Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeretem, de mégis egyedül érzem magam a kapcsolatunkban?
(Elnézést a regényért)
Kicsit több mint fél éve vagyunk együtt a párommal. Mindketten huszonévesek vagyunk. Nagyon jól indult a kapcsolatunk, és azóta is azt érzem, hogy eddig még senki nem szeretett annyira, mint ő. Konkrétan arany tányéron hordoz. És tagadhatatlanul ezt érzem én is felé.
Viszont néha nagyon hiányosnak érzem a kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy ebből a különbségből akadna-e ez az érzés, de én most fogok végezni mesteren, ő meg dolgozik az érettségi óta. Az én családomban mindenkinek van felsőfokú végzettsége, és a legtöbben mérnökök mint én. A párom családjában a párom az első akinek nem csak a 8 általános van meg. Mikor találkoztam a családjával, akkor is nagyon fura volt, a nevelőanyukáján kívül senki nem szólt hozzám, nem érdekelte őket, hogy ki vagyok én, stb. Csak kínáltak sörrel.
A párommal kapcsolatban meg amit érzek, hogy nem tudok vele komolyabb témákról beszélgetni. Nem tudok neki mesélni az egyetemről, a vállalkozásomról, a befektetéseimről, a terveimről. És ezekről nem is kérdez soha, bár gondolom azért mert nem nagyon ért hozzá. Pedig annyira bevonnám mindenbe, ami velem kapcsolatos, hogy megosszam vele az örömeimet és a tapasztalataimat, esetleg kikérjem a véleményét. De ezek nincsenek, és annyira hiányzik. Hogy nem tudom kikérni a véleményét kb. semmiről. A másik, meg hogy nem nagyon szereti, hogy én szeretek tanulni. Ő utálja az iskolákat, és állandóan rámragasztja ezt a felfogást, hogy minek tanulok ennyit, meg hogy az egyetemet választom ő helyette. Ez nagyon rosszul esik, és őszintén megmondom, ez a tulajdonsága kicsit idegesít is, főleg mikor egy vizsgaidőszak közepén vagyok.
Viszont a fent leírtakon kívül minden olyan jó. Figyelmes, szereti a gyerekeket, dolgos, és már-már tényleg mindent megtenne, hogy nekem jó legyen. És mellesleg ez fordítva is igaz. És ha már csak arra gondolok, hogy valaki így szeret engem, már elérzékenyülök. Egyedül ez a fenti hiány-érzés, ami állandóan böki az oldalam, és kérdőjelezi meg a jövőt. Vagy csak én gondolnám túl ezt az egészet?
Illetve még a végére hozzátenném azt, hogy van egy pár olyan ismerősöm, akik szintén "csak" érettségivel rendelkeznek, és nagyon nagy tudásúak, és meg nem mondanám róluk, hogy nem jártak egyetemre. Ezért nem gondoltam először a végzettségbeli különbségekre, mert sokszor egyáltalán nem számít, és a diplomásokból is van nagyon sok hülye.
válasza:
válasza:Ha ezt az intellektuális és kommunikációs szakadékot át tudjátok záros időn belül hidalni úgy, hogy mindkettőtök boldog legyen kiegyensúlyozott és elégedett a kapcsolatban, akkor igen.
#1-es voltam.
30N
válasza:Csak egyszer találkoztál a családjával?
A mi kapcsolatunkban is van egy kicsi ebből. A párom az első érettségizett, de nem ezzel van a gond, hanem a család egész szemléletével, életfelfogásával. "Minek az?", "nekünk az nem való", "nem értünk hozzá". Egy icipici buborékban élnek, ahol az élet arról szól, hogy dolgozni kell meg enni, a többi bonyolult, felesleges vagy mindkettő, és ebben a buborékban, ebben a légkörben nőtt fel a párom. Mindenre ráfogják, hogy úgyse menne nekik, nem értenek hozzá, úgysem kell, úgysem jó, és meg sem próbálják. Az e-mailezéstől a mobil díjcsomag-váltáson át az internetes vásárlásig. Ötvenes emberekről beszélünk, nem öregek. Tényleg nem sokról lehet velük beszélgetni, és a családi események tényleg abban merülnek ki, hogy egymást kínálgatják pálinkával.
Én főiskolát végeztem, apámnak komoly diplomája van, anyámnak ugyan csak szakmája, de nagyon tanulékony, okos, érdeklődő a világ dolgai iránt, naprakész és modern. Mindig saját maga töltötte ki az adóbevallását, pedig őstermelőséggel és egyebekkel volt cifrázva. De lássuk be, nem is olyan nagy kunszt, el lehet olvasni, hová mit kell beírni. Apósom-anyósom soha egy sort nem mertek volna kitölteni maguktól, pedig az ő esetükben csak egy sima munkaviszonyról volt szó, jövedelem, levont előleg, adó, ennyi. De ránéznek egy hivatalos nyomtatványra, és "ááá, bonyolútt. Oda kell adni Sanyinak, megcsinájja kétezeré'. Nem szabad beleírkálni, mer' rádfognak valamit, oszt megbüntetnek".
Szerencsére a páromra hatott a felnövése során a kortárs közeg is, sokkal haladóbb a szüleinél, de néha azért érzem, hogy intellektuálisan több is lehetne, mint ami lett, és jó lenne ha több lenne. Ha nem söpörne le dolgokat az asztalról azzal, hogy az neki bonyolult, miközben esküszöm nem lenne hülye hozzá, hanem kishitű. Belenevelték a ragaszkodást az ismerős dolgokhoz és a félelmet az újdonságtól, meg a kudarckerülést, és ezek együtt valami szorongást, kisebbrendűségi érzést vonnak maguk után. De nem durva, különösen sokat javult mióta velem él, önállóbb, bátrabb, boldog tudok lenni vele.
A barátnődről neked kell tudni eldönteni, hogy képes leszel-e vele a tartós boldogságra, vagy tényleg túl kevés hozzád.
válasza:Fél év az semmi ... ha már most ezt érzed akkor over. Éld ki inkább magad.
Cipő boltba is felhúzol előtte sokat miután megveszed ami tetszik.
válasza:" Ő utálja az iskolákat, és állandóan rámragasztja ezt a felfogást, hogy minek tanulok ennyit, meg hogy az egyetemet választom ő helyette."
Itt inkább az a baj, hogy nem támogat, inkább csak lehúz.
válasza:Elég nagy az intellektuális különbség köztetek.
Igazából lehet, hogy aki nem végzett egyetemet az is van olyan értelmes, mint egy diplomás, de egyszerűen nem lesz annyira olvasott és tájékozott (pl abban a temaban, amit szeretek), így arról nem tudna velem beszélgetni, innentől meg teljesen mindegy, hogy van-e józan paraszti esze vagy nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!