Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi a véleményetek erről a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről a pasiról?

Figyelt kérdés

Első perctől megmondtam neki, hogy csak haveri kapcsolatot tudok vele elképzelni, mégis nyomult ezerrel, jó az én hibám, hogy hagytam.

Tehát úgy folytatódott minden, mintha meg sem hallotta volna, hogy mit mondtam.

Végül szeretők lettünk, amit szétkürtölt azon perc a facebookon, hogy egy pár lettünk. Nem kellett volna belemenjek, de sok vita volt ebből.

Tényleg, sok mindent tett ezért a kapcsolatért, sokat szórakoztatott, olyanról hallani sem akart, hogy egy nap találkát kihagyjunk, stb

Tehát én semmit nem ígértem neki, nem biztattam semmivel, most mégis azt mondja, hogy ha meg fogom szakítani vele a kapcsolatot, megbosszul, nagyon csúnyán fog végződni, semmitől sem retten vissza, tehát ahelyett, hogy kedves lenne, zsarolással akar maga mellett tartani.

Hogy szétküldi az aktfotóm, felhívja a volt férjem, stb akinek ehhez semmi köze mert elváltunk 8 éve, de hogy lejárat mindenhol

Most már látom, hogy jellemtelen és a megérzéseim jók voltak vele kapcsolatban



2021. febr. 21. 08:27
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Igazából semmi különös. Sokkal több ilyen van, mint gondolná az ember. Rengeteg lány/nő életében megfordul hasonló mentalitású egyén. Valószínűleg van nála pár defekt vagy mentális zavar, de én nem ismerem.


Igazából már az elég árulkodó, ha valaki nem éri, hogy mi az, hogy nem.

2021. febr. 21. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
95%

Meg is válaszoltad a kérdésed. Hagytad magad, pedig ahogy írod, csak belementél.

Miért kellett neki aktképeket küldeni? Ne haragudj, de ez nagyon ostoba lépés volt...

2021. febr. 21. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg sokat tehetett a kapcsolatért a kis irányításmániás szociopatád.
2021. febr. 21. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
hogy mi a velemenyunk egy olyanrol, aki agressziv es zsarol, meg fenyeget?! nem is tudom, szerintem egy intelligens uriember..
2021. febr. 21. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
77%

Leszarnam ...

Engem nem lehet zsarolni mert juszt sem azt csinalom amit akar

Ha szakitani akarok akkor kivagom

Ennyi


Aktfoto?? Es a mai moder technikaval siman ra lehet tenni barki fejet egy testre. Nagy ugy.


Ha meg nem akartal tole semmit mi a francert mentel bele ? Ja h jol esett az egodnak h kellesz valakinek...

Ertem.


Amit tenni tudsz.

Megbeszelitek a talakat majd lemondod. Tokmindegy milyen indokkal de a legjobb ha valami atlatszo dolog legyen. Nem szexelsz vele es alkalmat sem adsz ilyenre. Ha megis akkor csak fekusj mint egy darab fa es gindolj valami szar dologra kozben utana szo nelkul oltozz es kuld el vagy menj haza. Keruld a kettesben valo talakat. Mindig legyen mas is ott. Tarsasagi esemenyen talakozz csak vele. Ne erintsd meg sot huzzodj el tole ha meg akar simogatni vagy mast. Felveszed ezen beszelgeteseit vagy elmented a uzeneteket. A hivasra uzenetre minsig keson reagalj. Ne vedd fel azonnal. Ha kerdi mond h lemerul nem hallottad mas dolgod volt. Munkaidoben egyaltalan ne.

Randizz mas ferfiakkal. Ha rajon mond h te nem akartal kapcsolatot vele max szexet szal ne ugraljon. Te szoltal elore! Jol eset h teper de te az igazira varsz akibe szerelmes lehet es o csak egy atmeneti dolog addig. Magyaran potlek. Szal ha lelep sem okoz neked gondot.


Magyaran fokozatosan valtoztass mindenen pont az ellenkezojere. De ehhez kitartas kell es sok ero akarat.


Anno egy ilyen palim volt (azota sem) en igy epitettem le kb fel ev alatt. A vegen o dobott ki halistennek 😁

2021. febr. 21. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
84%

Őszintén? Megvan a hapsiról is a véleményem, de rólad is! Beállítod itt magad az ártatlanság szobrának, miközben ágyba bújsz a hapsival... gondolom nem erőszakolt meg és nem tart fogva.

Ha igen, jelezd a rendőröknek, ha nem, akkor meg hagyd ott a francba.

2021. febr. 21. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
97%
Mikor tanuljatok meg, hogy aktfotót soha senkinek nem csinálunk!!! Még a legszebb szerelmek is elromolhatnak, vannak akik bosszúvágyóak, nem tűrik az elutasítást, vagy elhagyást akkor ilyen eszközökhöz fordulnak.
2021. febr. 21. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

En örülnék hogy egyáltalán elmondja azaz megtervezhetem az önvedelmet.

Minden eszközéről törölném a fotoimat, kozosségin beállitanám elore hogy nem ismerősöm nem posztolhat az oldalamra, stb

Exemre ràdobnèk egy sms t vagy valamit, hogy lehet egy hülye keresni fogja mert bebuktam egy kapcsit én marha, majd ne vegye fel. Ez meg ez a száma.


Minden infot kiszednék belole ügyesen mik még a tervei :)

2021. febr. 21. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Minél előbb szabadulj meg tőle. Ha fenyeget, vagy a fotóidat szétküldi én egy btk. hivatkozással meg smileyval reaglánék.
2021. febr. 21. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ebből úgy tűnik hogy igaza volt és jól tette, hogy nem hallgatott rád és a nemre, mert aztán mégis célba ért és lefeküdtél vele.
2021. febr. 21. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!