Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan léptetek túl egy zsarnoksàgra épülő kapcsolaton ?

Figyelt kérdés

Hosszú éveken át egy olyan kapcsolatban éltem , ahol irányítottak és teljesen elveszítettem a szabadságom.


Mikor 19 éves koromban megismertem , azt hittem hogy IGEN, megtaláltam álmaim pasiját. Virágot vett , meglepett csak úgy a munkahelyemen, vacsorázni vitt . Szóval tényleg elkényeztetett . Aztán amikor már menthetetlenül beleszerettem és elvakított a szerelem , ő megmutatta az igazi arcát . Kezdődött azzal , hogy fél év után ultimátumot adott , ha nem költözök vele össze , akkor elhagy. Persze mindent felégettem magam mögött , összevesztem a szüleimmel is. Aztán ha már együtt lakunk akkor legyünk közös kasszán. Már akkor is elég jól kerestem , volt egy csomó félre tett pénzem is . Eleinte mindent közösen vettünk , aztán jött megint az újabb zsarolás ... Ha már úgy is 1 éve együtt lakunk akkor csináltassunk közös bankszámlát . Mivel ez nem jött össze, így a kártyám nála landolt mert hogy ő majd intézi a rezsit meg mindent ,én csak ne foglalkozzak az anyagiakkal . A szüleivel laktunk egy házba , tehát hozzájuk is alkalmazkodnom kellett . Soha nem volt jó amit főztem, ha órákig takarítottam a lakást az sem volt jò, direkt utánam takarítottak. Azt vettem észre hogy a szavaim egyre inkább súlytalanok lettek. Sokszor meg se hallotta , azt amit szeretnénk, amihez ragaszkodnèk .


Lassan kezdett egyértelművé válni, hogy hosszú időn keresztül, az élet minden területén az történik, akkor történik és úgy történik, ahogy azt ő akarta . Elveszítettem a felnőtt státuszom , gyerek lettem mellette . Mindenre úgy kellett pénzt kérnem , még a legalapvetőbb dolgokra is . Azokkal az emberekkel érezhetem jól magam , akik neki is a baráti voltak . Engem elmart a régi barátaimtòl . Elérte , hogy függjek tőle lelkileg , anyagilag , egyszòval mindenhogy .

Mikor elkezdtem ezen agyalni és depressziós lettem ő félre lépett. Természetesen az én hibám volt az is mert én nem akartam elmenni csocsòzni , biliàrdozni vagy kerti partizni számomra un szimpatikus emberekkel. Megbocsátottam neki. Szerettem , és azt hittem , hogy onnantól minden más lesz .

Más is lett . Nagyobb igények , pénzszórás , kocsi és hàz vásárlás . Tényleg mindenem bele adtam. Neki ez sem volt elég . Azt szerette volna , ha munkahelyet váltok és azt csinálnám amit ő akar . Nem ment ... képtelen voltam rá.


Most meg itt állok 27 évesen kisemmizve . Kidobott ... szerinte ha szeretném akkor változtattam volna .

Tudom hogy ostoba voltam , és egy mérgező kapcsolatban éltem , de ezek ellenére is elképesztően hiányzik és megszakad a szívem.


Aki volt hasonló helyzetben, hogy lépett túl ezen ? Hogy talált vissza önmagához ?


2020. júl. 23. 08:17
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
15%

Már az első lépésénél a fazonnak dobbantottam volna.


A teljes második bekezdésedet meg nők teszik-de nem férfiak. Akiknek jóval kevesebb a bevételük a férfinél, és pénz az Istenük, érzik a szagát-azok pontosan ezt teszik.Ez a módszerük. Ez után indulnak el a lopások a társtól stikába.


A második bekezdés is ugyan ilyen tipusú nőt mutat.


Mi-az én ismeretségem: Jezabelnek hívjuk őket, a világ meg tipikus fekete özvegynek.

2020. júl. 23. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
0%

1+ Szerintem te egy férfi vagy, jóval idősebb. akivel ezt tették, és későn ébredt fel, és szégyenli, hogy ennyire nem látta mi folyik körülötte.


Ne szégyeld, nincs okod rá, hogy bármit is szégyelj -de tanulj belőle, és legközelebb km-ről tudd kicsodák, és lépj át rajtuk.kb. ennyit érnek.

2020. júl. 23. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
0%

*lépj át rajtuk.kb. ennyit érnek, mert az összes Jezabel ilyen.


A hatalmat kifelejtettem-jellegzetesen dörgőlőzni próbálnak a hatalom felé, vagy ahol érzik hogy ez van. Próbálnak úgy is helyezkedni.

2020. júl. 23. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Tipikus nárcisztikus volt a pali. Idővel jobb lesz a helyzet.
2020. júl. 23. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy jól felépített, általuk jellegzetesen használt és alkalmazott-számukra bevált gyakorlatuk. Ultimátum-zsarolás mint a papirzsepi úgy használják.
2020. júl. 23. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat !


#1 Én nő vagyok . Hidd el , férfi is tud ilyen anyagias és zsarnok lenni .

2020. júl. 23. 08:36
 7/11 anonim ***** válasza:
0%

6 Az, hogy itt mit játszol, számomra lényegtelen:D


Minden jót kívánok Neked, és kitartást, csak előre nézz-sose hátra..

2020. júl. 23. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
0%

*Hidd el , férfi is tud ilyen anyagias és zsarnok lenni .


Férfiben is van Jezabeli tipus-de nekik más az ismérvük.Másként játszanak. Őket is hamar ki lehet emelni, és helyére tenni. De nem ilyenek ez amit irtál a női Jezabel összes pénzügyi induló játéka.

2020. júl. 23. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem keress fel egy szakembert.

Az a baj, hogy hiába ismerted fel, hogy egy bántalmazó kapcsolatban èltèl, mèg mindig hozzá vagyódsz vissza. Pedig neked kellett volna úgy kivagnod, mint a hasmenèses macskát.

Inkább örülj, hogy így vagy úgy, de vègre megszabadultál tőle.

2020. júl. 23. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

"Tudom hogy ostoba voltam , és egy mérgező kapcsolatban éltem"

Francokat tudsz te! Még most is vele lennél, ha nem dobott volna ki, sőt, ha egyet füttyentene, rögtön visszamennél hozzá. Itt állsz egy szál gatyában, de semmit sem tanultál belőle.


Menjél el pszichológushoz. Bántalmazó kapcsolatok feldolgozása csak ilyen módon lehetséges.

2020. júl. 23. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!