve. (bár ez engem nem igazán stresszel :D)

Szeretnék erre megoldást találni, vagy akár csak véleményt olvasni. Nemsoká két évesek leszünk, szóval nem egy háromhetes kapcsolatról van szó.

17/F


2008. nov. 23. 14:21
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

:DDDD bocsi hogy vigyorgok de esküszöm a barátom is isrhatta volna ezeket a sorokat. azon kivül hogy nem veszekedtünk még nadrágfelvarráson minden talál:D

végzős vagyok, érettségi nyelvizsga veszekedések...húúú...

Mit is mondhatnék? talán azt mondanám el, ahogyan mi "megoldjuk" a gondjainkat...egy olyan jó bő 3 hónapja mindenen veszekedünk, hány óra? mi van rajtam? kivel hova megyek? lent megvárom vagy felmegyek? jobbra ülök vagy balra? rakok e sapkát? felöltözök e? ott vagyok e a suliban ha keres? stb stb stb...itt az a csel hogy mindig, vagy legalább az esetek többségében ő kötekedik (ja most jut eszembe tegnap bulizni voltunk és az volt a baj h a barátnőmmel mentem a vécére és nem egyenesen hanem kerültem:D)

aztán már úgy vagyok vele, hogy már a veszekedést sem tudom komolyan venni...egy ideig mindenre mondtam hogy szakitsunk szakitsunk...de ahhoz túlságosan szeretem...igyhát együtt vagyunk...aztán ha van vmi probléma akkor áteresztem az egyik fülemen a másikon ki...tudatosult ez bennünk, és már kéeesek avgyunk vigyorogni a saját hülyeségünkön...szoktam is mondani neki hogy látod e már megint min veszekedünk...mondtam is neki, hogy ha más tudná miken veszünk össze a röhögés megölné az tuti...

mostmár mindent megbeszélünk, a veszekedések után, annyit haladtunk...kiveszekedjük magunkat s megbeszéljük utána, hogy "ez az amit nem kellett volna" :D fontos volna az hogy megbeszéljétek hogy szeretitek egymást csak most kicsit nagy a stressz, de szertitek egymást:) erről sokat sokat kell ebszélni ez ez egyetlen megoldás...minden nap mondjátok el egymásnak mennyire fontos számotokra a másik...én látom h szeretitek egymást, ne hagyjátok hogy eltávolodjatok egymástól. minden jót. Üdv

2008. nov. 23. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

:D

De én volt, hogy mondtam neki (asszem tegnap is), hogy nézd már meg, min vitatkozol, néha vigyorgok is egy-egy ilyen szituáción de ő csak aztmondja, hogy ez nem vicces. Szóval én hiába nem veszem komolyan, ha ő meg igen. De utána általában megbeszéljük, de az meg megint egy vitatéma, hogy ki volt a hibás, stb. Amihez meg nem mindig van már kedvem, türelmem. De egyébként mindig elmondjuk egymásnak, hogy fontos meg h szeretjük egymást.

Ezt az elbagatellizálásos módszert mindenesetre ma kipróbálom. Már ha sikerül összevesznünk :D

2008. nov. 23. 15:30
 3/9 anonim ***** válasza:
Szerintem amig csak ilyeneken vszekedtek, öleld meg jó szorosan, döntsd ágynak és szeretkezzetek egy jót. Közben persze vigyorogj és mond el mennyire szereted:)
2008. nov. 23. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

"elbagatellizálásos"??? :D ez meg mi? :D

komolyan ezrével hasonlitassz a páromra...mondd neked is fontos hogy egy új kávéházba előszőr a barátoddal menjél? bagy hogy az új blúzodat neki vedd fel előszőr? vagy hogy szalmakrumplizás közben ki mellé ül a barátnőd? vagy hogy mit rendel? :D komolyan kiakadok:P mostmár jó, mert látom nem vagyunk egyedül ilyen idegbajos problémákkal a világon:D

amúgy a barátom az utóbbi párhónap miatt a "méregzsákom" becenevet viseli...gyakran mondogatom mostanában hogy az "agybajos"ra átjavitom:D

sok sikert:) és jó megkomolyodást együtt:D nekünk is elkéne üdv az első valaszadó

2008. nov. 23. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Hát most odáig jutottunk, hogy még mindig szólogat minden hülyeségért, de már nem balhézunk össze. (KOPP-KOPP-KOPP) De valahogy még mindig nem az igazi... :(

Néha úgy látom, hogy nem szeret annyira, mint amennyire én őt.. Szex terén meg teljesen elutasító...pedig régebben nagyon vadak voltunk.

Azért érzem, hogy szeret, mondja is, úgyhogy remélem sikerül egyenesbe jutnunk. Valami ötlet esetleg, hogy mivel tudnám feldobni a dolgot?

Néha úgy el tudok keseredni...szeretem nagyon.

2008. nov. 27. 21:47
 6/9 A kérdező kommentje:

Elbagatellizál az értelmező szótár szerint:

"Lekicsinyel, lebecsül, semmibe vesz; apró, jelentéktelen ügyként kezel v. így állít be, ezért nem foglalkozik vele."

Az utóbbi értelemben értetem.

2008. nov. 27. 21:51
 7/9 anonim ***** válasza:

Szerintem hagyd rá. Jólvan, kicsim, igazad van, majd rövidre vágatom a nadrágomat, aztán annyira vágatod, amennyire akarod, úgyse veszi észre. :) Nem lesz jó vége, ha mindenben hagyod "uralkodni".


A haját nem feltétlen kell beszínezni, a művészi ambicióidat tartogasd máskorra. ;)


19/L

2008. dec. 8. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

A barátom is mostanában nagyon édi velem. Én hisztizek, Ő rám hagyja, több esze van. olyankor elkezdi kérdezni, hogy miért vagyok hisztis, ha mondom nem vagyok megölel s megkérdi akkor mi ez amit csinélok? :D nagyon aranyos. légy jófej a barátnőddel, kicsit légy türelmesebb, hátha megoldodik. Ja és köszi az infót a bagatelizálással kapcs:D

(első voltam)

2008. dec. 8. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Ha valakit érdekel, még 2 évig bírtam, aztán dobbantottam.

Az utolsó egy évben már veszekedni sem voltunk képesek, olyanok voltunk, mint a 20 éves házasok, csak voltunk egymás mellett mint a befőtt. (ja igen, közben összeköltöztünk)


Tanulság: ha minden sz@rért rinyál a nőd, akkor dobd ki mihamarabb, ne pazarold el rá a gimis éveid, ha nem jó vele és nem szeret!

2011. jún. 6. 17:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!