Van úgy valaki együtt a párjával, hogy valamelyik fél nem szerelmes (nem is volt)?

Voltam így. Nő vagyok. Egyikünk se volt szerelmes. Nem volt jó a szex se vele. Ő azt mondta, nem baj, hogy nem szeretem, mert ő se szerelmes belém és a szerelem hülyeség. Leginkább ki akart szakadni a családjából, akik csak lehúzták anyagilag és minden téren és hozzám menekült. Állandóan azt éreztem, hogy megfulladok mellette és boldogtalan voltam. De féltem egyedül maradni, 25 voltam, nem hittem abban, hogy lehetek viszonzottan szerelmes valaha is. Eleinte állandóan halálra rémültem éjszaka, amikor felkeltem és feküdt mellettem valaki. Sose múlt el teljesen vele szemben ez az idegen érzés. Rémálmaim is voltak vele, amit később az élet igazolt, mert életveszélyes dühkitörései voltak. Sokáig volt lelkifurdalásom, amiért nem szeretem, mert amúgy próbált a tenyerén hordani, akkor is, ha csóró volt.

Később ebből egy szerelem segített kimászni.

Most úgy vagyok házas, hogy másba vagyok szerelmes. Pedig szerelemként indultunk. Hogy kölcsönös volt-e...Először azt hittem, hogy igen. De már 1,5 év múlva erősen megkérdőjeleztem visszafelé is az egészet.

Kezdem azt gondolni, hogy én csak arra kellettem a pasiknak, hogy megoldjam a lakhatási gondjaikat. Mindenesetre én sok éven át nagyon-nagyon szerelmes voltam belé. De most már, hogy mást szeretek, minden nap azt érzem, hogy rab vagyok. Van gyerekünk is. Innen már úgysincs kiút.

Te ilyen helyzetben vagy, kérdező?

Amúgy, én most a párom részéről kérdőjelezem meg, hogy szeret-e még igazán..

Hogy szerelemnek indult-e? Részemről nem, tapasztalatlan tini voltam.

Kedveltem, tetszett, de eleinte ennyi volt.

Hónapokig csak úgy voltam mellette (persze erős vágyakkal), de így visszagondolva, biztos, hogy nem szerettem még. Már csak azért is tudom, mert akkor úgy álltam hozzá, hogy ez a kapcsolat addig fog tartani, ameddig én akarom.

Ő a kezdetektől odáig volt értem, sosem bánt még velem olyan jól senki, mint ő.

Néhány hónap múltán kezdtem el azt érezni, hogy valóban hiányzik a teste-lelke, amikor nem volt velem. Beütött a rózsaszín ködös, szerelmes időszak.

Ez évekig így volt, majd kicsit elkezdtünk elhidegülni egymástól. Volt külön töltött időszakunk, miután én újra a rózsaszín ködös részben éreztem magam. Nem minden problémánk oldótott meg, de nem érdekel, mert nehogy nélküle legyek, mert nagyon szeretem, bár már néha elgondolkodom azon, mit is szeretek rajta.

Ő nem viselkedik már úgy velem, mint aki szintén szerelmes. Én azt érzem, hogy csak azért van már velem, amit a 2-es/4-es válaszoló írt.

Ő persze azt állítja, hogy nincs félnivalóm, mert szeret, amit érzek is, viszont szerintem kevésbé szeret már engem, mint én őt. (ha lehet ilyet mondani)

Szóval ez nekem, mint igazán szerető fél, nagyon rossz.

Azon filózni, hogy mi a jobb? Mellette maradni így, hisz "nyugtat", hogy rosszul érzem amit érzek, de közben meg nyugtalan vagyok, hogyha másba szerelmes lesz, vajon elhagy-e?

Vagy elhagyni, hátha én is és ő is megtalálja az igaz boldogságot, amiben mi éltünk évekig.

Nincs jó döntés, mert amikor erről beszélek vele, állítja, hogy szeret, Így meg nem szeretném "hülyeségből" eldobni magamtól. Viszont úgy érzem, nem érezteti tettekkel eléggé, többre lenne igényem, mint régen.

Egyelőre örlődök, hogy mi lenne a jobb..

Ez nem teljesen a kérdésedre adott válasz, de remélem nem bánod, hogy ilyen tapasztalatot is megosztottam veled.