Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Másik nő lehet a dologba?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Szeretném a véleményeteket kérni ebben a dologban, nem feltétlenül gondolom, hogy a férjem megcsal, de már nem tudom, mit gondoljak mi a baja.

Rólunk: 2 éve vagyunk házasok, van egy 1,5 éves fiunk és most fog születni a kislányunk júliusban. A férjemmel jól megvoltunk eddig, saját házunk van, jó állása, nem élünk rosszul, nem fényűzésben, de átlagosan. A gyerek születése után is minden oké volt, hál istennek mindent meg tudtunk beszélni, egymásra is szánunk időt, nem hidegültünk el eddig egymástól.

De most.. .Egy pár hete kezdődött, hogy mindig morcos, rossz kedvű volt. Ház kisebb felújításban/ alakításban vagyunk, mondta, hogy fáradt amit meg is tudok érteni. Próbálok ott segíteni ahol tudok, ugyanúgy festek, takarítok, egyedül csinálom a házi munkát, intézem a gyereket és ha kell még a kerti munkába is besegítek, még igy szülés előtt is, hogy neki minél több teher lekerüljön a válláról.

De mégis mostanában mindnebe bele köt, semmi nem jó neki amit csinálok, már nem ízlik a főztöm, mindnebe talál valami hibát, olyanokba ami eddig tök oké volt neki. Sokat kiabál a gyerekkel is, azt mondta múltkor, hogy csak idegesíti, hogy állandóan visít, pedig amúgy nem sírós csak nagyon apás, és ő egyáltalán nem foglalkozik vele mostanába, mintha nem is szeretné, persze szerinte ez is az én hibám, mert "nem fárasztom le eléggé a gyereket" azért hisztis. Észre vettem, hogy valakivel sokat beszélget chat-en vagy nem tudom, hogy hol, nekem nincs facebookom csak neki. Olyankor látszik az arcán, hogy mosolyog, meg élvezi a beszélgetést, ha kérdezem akkor annyit mond semmi. Ha hívják ami mostanába sokszor van, mindig csak nézi a telefont, ha ott vagyok, ki nyomja vagy felveszi de elmegy máshova, hogy ne halljam. Ilyet régebben nem csinált. Ha kérdem ki volt, akkor azt mondja senki, vagy munka.

Egész nap kb 1 2 mondatot szól hozzám, ha kérdezem mi baj, azt mondja semmi, pedig ezelőtt egész napokat végig dumáltunk és partner volt ő is, nem csak én fecsegtem ő meg hallgatta. Nem tudom mi van vele, lehet, hogy másik nő van a dologba? Én próbálok a kedvére tenni mindig így is de le se sz@rja, már elnézést. Nagyon fáradt vagyok már a sok itthoni melótol is, fáj mindenem, lassan szülők, nem tudok aludni, kivagyok eléggé. És már nem tudom mit tegyek, hogy elég jó legyek. Szerintetek? Bocsi ha elég katyvasz lett, csak elég ideges vagyok.



2021. máj. 27. 21:36
1 2 3 4
 31/39 Sárkánysömör válasza:
100%

Sajna tényleg sanszos, hogy valaki más is a képbe került :( Gondolom azért ingerült meg türelmetlen veled szemben.

Szándékosan bele köt mindenbe, hogy rosszat lásson benned és saját magát is meggyőzze, hogy " jól fog dönteni" még akkor is ha valahol mélyen tudja rosszat tesz. Az leírásod alapján biztos, hogy őrlődik valamin plusz a chatelés is igen gyanús bár az még a haver is lehet a jobbik esetben, de z elvonulás ezt talán megcáfolja...


Drukkolok, hogy valami más legyen a háttérben ne az amit rajtam kívül más is mond. Ha esetleg tényleg leírnád, hogy mi volt, az tényleg jó lenne mert már én is nagyon kíváncsi vagyok. Persze csak ha megakarod velünk osztani


34F

2021. máj. 28. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 anonim ***** válasza:
100%

#28! Nem gondoltam, hogy elhiszed, hogy senkik hívják, hanem, arra próbáltam rávilágítani, hogy semmivel nem leszel előrébb. Ugyanazt a reakciót fogod kapni, mint eddig. Hiába hiszed, hogy ismered, ahogy eddig nem tudtad megállapítani a rekciójából, hogy mi az igazság, akkor se fogod. Mit gondolsz, majd bevallja, hogy félrejár? Nem hülye. Tudja, ha nem tudod szembesíteni semmivel, nincs más dolga, mint letagadni. Ezért mondták, hogy nézd meg a telefonját, hogy legyen valami bizonyítékod, amire nem lehet azt mondani, hogy semmi, hisz ott van feketén-fehéren.

#26

2021. máj. 28. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 anonim ***** válasza:
100%
32- es : “Ott van feketén- fehéren”, nekem anno a barátom úgy kitörölt mindent, hogy nyoma sem volt beszélgetésnek. Egy törölt fotóból jöttem rá mi a dörgés. Szóval ez csak akkor megoldás ha ennyi esze nincs, hogy törölje a dolgokat.
2021. máj. 28. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
100%
Persze, valószínűleg kitörli, de a kérdező meg se próbál valami olyat találni, amivel szembesítheti a pasit, hanem csak simán megkérdezi. Szerinted létezik olyan pasi a világon, aki így simán a semmire mindent bevallana? Szerintem nagyon nem. Annyi eredménye lesz, hogy a pasi meg jobban figyel, hogy ne találhasson semmit, a kérdező meg ugyanolyan bizonytalan lesz, mint eddig.
2021. máj. 28. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 anonim ***** válasza:
100%
Naaaa történt valami????
2021. máj. 28. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 anonim ***** válasza:
100%
??
2021. máj. 31. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 anonim ***** válasza:
Na mizu??
2021. máj. 31. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 anonim ***** válasza:
Semmi?
2021. jún. 7. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
Sajna sose tudjuk meg
2021. jún. 7. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!