Baj, hogy bennem van ez a félelem, szorongás érzet?

A szakembert támogatom, de nincs veled gond. Nem ismered a jövőt, teljesen új környezetbe mennél, ha jól értem ráadásul először költözöl el és válnál le, természetesek ezek az érzések benned. A pszichológust azért javaslom, mert megtudnád valakivel rendesen beszélni ami benned van, kiadni magadból, segítene tisztábban látni az aktuális helyzeteket.

A szorongás is természetes, szinte mindenkiben benne van valami miatt, általában azzal kapcsolatban, amit éppen veszélyesnek érzünk az életünkben, pl. a bizonytalanság vagy az ismeretlenség okán.

A gondolataid is teljesen rendben vannak, főleg ha jó a kapcsolatod a családoddal. Igényektől függ milyen gyakran akarod látogatni őket, de azért ez a napi nem valószínű, hogy összejön, ha nem melléjük épültök. Mondjuk napi szinten vinni a főztödből kicsit fura, de érződik hogy gondoskodnál róluk, gondolsz rájuk, nem akarod magukra hagyni őket.

Erősen kétlem hogy jól éreznéd magad ha bevállalnád ezt a lépést, szinte biztosan szenvednél és megbánnád, ahogy sokan mások is rajtad kívül. 6 óra út oda-vissza, hát az 3 hetente se nagyon fog jól esni munka mellett, ha meg tanulás is van mellé, lehet egy évben egyszer látod csak őket. Könnyűnek tűnik ezeket az időket megoldani, de nem az. Mindenkinek megvan a saját élete, a gondjai, a dolgai, a saját szociális élete, kikapcsolódásai, a teendői, amik időt vesznek el. A fél órára lévő rokonaimmal kb. évszakonként egyszer találkozunk, mert így tud kijönni mindkettőnknek. Az egy városban lakó ismerősökkel lehet csak évi 2-3x. Az ország másik végében élő, 5-6 órára lévő rokonokkal csak temetéseken találkozok olyan 10 évente.

Persze könnyű mondani hogy arra szánsz időt amire akarsz, de az időd az egyik legfontosabb dolog az életben. Egy gyors számolás, 3 heti ingázással csak az út évi kb. 104 órát venne el, és akkor a macerákról, kemény költségekről és egyebekről még semmi szó nem esett. Említettél gyereket a jövőben, őt nem fogod tudni vinni hozzájuk ilyen gyakorisággal, terhesen pedig még kevésbé.

A napi találka és a 6 órás oda-vissza út sem az igazi; egyiknél nem válsz le érzelmileg és nem tudsz önálló lenni, a másiknál túl nagy a távolság és teljesen elszakítod magad tőlük.

A barátod olyan, mintha számításba se venne téged. Azt mondod mindketten családcentrikusak vagytok, de azért az ő szava számít és hozzá "kell" menned, az ő szülővárosába. Miért is? Neked nincs életed a te lakóhelyeden, neked nincsenek ott kapcsolataid? Tudja hogy te is kötődsz a családodhoz, akkor mi is ez a laza eldöntött kérdés? Vajon ő örülne ha 3 órát kellene utazni hozzájuk? Biztos lehetsz benne, hogy nem és ahogy a valóság is mutatja, nem menne bele.

Kétségbeesés is érződik rajtad, nyilván nem akarsz elmenni ilyen messzire, de közben összekötnéd vele az életed. Csak ez a kettő nem fog menni együtt, hozni kell egy döntést, ami úgy látszódik az írásod alapján, hogy erősen a nem felé húz. A szorongásod egyik fő oka, hogy ezt nem mered kimondani, mert mi lesz ha ezzel vége lesz a kapcsolatodnak (valljuk be, vége lesz). A másik valószínűleg az elszakadás tőlük, nagyon félsz a világtól és hogy mennyire tudod megállni a helyed nélkülük, illetve hogy ők mit kezdenek nélküled. Azért azt tegyük hozzá, hogy felnőttek vagytok gondolom mindannyian, neked is kell majd lennie egy saját életednek. Nem azt jelenti hogy ki kell ebből zárni őket, sőt, de amiatt nem kell bűntudatot érezni, hogy kirepülsz a fészekből. Normális, természetes dolog ez is.

Felhoznám még egyszer egy gyerek érkezésének lehetőségét is, amiről írtál. Valamiféle megoldás lehet, ha nagyjából egyenlő távolságban vagytok a két családtól, ami segítené a kapcsolattartást, de egyrészt egy kb. másfél órás út még mindig nem kevés, másrészt mindkettejük segítsége így kiesik. Egyedül leszel a gyerekkel, nem tudsz kihez fordulni, nem tudsz kitől segítséget kérni, valódi érzelmi támogatást kapni. Ez tényleg egy nagy dilemma, de mint kívülálló, nem látom hogy ennek a kapcsolatnak tud jövője lenni.