Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen rossz lenne az én felfogásom?

Figyelt kérdés
A barátommal szerintem az lenne a legideálisabb ha együtt élnénk albérletben. Így tudnánk meg milyen egymás mellett élni, de nagyobb kockázat nélkül. De ő oda nem akar menni, mert ő nem akarja másnak adni a pénzt. De akkor így meg lehet több év is kell, hogy ő összegyűjtsön annyi pénzt, amennyi kell egy házhoz. Úgy érzem, hogy ő nem vágyik arra, hogy mi együtt éljünk. Neki is városon van a munkája, én is keresnék ott munkát. Azt mondta, hogy én majd adjak a bútorokra pénzt, persze mindezt úgy hogy egy percet nem éltünk együtt, nekem ez így kockázatos. Mindig azon a falu helyen nézne házakat, ahol a szüleivel él. Nézett is ott nagyon olcsón egy házat, pont a szülei szomszédságában egy öreg néni házát. Se egy padló, se egy fürdőszoba nincs ott. Úgy hogy már eleve felújítani több pénzbe kerülne, mint amennyiért egy normális kis házat meg lehetne venni. De most én vagyok a szemét, mert én nem akarok odaköltözni, le is szögeztem nem is fogok. Sőt azt mondta ha a szülei meghalnának, ő visszamenne oda lakni. Ha gyerekünk lenne, és se én, se a gyerek nem akarna odamenni akkor itt hagyna minket? Az anyját már most is hiába 25 éves, mindenhová hordja, ahová csak szeretné.
2021. aug. 11. 15:19
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nekem az nem tetszik hogy a szulei szomszedsagaban. Figyelj, szeribtem hagyd a sracot. O maganak vesz hazat az anyhaek mellett, aztan majd ha valtok, neked nem lesz hova menned, a gyereket meg ott kell hagynod a ferjeddel, mert az az otthonuk. Ellened lesznek mind. Baratnom csinalta jol, ove volt a lakas, miutan valtak, ove maradt a gyerek a ferj meg mehetett alberletbe vagy az anyjaekhoz videkre. Ha kiszolgaltatod magad, falun kell majd alberletbe menned ahol munkad se lesz, mert a birosag a gyereket a megszokott kornyezetebe akarja tartani. Ha kell a pasi, akkor mindenkeppen varosba gyerek, messze anyukajatol es kozos lakast vegyetek hitelre vagy bereljetek es fele-fele aranyba vegyetek butort, fizessetek a rezsit, igy valaskor nem lesz elonybe.
2021. aug. 11. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
81%

Nem mennék ebbe bele. Lehet kompromisszumokat kötni, de ez nem az. Az albérletre nem azért sajnálja a pénzt, mert másnak adja, hanem azt a házat akarja megvenni a szülei mellett. Ha olyan helyen lenne és a szülők is olyanok lennének, akkor egy esetleges gyerekvállalás esetén, akár jó is lenne, ha a nagyszülők ott laknak a szomszédban. Ez óriási előny.

Az viszont hátrány, hogy messze van. Ha a munka máshova köt, akkor nagyon meggondolandó.

A leírásból nem ismerjük a táválságot és a településeket sem. Ha nem szeretnél falun élni, amit ő akar, akkor vajon milyen jövőt vázolsz fel ennek a kapcsolatnak?

2021. aug. 11. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Eszedbe ne jusson. Olyan pasival össze se kellett volna jönni, aki a szülei szomszédjában képzeli az életét.
2021. aug. 11. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Komfort nélküli ház anyukáék mellett... Szerintem sem jó ötlet. Igazad van - a közös életet megtapasztalni albérletben érdemes, olyan helyen, ami mindkettőtöknek megfelel munkába járás és egyéb szempontból is.
2021. aug. 11. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Másra vágytok!

Az meg, hogy a szülei seggébe költözni az a legnagyobb butaság! Neki biztosan jó, hogy anyuka levessel jön át, de az neked egy idő után rendkívül zavaró lesz!

2021. aug. 11. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!