Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez így belefér?

Figyelt kérdés

A szüleim és a párom szülei között jelentős anyagi és mentalitásbeli különbségek vannak.


Anyósomék kb. feleannyi bevétellel rendelkeznek, mint mi, a szüleim körülbelül másfélszer annyival. Ennek ellenére a párom szülei vettek egy óriási felújítandó családi házat és azóta nincs túl sok pénzük, mert a ház minden bevételüket elviszi, pl. hogy átrakják a villanykapcsolókat kényelmesebb helyre, nyittassanak egy plusz ablakot stb.


Ezzel szemben a szüleim, inkább meghúzzák magukat, hogy tudjanak minket támogatni, rengeteget adnak nekünk, nyaralást, ajándékokat, nàszajándékot, az egyik budapesti lakàsukban lakunk stb.


Minden karácsonykor megbeszéljük a férjemmel, hogy a két szülőpár egyenlően kap ajándékot, de a párom szüleinek mindig szükségük van valamire, ezért olyan ajándékokat szoktak kapni, mint iphone, táblagép, szobabicikli, robotporszívó miközben az én szüleim mindig azt kérik, hogy elég nekik valami jelképes, egy fényképalbum, koncertjegy vagy hasonló, ne költsünk sokat karácsonykor, gyűjtögessünk saját házra.


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a férjem szülei is mindig ezt mondják, nem is kell ajándékozni, de a férjem és az öccse mindig meglepik a szülőket valamivel, de ez nem elvárás.


Nekem rosszul esik, hogy miközben a szüleim egy csomó mindent adnak, a férjem szüleinek mindig mi adunk. A dolog nem is azért zavar, mert adunk, hanem mert anyósom egy időben felrakta, a "mennyire szörnyű napi nyolc órát dolgozni és az ember úgy is tud jól élni, hogy jól választ munkát és nem dolgozik annyit, nem minden a pénz" lemezt, persze mindig akkor, amikor mondtam, hogy fáradt vagyok a munkától. Ami nekem nagyon rosszul esett, főleg az után, hogy a jelenlegi életszínvonalukat, amennyire kivettem, mindig azért tudták fenntartani, mert valaki vitte őket nyaralni, kaptak ajándékokat stb. Persze ezt nem rosszindulatúan teszik, nagyon tünemémyes emberek mindannyian, és jó náluk lenni, ha tudnak ők is segítenek, kaptam tőle ruhákat, aki rá kicsik voltak, meg költözéskor megörököltünk egy mosogatógépet, de ilyenkor mindig belémbújik a kisördög.


Szerintetek mi lenne a jó megoldás, adjunk ilyen nagy ajándékokat vagy ne, és az én szüleim is nagyobbat kapjanak, mint egy fényképalbum?


2020. nov. 13. 16:54
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Pont az a lényege sztem az ajandekoknak h azt add amire a masiknak szuksege van. A te szuleid vszinuleg mindent meg tudnak maguknak venni ezert jo egy szemelyesebb ajandek. Az o szuleinek meg praktikumok hianyoznak. Az az igazság mondjuk h a felsorolt ajandekok nekem inkabb luxuscikkeknek tunnek. Mmint ha kell nekik okostelefon miért kell eppen iphone a robotproszivo helyett le lehetne cserelni mondjuk a mostani porszivojukat vmi energiatakarekosabbra uh nalam a logika hianyzik itt a koltkezesben.
2020. nov. 13. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
75%

"Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a férjem szülei is mindig ezt mondják, nem is kell ajándékozni, de a férjem és az öccse mindig meglepik a szülőket valamivel, de ez nem elvárás."


Talán a férjeddel kellene ezeket a dolgokat megbeszélni. Az anyósodék szerintem semmi rosszat nem csinálnak. Az, hogy ők a saját életükkel vannak elfoglalva és maguknak vesznek házat, építkeznek az ő dolguk. A te szüleid nagyon rendesek, hogy támogatnak titeket, de ettől még a férjed vehet bármilyen ajándékot a szüleinek, ami belefér a keretbe, ahogy te is a tiédnek. Azt meg végképp elég rosszindulatúnak érzem, hogy a jelenlegi életszínvonalukat azért tudják fenntartani, mert valaki támogatja meg nyaralni viszi őket.. ki visz nyaralni egy idősödő házaspárt? Max a gyerekeit tudom elképzelni, de ez azért nem az eltartás kategória. Arról nem is beszélve, hogy jóval kevesebbet keresnek mint ti, vagy a szüleid. Szerintem ne szítsd a feszültséget feleslegesen.

2020. nov. 13. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Semmi közöd, hogy a párod szülei mit vesznek. Inkább az a túlzás, hogy két, dolgozó felnőtt ember vagytok, és a te szüleid miattatok "húzzák meg" magukat. Ha az én szüleim ezt csinálnák, visszautasítanám. Menjenek nyaralni, éljenek, ne nekünk adják minden pénzüket. Aztán kapnak egy fénykép albumit. Anyagias pitsa vagy. Ne másoktól várj támogatást.
2020. nov. 13. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Valószínűleg azért nem tudod elképzelni, hogy viszik őket, mert annyira ritka :) A keresztszülei viszik őket nyaralni szállodába, az unokatesók (újabban mi) kifizeti az ő szállásukat is, hogy együtt tudjon menni a család, és minden évben 1-2 ismerős felajánlja, hogy nyaraljanak a nyaralójukban.


De nem feszültséget akarok szítani, nyilván az volt a kérdés, hogy a férjemmel megpróbáljak valami kompromisszumra jutni, vagy jövőre, ha nálunk lesz a karácsony(idén gondolom elmarad), anyósom megkapja az új ipone-t anyum meg a fényképalbumát. Szerintem ez kellemetlen, meg az, hogy nem lehet mondjuk egy teázásnál felhozni, hogy ki-mit kapott.

2020. nov. 13. 17:16
 5/7 A kérdező kommentje:

#3 Mármint utasítsam vissza a nászajándékot, mert túl sok? Nyilván nem a napi szinten eltartanak kategória, hanem az, amikor nászajándékba kapsz több milliót, meg egy telket, amit az elmúlt években neked gyűjtöttek...


Amúgy a szüleimnek van három budapesti lakásuk, anyósomék is két pesti (nem panel) lakást forgattak be a házukba, maradt egy harmadik kisebb...

2020. nov. 13. 17:20
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Igen szerintem max annyit beszélj meg a férjeddel, hogy minek veszi meg a nyugdíjhoz közeli anyjának a legújabb iphonet. De komolyan mi szüksége van neki erre? A tavalyi nem jó már? Vagy ha ő ragaszkodik ehhez és téged rosszul érint, akkor vegyetek a te szüleidnek is nagyobb értékben valamit. Ha tárgyi dolgokra nincs szükségük, akkor wellness hétvégét mondjuk, bármit.
2020. nov. 13. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Köszi! Bár az meg valószínűleg a tesóimat feszélyezné. 😅 Őszintén nem látom a jó megoldást, hogy senkit ne bántsak meg, és mindenki örüljön.
2020. nov. 13. 17:59

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!