Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Volt komoly probléma ilyen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt komoly probléma ilyen dolgokból egy kapcsolatotokban is?

Figyelt kérdés

A barátnőm azért haragudott meg rám nagyon, mert tegnap nem írtam neki két óra hosszáig.

Este volt már, igen sok időt töltöttem a fürdőben is, majd vacsoráztam, készültem lefeküdni, utána pedig feltettem töltőre a telefont és elővettem egy könyvet, azt olvastam nagyjából háromnegyed órán át.

A barátnőmmel chateltünk egész nap, a munkából is tudtam neki írni, telefonon is beszéltünk egy fél órát kb, majd ő éjjeli műszakba ment dolgozni. Gondoltam ő dolgozik, én pedig kicsit kikapcsolódok egy hosszú nap után, hisz úgyis együtt leszünk a hétvége hátralevő részében.

Majd ezután jött a hidegzuhany, miszerint ő úgy látja, hogy nem érdeklem mi van vele, jobb dolgom van mint vele foglalkozni. S ha vita nélkül megpróbáltam szépen elmagyarazni, hogy a fürdőbe nyilván nem vittem a telefont, majd utána míg töltődött én olvastam és ebben a két órában nem történt semmi olyan amit mondhattam volna, akkor végképp megsértődött, hogy ez szép, hogy nincs mit mondanom neki.



2021. dec. 11. 08:28
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
14%

szerintem ez a kerdes kamu. megismerem a stilusod, sok ilyen fiktiv problemas kamukerdest irtal mar ki ide.

nincs ember, aki azert megsertodik, mert 2 oraig nem irnak neki vissza.

2021. dec. 11. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Sajnos nem kamu kérdés...
2021. dec. 11. 08:40
 3/11 anonim ***** válasza:
19%
1-es! De van. S a nők 80%-a ilyen.
2021. dec. 11. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
82%
Jézusom ,ez nagyon beteges nekem. Sosem tennék ilyet nőként, maximum annyit jegyeznék meg cukin ,hogy "írhattál volna:(", de ebből hisztit csapni nagyon gáz. Mindig is ilyen volt? Lehet csak stressz..reméljük.
2021. dec. 11. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
6%

Szóljatok ha van még felvètel a gykn kamu kèrdèseket gyàrtani😁


Napi szinten automatizálom , hogy legyen "egyszerű melós miért nem ...", vagy " intro fiú exo lány..." Vagy "rám nézett párszor mit akarhat " vagy " a szeretőm vajon mikor hagyja el a családját" vagy " 2x éves fiúnak mèg nem volt nője" ...

2021. dec. 11. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
72%
Sajnos ilyen a nagy valóság. Ez nem kamu.
2021. dec. 11. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
94%
Én nem tudom, kamu vagy valóság, de én eleve nem lennék folyton online, úgyhogy velem nemhogy rég befejeződött volna, de inkább el se kezdődött volna a kapcsolata.
2021. dec. 11. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
92%
Persze ha neki lenne dolga és így keresnéd őt, akkor meg fel lenne háborodva. Nem volt mit csinálnia egész nap és ki mást szekírozzon ha nem a párját. Aki azt mondja hogy kamu, az örüljön hogy nem találkozott még ilyen emberrel.
2021. dec. 11. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Mi a párommal van, hogy egész nap nem is chatelünk, mert valamelyikünknek dolga van, majd csak este telefonálunk pár órát. Fel kell fogni azt, hogy egy párkapcsolatban nem lehet 0-24-ben a másikkal foglalkozni. Attól még mindkettőtöknek van saját élete és énideje, mindkettőtök egy külön ember saját élettel.
2021. dec. 12. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
8: ha talalkoztam is, biztosan nem jutok el parkapcsolat szintjere ilyen emberrel. valoszinu nem most csinalta ezt eloszor, akkor meg nem kell vele osszejonni, ha elmebeteg. a kerdezo sajat maga setalt be tatott szajjal a f.szerdobe. de tovabbra is tartom, hogy kamu. sok itt az unatkozo ember.
2021. dec. 12. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!