Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak szerintem szemétség ez a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak szerintem szemétség ez a viselkedés?

Figyelt kérdés

A kapcsolatunk elején kicsit elengedtem magam, és feljött pár kiló. A barátnőmnek ez nagyon bejött, mindig is mondta, hogy a mackósabb férfiakat szereti, így nem is nagyon foglalkoztam a dologgal. Szépen lassan kikerekedtem miatta/mellette, de nem bántam, a szex egyre jobb lett egy bizonyos pontig.

Most kicsit megromlott a kapcsolatunk, és már a szakítás is szóba került. Azt mondta, hogy már hónapok óta gondolkodik rajta, hogy jobb lenne külön. Viszont ha így érzett, akkor miért kért olyanokra, hogy egyek többet? Kvázi hizlalni akart, pedig tudta, hogy szakítás lesz ebből valószínűleg. Nekem ez nagyon önző és visszataszító viselkedés. Én csak azért mentem bele ebbe a játékba, mert nem egy mulandó kapcsolatként tekintettem erre, így viszont már talán akkor sem maradnék vele, ha ő azt akarná. Tudom, hogy az én hibám, hogy elhíztam, de nagyon átverve érzem magam.


2021. nov. 11. 15:06
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
89%

Előjött belőle az anya ösztön...


Tanulság: mindig az a legfontosabb, hogy saját magadnak felelj meg.

2021. nov. 11. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
92%
Nekem eleve gyanús, ha a párom az egészségemre káros viselkedésre / szokásra buzdít. Nem kellett volna belemenned a játékba.
2021. nov. 11. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 A kérdező kommentje:
Így utólag én is így gondolom, hogy nem kellett volna, de már késő. Évek munkája lesz ledolgozni, ezért érzem magam átverve.
2021. nov. 11. 15:33
 4/32 anonim ***** válasza:
100%
És ha azt kérte volna, hogy legyél kokainfüggő abba is belemész?Ugyan már.Az sem normális, akinek tényleg az tetszik, ha a párja az egészségével játszik.Nem kell ilyet magadra vállalni.
2021. nov. 11. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:
Ez nem ilyen egyszerű, és nem is egyik napról a másikra kerül az emberre ekkora súly.
2021. nov. 11. 15:49
 6/32 harebell ***** válasza:
100%
Lehet, hogy az ő részéről sem teljesen korrekt (és mindenképp furcsa), de hát mégiscsak a te tested, a te felelősséged, neked kellett volna meghúzni a határt.
2021. nov. 11. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 A kérdező kommentje:
Közli velem, hogy mennyire bejövök neki így, elém tesz még egy tányért amikor már tele vagyok, apró cselekkel etet, stb. Majd amikor már a 150 kilót súrolom, akkor szakítani akar. Persze, hogy az én hibám, de neki is van felelőssége ebben
2021. nov. 11. 16:06
 8/32 anonim ***** válasza:
97%
betegek vagytok..
2021. nov. 11. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
92%
7# Mert azt látta benned, hogy már nem fontos NEKED, hogy hogy nézel ki, hanem inkább az ő vágyait lesed. Egy férfiben igenis legyen annyi tartás, hogy a saját testi épségét és egészségét előbbre helyezi a másiknak való megfelelés hajszolása helyett.
2021. nov. 11. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
100%

Úristen, vállalj felelősséget a saját sz.r döntéseidért. Én is tömném a férjem, mert így gondoskodok, de ő egy önálló, felnőtt ember, aki vagy szed inkább magának, vagy visszaszedi, ha túlzásba esek. Látnod kellene a televágott ételhordókat, amiket kikészít, ha ő pakolja el a másnapi kajánkat, szó nélkül visszaszedek az enyémből annyit, amennyit gondolok.


Ha más dologhoz is így állsz, mint ehhez, nem csoda, hogy a párod lépni akar.

2021. nov. 11. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!