Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért utasít vissza?

Figyelt kérdés

Próbálom röviden leírni a helyzetet:egyidősek vagyunk, én vagyok a nő. A férfi elég visszafogott, félénk típus, habár észre lehetett venni, hogy tetszem neki, én tettem meg az első lépést (úgy voltam vele, hogy egyszer élünk, ez ne múljon azon, hogy fél a visszautasítástól). Odamentem hozzá és kerek perec megmondtam neki, hogy szeretném jobban megismerni, mert nagyon szimpatikusnak találom. Nagyon zavarban volt, láthatóan örült a közeledésnek, azóta már többször is találkoztunk és sokszor mondja azt, hogy alig akarja elhinni, hogy felvettem vele a kapcsolatot és elhívtam második randira is. Viszont a tegnapi után azt írta üzenetben, hogy hiába nagyon tetszem neki, én túl kemény és határozott vagyok, ő pedig ennek az ellentéte. Pedig én folyamatosan biztatom...sosem játszmáztam vele, mindig érdeklődök és figyelembe veszem a reakcióit is. Ez most egy szép visszautasítás, nem? Megveszek érte pedig :/

26/n



2020. nov. 29. 13:36
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Ez bozony visszautasítás.Kevés az önbizalma,nem mer veled kezdeni.
2020. nov. 29. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Dehát ez fság, már bocsánat. Többször is mondtam neki, hogy én tényleg komolyan gondolom, nincs mellette senki más, nem kell más férfi. Mondjuk ezt sokszor felhozza.
2020. nov. 29. 13:48
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Miért veszel meg egy olyanért aki ilyen puha p.cs?

Nem lenne ez jó kapcsolat, ha állandóan szorong melletted, meg te se éreznéd őt férfinek.

2020. nov. 29. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

Azért, mert nekem nagyon bejön külsőleg-belsőleg egyaránt. Szinte ugyanazok az érdeklődési köreink, nagyon jó humora van, kedves és figyelmes.

Nem tudom mit tegyek, lehet igazatok van... Tűnjek el pár napra, hátha hiányol? Lehet egyáltalán nem is kellett volna nekem kezdeményezni, ha ő nem tette meg. Most meg azzal jön, hogy engem majd tuti lecsap egy Don Juan a kezéről, erre már nem tudok mit mondani

2020. nov. 29. 13:56
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos a mai világ ilyen. Félnek a pasik a visszautasítástól és a csalódástól.
2020. nov. 29. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Annyira nem érzi magát veled egy súlycsoportúnak, hogy elrontja azt, ami jó és szép is lehetne. Borzasztó olyannal együtt lenni, akinek állandóan bizonygatni kell - ráadást hiába -, hogy (csak) vele akarunk lenni.
2020. nov. 29. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat mindenkinek! Férfiak válaszára is kíváncsi lennék még, hogy ugyan ilyenkor mi jár a fejükben.

Utolsónak lehet, hogy igaza van...ezerszer elmondtam neki, hogy nem fogom átverni, bízhat bennem, ennek ellenére mégis jön ezzel a szr dumával majdnem minden nap.

2020. nov. 29. 14:07
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos tesz ő arról, hogy mielőbb kiábrándulj belőle
2020. nov. 29. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
66%
Kisebbségi komplexusa van, és te szépen elpátyolgatnád, ő meg olyan önbizalomra tenne szert emiatt, hogy szépen pofára ejtene. Hagyd a csudába!
2020. nov. 29. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Van, hogy egy férfi kiherélve éri magát, ha túl domináns a nő. Te neki túl domináns személyiség vagy. Ami nem a te hibád. De ő neki egy esetlebenn karakterű csaj kell, ennyi. Én is jártam már így, utólag azt mondom, szerencsére nem lett belőle több, mert 2 hónap után éreztem, hogy ilyen félénk, határozatlan férfi kiborít, hogy képtelen kiállni értelmesen. Szerintem te is, mint én is egy idő után nem tudtál volna férfiként tekinteni rá.
2020. nov. 29. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!