Mennyire fájt az érzés hogy a párod nem az igazi és füstbe mentek az addigi tervek ?

Az igazit nem szokták hagyni menni, hanem küzdenek érte.

Amikor először megsejtettem, akkor nagyon fájt, mert azt hittem majdnem egy évig, hogy életemben először viszonzottan szerelmes vagyok. Aztán ez megkérdőjeleződött bennem. Nem tudtam kilépni, de sok év múlva nagyot csalódtam benne (nem megcsalásról van szó) és akkor már nem fájt, csak üres lett minden. Akkor már nem lehetett kilépni, mert kicsi gyerekünk volt. Beletörődtem, hogy ennyi az élet.

Tudod egyes, van az a pont, amikor már belefáradsz a küzdésbe.

Amúgy borzasztóan fájt az elején, miután elmondta hogy hónapokig csalt valakivel, nem akartam elhinni hogy ez velem történik, még meg is bocsátottam neki. Nem igazi megbocsátás volt, inkább elkeseredett "elnézem neked ezt is, csak ne hagyj el". De aztán kicsit tüzetesebben megvizsgáltam a kapcsolatunk, az addigi problémáinkat, amiknek a megoldásán csak én küzdöttem, és végül arra jutottam, hogy az évek során más irányba változtunk, ő már nem az az ember volt akit szerettem és én sem az az ember voltam, aki őt szerette. Szóval hiába terveztük el a közös jövőnket, nem tudtuk volna együtt megvalósítani. Ekkor már nem fájt igazából, inkább csak üresnek éreztem magam és elárulva.

(5-ös és 7-es voltam)

#7-es, milyen problémák voltak, aminek a javitasan csak te dolgoztál? Ha nem indiszkrét a kérdés. Hasonló a helyzet nálunk is, úgy érzem, csak én akartam már javítani..

Sok apróság volt igazából, amik mintha csak engem zavartak volna. Konkrét példa pl, hogy nem tudott normálisan bánni a pénzzel, haszontalan dolgokra szórta el, a fontosakat meg nekem kellett kifizetni neki mert nem maradt rá.