Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A parom bantalmaz hogyan szabaduljak meg tolle?

Figyelt kérdés
Aki sérteget és azt irja hülye vagyok inkább hozzá se szoljon !Kezdem az elején egy eseményen ismerkedtünk össze oda jött hozzám beszélgettünk késöbb facebookon majd elhivott randira rózsával csokival várt pár hétmúlva összejötttünk majd rá két hónapra összeköltöztünk nagy volt a szerelem részemről legalább is.Egy idő után ha valamin összekaptunk elég csúnya szavakat használt ami nekem furcsa volt mert én soha nemis tudnék igy beszélni senkivel még akit utállok azual sem, persze kibékültunk majd egynap megfogta a nyakam és az ágynak lökött soha nem felejtem el,késöbb teherbe estem akkor egyetlen egy estét sem töltött velem mindig reggel jött haza.Születésnapi bulija volt amikor megkerdeztem megy a valahova nem akart válaszolni igy bementem a szobába bezártam az ajtót mondta nyissam ki kinyitottam leültem az ágyra bejött és az ajtóból felém dobda a kulcsot ami bele ált a fejembe kivettem ő megijedt egyből elláta a sebem de nem egedte hogy korházba menjek végul is nem lett bajom csak egy heg maradt a helyén.Megszületett a kislányunk pár hónapig nem bántott csak szavakkal aztán jött hohy többször is megerőszakolt persze nemellenkezdrem mert tudtam hogy nincs ertelme.Tobbszor is beszélgetett más nőkkel társkeresőkön volr fent évekig a vitáink nagy része emiatt volt.A kislányunkat nagyon szereti soha nem beszélt vagy tett vele olyat a pénzét is mindig rá költi.Annyi verést kaptam már hogy attol félek egyszer meghalok mert úgy üt meg.Szoláriumba nem csak pár perc nyugalom miatt hanem azert is járok hogy ne látszodjanak meg a veres nyomai mert nem szeretném hogy anyu tudjon rolla nem akarom látni a fájdalmat az arcán hogy igy élek.kérdésem mi ebből a kiút? Ha elmegyek valahova utánnam jön a lányát joga van látni viszont soha nem adnám oda neki.
2021. febr. 16. 10:41
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
86%

Van kiút! Nem takargatni kell a sebeidet, hanem megmutatni.. Már az első alkalommal, gyerek előtt ki kellett volna rúgnod.

Így akarod a gyereked felnevelni, azt hiszed, ezt ő nem látja? Kérj segítséget, rendőrség, családsegítő, és csomagold össze a holmitokat, és költözz, az anyukád biztos befogad míg nem rendeződik a helyzet. Ha utánatok megy és balhézik minden alkalommal rendőrt hívsz, csak azt fogja elérni, hogy csak gyámügyi felügyelettel láthatja a lányát. Ne a kifogásokat keresd, hanem mozdulj meg!

2021. febr. 16. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
96%
legalább a gyerekedre gondolnál, ha már magadért nem tudsz kiállni, milyen anya az aki ilyen családban neveli a gyerekét, azt írtad tanult nő vagy akkor egyedül is meg tudod oldani az életed
2021. febr. 16. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%

Csatlakozom azok nézetéhez, akik azt tanácsolják, hogy hurcolkodj el tőle, ezzel megvédve a lányodat is és magadat is. Ha utánad megy és gorombáskodik anyukád vagy Te hívjatok rendőrt. Bővebben már fentebb adtak tanácsot.

Ffi.

2021. febr. 16. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
74%
Te nem ismered a vesszőt, mint írásjel?
2021. febr. 16. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Látlelet, alap. Nem jobb lesz a helyzet idővel, hanem rosszabb. Sajnos meg kell lépni, hogy le kell lépni. Kívánok erőt és kitartást, talán nem lesz könnyű, de nincs más megoldás, nem ezt az életet érdemled (ugye?).
2021. febr. 16. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
21%
Megérdemled a sorsodat.
2021. febr. 16. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
Én is ilyen helyzetben voltam. 2 gyerekkel léptem ki egy brutális bántalmazó kapcsolatból. Hidd el, ha benne maradsz ez csak rosszabb lesz. Ő nem szeret téged. Soha nem a bántalmazott a hibás, de tudsz ellene tenni.
2021. febr. 16. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
100%

A tanultsagnak semmi koze ehhez sajnalom hogy ilyen kevesre tartod magad 😅 en gyarba mentem dolgozni suli utan, legkevesbe se mondanam magam muveltnek, de mikor tonkrement a kapcsolatom (kb mint a tied) en 2het utan leleptem. Veglegesen. Ja, es terhes voltam.

Azt akarod hogy a lanyod ezt a peldat lassa es valaki felnott koraban ugyanigy banjon majd vele??

2021. febr. 16. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim válasza:
100%
Tudom,aljas húzás és távol áll tőled de máshogyan nem fogsz hatni rá:Zsarold meg a gyerekkel.Ott támadd meg ahol gyenge,végülis ő is ezt csinálja veled.
2021. febr. 16. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!