Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőm egyedül jár szórako...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm egyedül jár szórakozóhelyre, heti több alkalommal éjszakázik, és én vagyok a rossz, aki csak képzelődik. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
22 éves srác vagyok, barátnőm 21. Három és fél éve vagyunk együtt, rózsás kapcsolatunk volt kb. 2,5 évig. Jól működött köztünk minden, de 2,5 év után valami irányt váltott. Sajnos én olyan srác vagyok, aki hisz az igaz és örök szerelemben, megvesz mindent a szerelmének, ahová csak tudja, autóval viszi. Az elmúlt időszakban nem kapok tőle szeretet, és nagyon egyoldalú lett minden. A szex is nagyon megritkult köztünk, kéthetente egyszer, ha van rá lehetőség, és ő is hajlandó. Azért írom, hogy hajlandó, mert ő már sosem kezdeményez. Az utóbbi időben pedig elkezdett egyedül bulizni járni, ahova sosem vagyok meghívva. Éjszakázik, majd hajnali 4-5 körül szokott általában írni nekem, hogy minden rendben van, nagyon szeret, és hogy nyugodjak meg, az összes fiút elhessegette maga körül, nincsen miért aggódnom. Úgy érzem, ismerkedni szeretne más fiúkkal. Az a gondom, hogy ezek az események által megborult a bizalom, és nem hiszem el neki, hogy nincsen miért aggódnom. Nyilván ez így nagyon kevés információk ahhoz, hogy lehessen biztosra tudni, hiszen még jómagam sem tudom, mizu, így, hogy közel 4 éve ismerjük egymást. Azért nem tudom eldönteni, hogy mizu, mert nem érdeklődik, nem keres napközben, max reggel és este, nem érdeklődik, már egy éve nem lepett meg semmiféle ajándékkal, vagy valami kis kedvességgel, vagy bármivel, amivel kimutatná szeretetét, UGYANAKKOR írásban szinte mindig, legutoljára tegnap este is írt nekem, hogy nem tudna nélkülem élni, és hogy nagyon szeret, és vigyázzak magamra az úton (mentem megint ki Vácra, ahol nagyszüleim élnek). Nem értem, és igen, féltékeny, és szomorú vagyok, annak ellenére is, hogy hímvesszőm van. Nem mutatom ki azt, hogy nekem ez mennyire rosszul esik, hogy el se hív, és nélkülem szórakozgat, mert tudom, hogy azzal csak elűzném magamtól. Mi lenne a leghelyesebb ebben a szituációban? Szeretem őt, tehát ha egy mód van rá, maradnék vele. Vagy mindenképpen véget kéne vetnem az egésznek?

2021. aug. 22. 18:50
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
Beszélgessetek róla! Mondd el, mit érzel!
2021. aug. 22. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%
Hát, túl fiatalok vagytok, ennyi idősen még én is imádtam ismerkedni, pasizni.. biztos szeret, de ebből úgy tűnik, hogy te vagy a biztos pont, de melletted élni is akar még.
2021. aug. 22. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
Sokszor próbáltam kitérni erre a témára, hogy úgy érzem, elhidegült tőlem, de mindig az a válasz, hogy nincsen semmi Drágám, csak beképzelem. De ugyanakkor napi több tucat fiúval találkozik és bulizik. :'(
2021. aug. 22. 19:08
 4/20 anonim ***** válasza:
85%
Ahogy írták te vagy a biztos pont viszont az hogy elhessegeti maga mellől a pasikat mikor bulizik egy süket duma. Ismerkedik élvezi a bulizás pillanatait az ivást meg a pasikat. Bulizni nem azért megy az ember hogy egyedül vagy csak a barátnőkkel üljön. Mi lenne ha megmondanád neki egy legközelebb te is szívesen mennél vele? Vajon mit szólna hozzá? Ha elhessegeti a témát vagy hogy jaj ez olyan csajos buli akkor szerintem tutira veheted hogy megcsal. Ebben a formában ahogy ti most vagytok semmi értelme nincsen ez neked csak rossz lesz. Ha megkéred hagyjq abba ezt a rengetek buliba járást figyeld meg vitázni fog veled. Nem vagy már neki az első helyen és igen jól érzed elhidegült az egész és ezt sosem fogja beismerni mert ahogy mondtam/mondták biztos pont vagy.
2021. aug. 22. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
79%

Ez a kapcsolat kihűlt.

Beleszoktatok egymásba.

A csaj valószínű úgy van vele, vagy neki és kèsz.


Sok időt energiát toltàl bele, és nem kaptàl , de nem is kértél cserèbe semmit.


Tedd fel magadban a kérdést, hogy érdemes e örlődnöd ameddig nem szakad el az a bizonyos hajszàl , ami ezt a kapcsolatot összetartja , vagy újrakezded egy olyan emberrel akivel nem egyoldalú a kapcsolat

2021. aug. 22. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Elég elkeserítők a válaszok, de legalább megerősítik azt, amit én gondolok.
2021. aug. 22. 19:29
 7/20 anonim ***** válasza:
27%
Mit vársz 21 évestol?
2021. aug. 22. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
91%

Üdv a clubban baratom.Az összes kliset sikerült a baratnődnek összehordania.Mígt te szépen a w0 órasi film után leoltod a villanyt,ő sikeresen pasikat hesseget el egy mulatóhelyen.Hősiessen ellenál,persze őszinte,mert elmondja neked.Tiszta lelkiismeret vidam ejszakák!

Szuper.Főleg neki.A nagy szamok tőrvenye alapjan hamarosan a hősies ellenálás megtörik.

Ugye érzed a kontrasztot?


Kuka!

2021. aug. 22. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
53%

Egy darabig komolyan gondolkodtam, hogy melyikőtök a nő és a férfi a kapcsolatban. Olyan benyomásom támadt, mintha te lennél a női szerepben.

Mit mondanék? Azt, hogy légy férfi, aki az erő útját járja, ne egy kis mimóza, akit hülyére vesznek. Én biztos, hogy ejteném a csajt a helyedben. Szórakozik veled.

2021. aug. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
89%

Hogy tovább rontsam a hangulatodat: Amikor volt szeretőm és eljöttem tőle, akkor utána kedves voltam a barátnőmmel. És nagyon jókat szeretkeztünk ilyenkor.

A barátnőd is írhatja teljesen őszintén, hogy mennyire szeret, csak ki tudja, hogy előtte mi történt.

2021. aug. 22. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!